Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-73
LXXII1. OESZÁGOS ÜLÉS. 299 előre kinyomatni és amélt. főrendek között kiosztatni szerencsém volt, elfogadását a mélt. főrendeknek tisztelettel ajánlani. (Élénk helyeslés. Halljuk a módosiivdnyt!) Rajner Pál jegyző (fölolvassa a módositványt). Elnök : Mélt. főrendek ! Az ügyrend ugy hozná magával, hogy e módositvány még előbb azon bizottságnak adassék át, mely e tárgyban meg volt bizva; azonban a tárgy sürgős volta miatt a mélt. főrendek beleegyezésével a szokástól eltérhetnénk és azonnal tárgyalhatnók. (Helyeslés.) Cziráky János gr.: Nagymélt. elnök, mélt. főrendek! Azon indokok, melyeket pénzügyminiszter ő nagymélósága felhozott, az ügynek földerítésére szolgálván, ugy gondolom, tökéletesen indokoltatott ezen inditványnak ez alkalommal előterjesztése. Én tehát azt hiszem, a főrendi ház óhajával találkozom, midőn a mélt. főrendeknek ennek elfogadását ajánlani bátor vagyok. (Elfogadjuk!) __ Elnök : A pénzügyminiszter ő exja imént ujabban kötött egyezmény alapján előterjesztett módositványa szerint az 5-ik §. e szerkezetben fogadtatik el. Rajner Pál jegyző (olvassaa6—12-diks.akaszokat s a befejezést, melyek vita'kozás nélkül elfogadtatnak.) Elnök: Törvényjavaslatról levén szó, a ház szabályai szerint név szerinti szavazás lesz szükséges. A kik tehát az imént érintett módosítással együtt a törvényjavaslatot mind béltartalmára, mind már most módosult szerkezetében elfogad-' ják, méltóztassanak igennel, az ellenzők nemmel szavazni. Majthényi László b. jegyző (olvassa a főrendek névsorát, mely alkalommal a jelenlevő tagok mind igennel szavaznak) Elnök : A méltóságos főrendek jelenlevő 68 tagjai egyhangú igenlő szavazattal az államadósságokra vonatkozó törvényjavaslatot, azon módositvány nyal, mely az ujabb egyezmény alapján előterjesztetett, elfogadják, miről a képviselőház nyomban tudósíttatni fog : e végre a jegyzőkönyv azonnal elkészítendő s hitelesítendő. Addig tán a gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottság jelentését tárgyalhatnók ? Károlyi György gr.: Múltkor méltóztattak velünk parancsolni azon folyamodás iránt, mely a ház hivatalnokai és szolgái fizetésének fölemelése iránt adatott át a felügyelő bizottságnak. Van szerencsém annak jelentését benyújtani. Majthényi László b. jegyző (felolvassa a gazdasági bizottság jelentését, a főrendi ház hiva') Lásd az Irományok 96-dik számát. tali és szolgai személyzetének fizetése felemelése tárgyában 1 ). Cziráky János gr.: Az eddigi eljárás ugyan ugy hozná magával, hogy ezen jelentés kinyomassák és szétosztassák; de tekintve a tárgynak nem oly nagy fontosságú voltát, tekintve, hogy a viszonyok előttünk ugy is tudvák, melyek ezen fizetés felemelését indokolják; tekintve, hogy a képviselőházban működő hivatalnok- és szolgaszemélyzet ugyanezen kedvezményben részesült; tekintve, hogy az e részbeli intézkedés csak egy határozott rövid téli időre szoritkozik; és tekintve végre, hogy az egész többlet csak 124 ftot tesz : azt tartom, minden további vita nélkül elfogadhatnék a bizottságnak javaslatát. (Helyeslés.) Elnök: A kik őexciája véleménye alapján a gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottság véleményét magokévá teszik, méltóztassanak felállani. (Megtörteink) A méltóságos főrendek elfogadják azon indokolt véleményt, melyet a gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottság a főrendi ház hivatalnoki és szolgaszemélyzetének fizetés-felemelésére nézve előterjesztett; ennélfogva a ház hivatalnoki és szolgaszemélyzetének fizetései 20 a /o-kal felemeltetnek 1867. okt. 1-től 1868. marcz. utoljáig. A többire nézve, a mi a jelentésben emlittetik, az természetesen az elnökséget és a jegyzőséget illeti, s e részben szintén zsinórmértékül fog szolgálni a bizottság véleményes jelentése. Maros-Vásárhely városától folyamodvány érkezett be. Majthényi László b. jegyző (olvassa M.Vásárhely városának folyamodását a kiépítendő vasúthálózat tárgyában.) Elnök : Ugy hiszem, ezen folyamodás akkor lesz érdemleg tárgyalható, midőn az illető vasúthálózat fog a főrendi ház napirendén lenni, s akkor azon bizottság, mely ez ügyben jelentést fog tenni, ezen kérvényt is figj^elembe veheti.(Helyeslés.) Most a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítendő pontjai fognak felolvastatni. Rajner Pál jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvének az elfogadott törvényjavaslatra vonatkozó részét.) Cziráky János gr.: Itt azon kérdés támadhat, szükséges-e részletesen felemlíteni azon egyezményt, mely a magyar és osztrák minisztérium közt köttetett. Sajnálom, hogy pénzügyminiszter ár eltávozott ; de én ugy vettem ki, hogy ő ezen körülményt indokolásul hozta fel, s véleményem szerint ezen pontot csak átalános szavakkal kellene jegyzőkönyvileg szerkeszteni. (Helyeslés.) Rajner Pál jegyző (felolvassa az átalánositott jegyzőkönyvi pontot. Helyeslés.) •) Lásd az Irományok 98-dik számát. 38*