Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-6
VI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 13 szándék kifolyásának tekintik. Hanc veniam damus petimusque vicissim. Azonban óhajtanám mindazokat, kik akár intra, akár extra muros ebbeli lépéseinket némi aggodalommal kisérik, megnyugtatni és meggyőzni a felől, hogy ezen felsőháznak minden tagja bizonyára mindannyiszor, valahányszor hazánk alkotmánya és a nemzet jogai bármely hatalom által kétségbe vonatnak vagy megtámadtatnak, az egyetértést és összetartást polgári kötelességnek tartja. (Helyeslés.) Tanúsította ezt a felsőház 1861-ben, midőn nem támaszkodva külön felirati jogára, nem tekintve mellékes formaságokat, még a eourtoisie és illedelem szabályainak mellőzésével is, egyetértve a nemzet képviselői által nyilvánított óhajjal, a képviselőháznak hazánk felfüggesztett alkotmánya és a nemzet jogaínak visszaállítása követelését magában'foglaló feliratát egész terjedelmében magáévá tette. És valamint akkor, ugy most is^ erős hite és politikai meggyőződése, hogy azon aristokratia, mely válságos időszakban bármely nemes okoktól, talán lovagias hííségü érzelmektől vezéreltetve, a nemzettől elvál, tőle magát elkülönözi, a nemzet bizalmát eljátszva, magát jövőre lehetetlenné teszi, oly annyira, hogy még legszebb tulajdonai, legmonarchikusabb, dynastikus érzelmei mellett is, sem a trónnak támasza nem lehet, sem azon magasztos hivatást, melyre őt születése és ősei érdemei feljogosították, és ekként a sors oly bő mértékben nyújtott kedvezései minden magános érdem és fáradság nélkül képesítik, akár a haza javára, akár a maga fentartására többé nem érvényesítheti. Tanúsítja ezt sajnosán, de igazságosan a történelem. Hogy azonban az 18 6 i -dik évi időszak és a jelen perez között különbség van, ezt, ugy hiszem, senki sem fogja tagadni. Hivatkozom azon magasztos szavakra, melyeket felséges Urunk trónbeszédében a nemzethez intézett, hivatkozom azon átalános lelkesedésre, melylyel az összes törvényhozás e szavakat fogadta, és azon elérzékenyülésre, mely mindnyájunk keblét azon dicső perczben elárasztá. Nem akarom mondani, hogy ez által már ügyünk meg van nyerve. Sok kívánni és követelni valónk van még, mert bár merre tekintsünk is, törvényen kivüli állapotokat tapasztalunk, és az egymás utáni provisoriumok naksulyát mind szellemi, mind anyagi tekintetben mindnyájan érezzük. Ezekből kijutni nehéz feladatunk, annál is nehezebb, mert hiszen egy kis négyszegű helyet sem tudunk találni, hol törvényes talapzaton éreznők magunkat. Mindezen szomorú viszonyok a képviselőház által készült felirati javaslatban szabatosan és oly tökéletesen vannak kifejtve, mind jogi, mint törvényes szempontból, hogy ugy hiszem, azokhoz hozzátenni, vagy elvenni valamit alig lehet. Bár] mennyiszer olvassam, mindannyiszor növekszik bennem azon dicső munka iránt az elismerő lelkesedés; és ha mindamellett mégis némelyek még külön fölirati jogunkhoz ragaszkodunk, bizonyára nem azért teszszük ezt, hogy azon felirati javaslatban kifejtett nehézségeket, vagy törvényes követeléseket gyöngítsük, vagy az azokban foglalt elveknek ellenmondjunk, vagy pedig az általunk elfogadott elveket megtagadjuk, hanem, mint már egy igen tisztelt barátom említette, azért teszszük, hogy ezeknek súlyát még inkább támogassuk és erősítsük, mind az ország, mind a magas trón, mind pedig azon külföldi szomszédaink irányában is, kik némileg irigy és boszus szemmel tekintenek ránk azért , hogy daczára a jelen korszak demokratikus irányának, az által, hogy hazánk iránti kötelességeinket hiven teljesítettük, mind nemzetünk bizalmát, mind a közügyekre való részvétet és befolyást mindekkorig megtartani képesek valánk. Nem akarom tovább igénybe venni a méltóságos főrendek figyelmét, mert ugy hiszem, a beszédnek ideje lejárt s hazafias önmeg-tagadással és i áldozatkészséggel párosult tevékenység korszakában állunk. Én ennélfogva ismételve röviden oda nyilatkozom, hogy Zalamegye főispánjának indítványát egész terjedelmében elfogadom. (Elénk éljenzés.) Zichy Henrik gr.: Zalamegye méltóságos főispánjának indítványát pártolom, még pedig azért, mert élénk emlékezetemben van, minő indokokból keletkezett 1848-ban ezen 58-ik §, mely nek foganatosítása most szinte tagadásba vétetik. í vagy legalább nem találtatik opportunusnak. Méltóztatnak emlékezni, hogy az l84 7 / s-diki országgyűlésen Pozsonyban az alsóháznak nem sikerült válaszfeliratát 0 Felsége kegyes szine elé juttatni, mert a mélt. főrendek abban némely elveket el nem fogadván, a válaszfeliratot deponálták. Hogy ezen helyzetbe a képviselőház többé ne jöjjön, hozatott közös egyetértéssel azon szakasz, mely szerint mindenik ház külön j'uttassa nézeteit és kérelff •J meit 0 Felsége kegyes szine elé, a mi által mindkét ház önállása és függetlensége megóvatik. A | felsőház föliratának tartalmáról nem mondok egyej bet, mint azt, hogy erősen hiszem, hogy a mélt. főrendek, valamint számos tagjai a lefolyt 17 év alatt, ugy most is egyetemben az ország sarkalatos törvényeit, a monarchiának nagyhatalmi állását fogják védeni, de azon békés egyezkedést is, mely hazánknak közóhajtása, mely nemzetiségünket és önállásunkat védeni és ótalmazni fogja. Fiáth Ferencz b.: Ha a mai napra kitűzött kérdést helyesen akarjuk felfogni s megítélni, okvetlen szükséges, hogy a jelen rendkívüli s kivételes viszonyok színvonalára emelkedjünk, azon
