Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-6

12 VI. OESZÁGOS ÜLÉS. helyeit, melyekkel a felső tábla tagjai nem értené­nek egyet. Ez bennem azon gyanút gerjesztette, hogy talán a fent idézett feliratnak ezen hiányai nem is olyan jelentékenyek, oly alaposak, hogy azokon változtatni kellene. 3) Még a legközelebb jövendőt is a bizonyta­lanságnak emberi szemmel át nem hatolható leple födi. Az itt kérdésben levő felirati javaslat előt­tünk fekszik; ösmerem tartalmát, és azért bele­egyezem ; de azt nem tudhatom előre, mit fognak a nmlgn főrendek feliratukban mondani. Ez iránt ugyan Vay Miklós b. ő excja némikép megnyug­tatott, mert mindazon lényeges dolgokat, melye­ket a felirat tartalmaz, szónoklatában előhozta. De engem beszédje mindazáltal abban, hogy felszólal­jak, még inkább megei'ősitett, mert azon felülete­sen elősorolt dolgok közt a felelős kormányt nem hozta elő, melyhez pedig én épen ugy ragaszko­dom, mint az 1848-ki törvényeknek többi pont­jaihoz. Ez okból csekély véleményem az, hogy vár­juk be a képviselőház feliratát, jóváhagyván azt, ha abba beleegyezünk, és megváltoztatván, ha azt a hazára nézve hasznosnak nem találjuk. (He­lyeslés.) Andrássy Manó gr.: Nmltgu elnök, mltsá­gos főrendek! Ha azon időben, mikor felséges Urunk és Királyunk a magyar országgyűlést ma­gasztos szavakkal megnyitá, ha azon időben szó» lakunk volna fel, akkor igenis én is, és az egész haza helyeselte volna, hogy külön feliratot készí­tünk. De ha most, miután hónapok multak el, és e hónapok elmulta után azon időt választjuk, midőn az alsóház felirata minden civilizált országban már ismeretes, létét már nem tagadhatjuk, azt mahol­nap hozzánk fel is küldik: ha mi most indítványo­zunk külön feliratot, ennek másban rejlik oka, nem abban, hogy most jogunkkal akarunk élni. Egyéni felfogásom szerint a külön feliratnak oka az lehet, hogy az alsóház feliratát, vagy kife­jezésére nézve tartjuk olyannak, hogy fel nem ka­rolhatjuk, vagy pedig oly elveket találunk benne, melyekben nem akarunk osztozni. (Helyeslés.) A mi az elsőt illeti, nem hiszem, hogy a inéit, főren­dek az alsóház feliratában a kifejezéseket akarnák módosítani: mert midőn egész Európa, midőn minden közeg, midőn maga a hivatalos bécsi lap is elismeri, hogy ebben jobbágyi hódolattal vanoak a véleménvek kimondva, akkor a felsőháznak sem lehet kivánata rajta változtatni. Bizonyosan a lé­nyegben akarunk tehát változtatást tenni. Lényege — felfogásom szerint — az alsóház feliratának az, hogy midőn felséges Urunk Királyunk őszintén először szólott annyi király után a nemzethez, ak­kor az alsóház is őszintén akar válaszolni királyá­nak. Az én felfogásom szerint ez a tartalma az al­sóház feliratának. Ha ez a tartalum, ugyan kérem, a kormány nem sokkal könnyebben s a Felség nem sokkal méltóbban és erélyesebben fog-e felel­hetni, ha a felsőház hasonlókép őszintén kimondja, mit lehet és mit nem lehet? Ha ez megtörténik s a feliratra válasz érkezik, akkor lesz helyén a fel­sőháznak elválni, ha nézete más lesz az alsóházé­tól ; de addig az alsóháznak egyszerű kérelmét nem istápolni annyi, mint nagy felelősséget vál­lalni magára. Minthogy a nemzetnek igényei vannak az alsóház feliratában kimondva, ha ezek a kormány által nem azon mérvben fognának megadatni, mint a nemzet kívánja, ezt a nemzet bátran és mél­tán annak fogja tulajdonitani, hogy e válságos pilla­natban a felsőház elválván az alsóház nézetétől, az által, hogy nem járult hozzá, némileg gyengitvén ennek felszólalását, a következménynek a felső­ház lesz oka. Mit érünk el ezzel, mltgos főren­dek? Azt, hogy azon kérdésekben, melyek a mi közbenjárásunkat lényegesen igénylik, elveszítjük nemzetünk bizalmát: mert a nemzet nem lehet bi­zalommal oly felsőház iránt, mely a nemzet véle­ményével ellenkezik. (Nagy zaj.) Ha tehát a nem­zet véleményével ellentétbe teszszük magunkat, nem fogjuk bizalmát bírni. Ennek következtében fölkérem a felsőházat a hozzájárulásra, nehogy hozzá nem járulásunk által az alsóház feliratát gyöngítsük. Járuljunk hozzá e felirathoz, mely egy pár nap múlva fel fog terjesztetni, mikor majd bővebben, is hozzá­szólhatunk. j Wenckheim Béla b.: Nagyméltóságú elnök ! mltgos főrendek ! Zalavármegye érdemes főispán­jának abbeli indítványát,miszerint az 0 Felsége trón­beszédére készítendő válaszfelirat tervezetének szerkesztésével egy 30 tagból álló választmány bizassék meg, egész terjedelmében pártolom. Fö­löslegesnek tartom ismételni szabályainkat, me­lyek bennünket ezen intézkedésre feljogosítanak. annál inkább, minthogy ezen eljárásunk jogossá­gát senki sem tagadja, hanem az opportunitási szempontból azon aggodalomteljes figyelmeztetés­sel támadtatik meg, hogy e jelen válságos, hazánk jövő sorsa felett oly döntőleg határozó perezben bármily eltérés elválást vagy szakadást idézne | elő, és ha a képviselőház által a trónbeszédre ké­szített feliratot egész kiterjedésében el nem fogad­| nók, ez által mind ügyünk kiegyenlítésére, mind | ezen háznak állására és jövendő hatására káros | befolyást gyakorolnánk. Méltánylom azon aggodalmakat . melyek tiszta, hazafias érzelemből erednek, és tisztasá­gukról meg vagyok győződve, a mint viszont fel­\ teszem az ellenvéleményben levőkről, hogy a mi törekvéseinket e tárgyban szintén tiszta hazafias

Next

/
Oldalképek
Tartalom