Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-22

130 XXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. fektették (Mélyedés) — talán nagyon is túlságosan: mert habár bonyodalmas ügyeink alkotmányos utón elintézését és rendbehozatalát egyedül csak felelős minisztérium által vélem eszközölhetőnek, mégis bajainknak azonnali és rögtöni orvoslását, azon átalános pauaceát annyi roppant várako­zások és követelések irányában a hazai közön­ségnek ígérni és jövendölni nem merném; az azonban bizonyos előttem, minél tovább halasz­tatik életbe léptetése, miután elvi elfogadását a le­iratból megértettem, annál kevésbbé lesz képes meg­felelni azon követeléseknek, melyeket a korona, az ország s a többi tartományok méltán és jogosan követelhetnek. Mindezeknél fogva, máit. főrendek, azon jog­alapot, melyet a sanctio pragmaticából folyó ki­indulási pontul kitűztünk és kijelöltüuk magunk­nak, elhagyni, megváltoztatni, a szoros törvényes­ség rideg politikájától eltérni, úgy hiszem, már hatalmunkban sem áll; de, opportunitási szempont­ból is, se hasznosnak, se üdvösnek, se czélszerü­nek nem tartom, sőt veszélyesnek mind a hazára, mind a trónra nézve. S nekünk, a felsőház tagjai­nak, kik.mint ilyenek, a trónhoz legközelebb állunk, s kiknek állásunk, hivatásunk és jövőnk legszoro­sabb összeköttetésben áll a trón szilárdság-ával, kettős kötelességünk ily válságos perezben, annyi ingadozások közepett, határozottan nyilatkoznunk még az esetben is, ha e felszólamlásunk balma­gyarázatok által félreértésre adna alkalmat. (Helyes­lés.) Őszintén megvallom, hogy miután felséges urunk alkotmányunk helyreállítása iránti komoly szándékában egy perczig sem kételkedem, s kérel­meink teljesítésének halogatását nem az akarat­hiánynak, hanem az általam méltányolt és fölfogott aggodalmaknak, s azon nehézségeknek, a melyek a monarchia másik felében fölmerültek, tulajdo­nítom : nehezemre, sajnálatomra esik, hogy nem vagyunk azon helyzetben, hogy felséges urunk minden aggodalmait, de különösen azon pontokra nézve, melyek a kegy. kir. leiratban figyelmünkbe ajánltattak, megnyugtathassuk. Á képviselőház, velünk közlött fölirati javaslatában, kijelenti, hogy a legnevezetesebb kérdésekre, melyek ezen pontokra vonatkoznak, már egy bizottságot küldött ki a vé­gett, hogy ezen nehéz kérdés mikénti elintézése és kezelése iránt véleményt terjeszszen elő, és ezen küldöttség működését megkezdvén, jelenleg is folytatja, s minekünk mindaddig, míg véleménye nem terjesztetik elénk, e tekintetben bármikép intézkedni, sőt egyátalában alkotmányunk miként és mily föltételek mellett, s mily előzmények utáni helyreállítása iránt tractátusokba bocsátkozni se jogunkban, se hatalmunkban nem áll. Ha egyszer a törvényhozás mindkét factora törvényes jogaiba vissza lesz helyezve, ha egyszer a törvényes téren, a mint föliratunk mondja, jogosan határozhatunk, akkor bizonyára legelső, legszentebb kötelessé­günk lesz törvényeinket akként módosítani, hogy mind a korona jogai megszilárdíttassanak, mind a monarchia fenállása kellőleg biztosíttassák, hogy azon intézkedéseket megtehessük, hogy a két oldalról fölmerülhető conflictiisokat elkerülhes­sük, és felséges urunk azon állapotba helyeztessék, hogy alkotmáiryos utón is uralkodjék, magasztos hivatását népei boldogitására nyugodt lélekkel tel­jesíthesse. (Ügy van!) Hogy ezt minél elébb tehes­sük, azt hiszem, nem marad más hátra, mint al­j kotmányunknak s a jogfolytonosságnak tettleges I helyreállítását ismételve kérnünk és szorgalmaz­1 nunk. Kifejti, kimondja a nemzetnek ebbeli óhajtá­sát és nézeteit a képviselőháznak a legmagasabb kir. leiratra velünk közlött fölirati javaslata. Indo­i kai ugyanazok, melyeket több rendbeli fölirataiban az országgyűlés mindkét házának egyesült aka­rata, nézete, meggyőződése őfelsége elé terjeszteni ! hazafiúi kötelességének ismerte. Én ehhez részem­| ről valamit hozzáadni, vagy elvenni egyátalában nem tudnék, kivévén azon styláris észrevételeket, melyek az elfogadás által szükségesekké válnának. Én az én részemről ezen velünk közlött föl­iratot elfogadván, azon indítványomat bátorkodom a mélt. főrendek elé terjeszteni, hogy hozzájárulá­sukkal ezen föliratot támogatni, s annak ő felsége elé terjesztését hozzájárulásuk által gyámolítni ke­gyeskedjenek, (kiérik éljenzés.) Indítványom elfo­gadása esetében a hozandó végzés formulázását van szerencsém fölolvasni és bemutatni: „Az átküldött fölirati javaslat a nemzet jo­gos kívánalmainak, s az előbbi föliratokban ezen alapon tüzetesen kifejtett alkotmányos elveknek, valamint a főrendek e tárgybeli nézeteinek is ujabb kifejezését tartalmazván, azt hozzájárulásuk által, a haza és trón érdekében, támogatni hazafiúi kö­telességüknek ismerik. Mihezképest a képviselőhá­zat fölkérik, hogy a föliratnak ide vonatkozó kité­telein a szokott módon való átalakítást megtenni szíveskedjék." (Helyeslés, éljenzés.) Majthényi László b. jegyző: Cziráky j János gróf! Cziráky János gr.: Nagy mélt. tárnokmes­ter ur , mélt. főrendek! Nem csakbármilv termé­szetü, kétes vitatkozás alatt levő magán ügyekre i vonatkozólag, melyeknek eldöntése bármily alakú j törvényszéknek ítéletétől függ, de azon nagy hord­erejű és nagyhatású kérdésekre nézve is, melyek miatt törvényhozói állásunknál fogva a közvéle­mény itélő törvényszéke elé idéztetve megjelenünk, | áll egy avas bár, de azért mégis, meglehet, hogy százados szokás, hagyomány vagy gyakorlat ' szentesitette elv, mely igy hangzik: „A ki hallgat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom