Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-6

VI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 11 hogy ne éljen e jogával. mert az egyszeri mulasz­tás 1861-ben már is okul hozatik fel, hogy e jogát most se használja. Attól tartok, hogy ha még egy­szer mulasztást tesz , ezen jogával nem él, abból talán ebbeli jogvesztése fog magyaráztathatni. De kötelessége is a főrendi táblának az én meggyőző­désem szerint ezen ház szabályai értelmében el­járni , melyeket ideiglen elfogadtunk. És követeli ezt a kötelességnek egy más neme is, és ez a bála. Mert ha a hálátlanság bün , ugy a maga értelmé­ben kötelesség: ott, a hol kell, a hol helyén van, hálát táplálni, és ha őszintén tápláltatik, azt ki is fejezni. Hálával tartozunk — ugy vagyok meg­győződve — a magasztos trónbeszéd irányában, mely az egész nemzetet örömmel, hálával, meg­nyugvással töltötte el. Megvalljuk magtmk is, mily hatással volt az ránk, kik szerenesések vol­tunk hallani; s habár mindazt óhajtottuk , a mit az tartalmaz, bátran merem kérdezni, hogy mind­azt ily értékben reményleni mertük-e? Ugyan­azért óhajtom, hogy a főrendi tábla mélyen érzett és tartozó háláját fejezze ki, és pedig ne másokkal vagy mintegy mások példáján indulva, hanem ön­meggyőződésétől , benső érzésétől ösztönöztetve, tehát külön feliratban. Orczy Andor b. : A felsőház rendszabálya­inak 58-ik §-sa azt tartalmazza, hogy mindenik ház külön készít válaszfeliratot. Rendes alkotmányos viszonyok közt. a vá­laszfelirat a fejedelem iránti hódoló tiszteletnek egyedül szertartásos nyüatkozványa ; alkotmá­nyos elveknek fejtegetésére vagy törvényjavasla­toknak előkészítésére azonban a válaszfeliratok nem szolg'álhatnak rendes küzdtérül; és csak is azon szempontból lehet azokat — kivételes esetek­ben vagy rendkívüli körülmények közt — alkot­mányos jelentőségű cselekménynek tekinteni, a mennyiben a törvényhozási működésnek mintegy megnyitó szózatakép készíttetnek. Ilyen rendkivü­li állapotban vagyunk jelenleg. Törvényhozási működésünket óhajtjuk meg­kezdeni és 0 Felsége hozzánk intézett , kegyelem­teljes és fenséges bizodalomtól áthatott trónbeszé­dére kívánjuk hódolatteljes feliratunkat fölterjesz­teni. Ennyiben a rendes alkotmányos viszonyok­hoz hasonlítana a felsőháznak első felszólalása; azonban mélyen érezzük , hogy alkotmányos mű­ködésünk a törvényes téren még nem mozoghat. Alkotmányunk még helyreállítva nincsen, tör­vényhozásunk, a sok évi szünetelés után, még csak az átmeneti téren áll, és mielőtt a törvények al­kotásához foghatnánk, a jogfolytonosság elvének érvényesítése s igy az alkotmányos térnek vissza­szerzése első és elutasithatlan kötelességünk. Ilyen viszonyok közt tehát mind az O Felsége, mind ha­zánk iránti kötelesség azt sugallja, hogy válasz­feliratunkban a fejedelem iránti hódoló tisztele­tünkkel együtt alkotmányunk és törvényes ön­állásunk visszaszerzésére a képviselőházzal együtt emeljük szavunkat. (Helyeslés.) Ezen szempontból indulok ki, midőn alázatos véleményemet fejezem ki, hogy a felsőház ezen rendkívüli esetben ne éljen a házszabályok által neki adott jogával, hogy külön válaszfeliratban fe­jezze ki érzelmeit, hanem első felszólalását a kép­viselőházzal egyesülve tegye. Annál nyomatéko­sabb lesz ezen felszólalásunk, minél inkább egybe­foglalandja az összes nemzetnek, a hongyülés mind két házábannyilvánuló jogos kivánalmait.Fentartva tehát a rendes alkotmány és viszonyok közt a ház sza­bályai által adott jogot a külön készitendő válaszfel­iratra nézve, véleményem az, hogy a jelen kivéte­les esetben a képviselőháznak majdan velünk köz­lendő feliratához hozzájáruljunk. (Helyeslés.) Eötvös Dénes b.: Nmltgu elnök, mltgos fő­rendek ! Gyanítván a mai vita eredményét, nem szólalnék fel. ha szavazatomat indokolni nem kí­vánnám. A nmltgu főrendek táblája tagadhatlanul tényezője a törvényhozásnak. Törvényjavaslat nem kerülhet 0 Felsége apostoli Királyunk szentesí­tése alá a nélkül, hogy azt a nmlgu főrendek ne bocsátanak színe elé.A házrendtartásnak 58.§-ában adott jogot a képviseleti tábla következetesen csak azon esetre vehetné kétségbe, ha önmaga le akarna mondani elkülönözött felirati jogáról és minden vá­laszfeliratát is felülvizsgálatul elő akarná terjeszteni; már ezen oknál íbö'va sem felek attól, hog-v ezen jogunk valaha elavulhasson. Az itt kérdésben levő felirat meleg ragaszkodást nyilvánít a jogfolytonossághoz, és készséget mutat aiTa,hogy bonyolódott közjogi viszonyaink kiegy em­líttessenek : azért én vele tökéletesen egyetértek. Ritkán levén alkalmam közhelyen és az or­szággyűlésen felszólalni, mellesleg bátor vagyok csekély véleményemet előadni, a mely abból áll, hogy én a nmlgu főrendeknek és azok egyes tag­jainak jogát és kötelezettségét ugy értelmezem, hogy minden mellékes tekintet félretételével tar­toznak védelmezni a törvényt s mindazt, mit a ha­zára nézve jónak tartanak, ellenszegülni mindan­nak, minek káros hatása lehet. A kérdésben levő tárgyra nézve, véleményem az, hogy: 1) rósz hatása lehetne, ha mi a jogi kérdéseket a jelenlegi esetnél már most praeoccupálnók és az ál­talunk is annyira kívánt kiegyenlítést és alapjo­gainknak újólagos megalapítását a helyett,hogy elő­mozdítanók, háttérbe szorítva csak késleltetnők. 2) Azok után, mik az előértekezletekben, és itt a nmlgu főrendi tábla előtt előadattak, nem hallottam a szónokok közül senkit, ki részletekbe bocsátkozva kijelölte volna a felirati javaslat azon 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom