Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-73

298 LXXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. En tehát a minisztérium által előterjesztett • törvényjavaslatot egész kiterjedésében pártolom: teszem pedig ezt annál inkább, mert meg vagyok győződve, hogy nyomasztó állapotainknak eny­hülését a szabad kereskedés és különösebben a szabad munka által, a mely minden országban a jóllétet alapította meg, elősegíthetjük. Ha mi nem a meddő ábrándok után fogunk menni, hanem a rideg valósághoz fogunk ragaszkodni, ha kereske­delmi kötelezettségeinkben a legnagyobb lelkiis­meretességgel fogunk eljárni: meg vagyok győ­ződve, hogy ez által állandó alapját fogjuk megvetni a nemzeti iparnak ; meg vagyok győződve, hogy az isteni gondviselés, mely annyi sok balszerencse és ellenségeinknek fondorkodása daczára megmen­tette e hazát a végveszélytől, áldását fogja árasz­tani a szabad magyar polgár szabad munkájára. Es ez által bizonyosan képesek leszünk nagyobb terhek elviselésére. En tehát mindezeknél fogva a minisztérium által előterjesztett javaslatot átalánosságban és részletekre nézve elfogadom, teszem pedig ezt annyival inkább, mert ez szerintem oly egyez­mény, mely nem egy részről, hanem két részről alkottatott, s hiszen), hogy a nmélt. főrendek nagy része csekély nézetemet pártolni kegyeskedik. {Helyeslés. Elfogadjuk!) Elnök : Ha nincs, ki szólni kívánna, az áta­lános vita befejezettnek tekintendő, A kik a tör­vényjavaslatot elvben és lényegben elfogadjak, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A mélt. főrendek a törvényjavaslatot átalánosságban és elvben elfogadták. Méltóztassék azt már most pontonkint felol­vasni és minden jwntnál megállapodni. Rajner Pál jegyző (olvassa a törvényja­vaslat vzimét, s 1-sö szakaszát, melyek vitatkozás nél­kül elfogadtatnak. Olvassa ei 2-dik szakaszt.) Sénnyey Pál b. : Az előbb emiitett hibára nézve a jegyzőkönyvben említést kellene tenni, hogy legalább nyoma legyen annak, mi alapon történt a szavazás. (Helyeslés.) Elnök: Egyéb észrevétel nincs? (Felkiáltás: Nincs!) Ennélfogva a szakasz elfogadtatik. Rajner Pál jegyző /'olvassa a 3-ik és 4-ik szakaszt, melyek vilatkozh nélkül elfogadtatnak. Ol­vassa az o-ik szakaszt.) Lónyay Menyhért pénzügyér: Nagymél­tóságú elnök, mélt. főrendek! Ezen czikknek tár­gyalása alkalmával van szerencsém a méltóságos főrendek figyelmét azon körülményre felhívni, hogy a törvények értelme szerint, ugyanis az 1867. XH-ik t. ezikk 61 és 67-ik §. szerint az államadósságok után a magyar korona országai által vállalandó évjáradékra nézve a magyar fele­lős minisztérium és ő felsége többi országainak minisztériuma közt létre jött egyezménynek 5-dík pontja a képviselőház határozata folytán szerke­zetében változott, nem ugyan a lényegre nézve, de annyiban, hogy a képviselőház a függő adós­ságnak államjegyekből álló részét illetőleg a jelen­ben forgalomban levő összegnek határozott kitéte­lét kivánta. Ezen pont feletti vita alkalmával a képviselőházban a kormány nevében kijelentettem s illetőleg azon Ígéretet tettem (Halljuk /), hogy a magyar minisztérium igyekezni fog ezen, változást szenvedett pont iránt oly ujabb egyezményt kötni, mely a képviselőház által kivánt módosításnak és annak indokaínak megfelel; és tegnapi nap az 5-ik §-nak ujabb szerkezete a két minisztérium közt megállapittatott akkép, hogy a pontnak ele­jén kifejeztessék, miszerint az államjegyekből és váltópénzből álló függő adósságnak összege jelen­ben 812 milliót tesz, az államadósságokból álló függő adósság szaporítására és megállapítására (fundirung) vonatkozó tétel ezen ujabb szerkezet­ben is teljes épségben fentartatott; azonban szük­séges, sőt elkerülhetetlen volt az elhatározás azon 100 milliónyi zálogjegyek iránt, melyek az 1863 évi nov. 17dcén a birodalmi tanács által hozott törvény alapján a gmundeni, aussei és halleini sóba nyákra vannak bekeblezve, és melyekre nézve az 1866 évi augusztus 25-én kelt legfelsőbb elha­tározás azt rendeli, hogy ezen zálogjegyek időn­kinti kevesbitése a forgalomban államjegyekkel pótlandó, oly módon azonban, hogy az összes függő adósság, t. i. az államjegyekből és zálogje­gyekből álló, 400 milliót nem haladhat meg. El­kerülhetetlen volt tehát a két fél jótállás át azon államjegyekre is kiterjeszteni, melyek a zálogje­gyek iránt tett ezen intézkedés folytán időnkint kibocsáttatnak; de az ujabb egyezőién yben is gondoskodott a minisztérium arról, hogy ez en intéz­kedés folytán a magyar államra semmi ujabb teher ne háramolhassék; minek jeléül idézhetem, hogy az uj egyezményben Magyarországra nézve hatá­rozottan meg van emíitve és kitéve, hogy ezen zálogjegyek kamataihoz és törlesztéséhez szüksé­ges összeg Magyarország által az 1. és 2-ik §-ban megállapított állandó és változhatlan összegekben már be van foglalva, és ezen értelmezést ő felsége többi országainak minisztériuma is elfogadta. Mint­hogy pedig, méltóságos főrendek! az ezen pontnál támadt különbözetek elháritása által az utolsó akadály, mely azon három nevezetes egyezmény­nek megkötésére, melynek létesítését az 1867 XII. t. czikk mindkét törvényhozás feladatául kitűzte, fenállott, végleg el lett hárítva, ha t. i. a ma­gyar törvényhozás és a birodalmi tanács ezen ujabb szerkezetet el fogja fogadni: bátor vagyok ezen pontnak, melynek szövegét az ujabb szerke­zet szerint elegendő számú példányokban már

Next

/
Oldalképek
Tartalom