Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-16

XVI. ORSZÁGOS ULES. 10? annál hamarább fogjuk e három eredményt s ál­tala a békés kiegyenlítést elérni. Noha átlátom, hogy az utolsó leirat némi ag­godalmat és lehangoltságot okozott, elcsüggedni még sem szabad, s én bizonyosan nem tartozom azok közé, kik könnyen elcsüggednek, sőt azon reményt táplálom, hogy ha a fölirat, ugy a mint a képviselőház azt elénk terjeszté, 0 Fölsége tudo­mására jut, 0 Fölsége tanácsosai jobban lesznek informálva, és igényeinknek, melyeket mi jogosan kivánunk, több eredményét és sikerét fogjuk látni. A mi a törvényhatóságok helyreállítását illeti, e részben annyi bölcs észrevétel tétetett már, hogy én ezekhez valamit hozzátenni annál kevésbbé tu­dok, mert én még azonkívül nem is vagyok azon szerencsés helyzetben, hogy az én megyémben, hazafiságtői indíttatva, a megyei lakosok s külö­nösen az intelligentia vállvetve igyekeztek volna a provisorius állaputon segiteni és hivatalt vállalni; s igy több collegámmal azon nem igen kedvező helyzetben vagyok, hogy még mindig a proviso­rius tisztviselőkkel kell kormányoznom. Hogy mi történik igy és mi itt az eredmény, ugy a közigaz­gatásra, mint az igazságszolgáltatásra nézve, köny­nyen fölfogható. Könnyen megmagyarázható, hogy a provisorius tisztviselő mind attól tart, hogy va­lamely conclusum dietale következtében helyét elveszti. Mily kínos és bajos állás ez, annak meg­ítélését a mélt. főrendek bölcseségére bizom. Én azt hiszem, ha hozzálátva a dologhoz, a megyék szervezésére conclusum diétáiét alkotnánk, ha­bár csak ideiglen is, és erre a legfelsőbb szentesí­tést megnyerhetnek, a dolgon könnven segítve lenne és a törvényes állapot a megyékben helyre­állana. Ennélfogva azt hiszem, ha ezen fölírat, mely­nek minden pontja a legszebb logikával adja elő O Fölségének a nemzet kérelmeit és jogos kivá­nalmait, ha, mondom, e fölirat minél előbb Ö Föl­sége magas trónja elé jutna, az volna az egyetlen mód, mely által a municipiumok helyreállítása s a kiegyenlítés létre jönne. És bizván a mostani kor­mányférfiakban, nem hiszem, a mit tegnapelőtt itt hallottam, hogy a mostani kormányférfiak megró­vandók lennének azért, hogy 0 Fölsége legmaga­sabb nevét előtérbe helyezvén, ők magok háttér­ben maradnak. Én ezt nem teszem föl e férfiakról. Tekintsünk csak szét: minő állapotban volt a haza j egy év előtt, és mi állapotban van ma! Ha azon tényekre és eredményekre tekintünk, melyek egy év óta bekövetkeztek, lehetetlen, hogy a jelen kor­mányférfiak iránt oly bizalmatlansággal és meg­rovással lépjünk föl. mint azt tegnapelőtt hallot­tam. Én ezen bizalomnál fogva akarom, hogy a fölirat ugy menjen föl, mint azt a képviselőház hozzánk átküldötte: és azért Wenckheim Béla b. javaslatára szavazok. (Elénk éljenzés.) Vay László gr.: Nagyméltóságú elnök, mél­tóságos főrendek! Nem tudom, mit mondjak akkor, ha az itt fölmerült beszédekre gondolok; de néze­tem szerint csak egy jog és egy igazság lehet. A tisztelt képviselőháznak hozzánk küldött fölirata a magyar jog szerkezete szerint három részre osz­lik : a jogra, a jogsérelmekre, és a jogsérelmek or­voslásának kérelmére. Ezen t. háznak egyetlenegy érdemes tagja sem tudta és nem is támadta meg jogi részét; nem támadta meg azért, mert meg nem támadhatta. A jogsérelmeket a fölirat a tör­vénykönyvből, tehát annál biztosabb alakban, il­lustrálja. Hát ne kérjük e jogsérelmek orvoslását'? A főrendi ház azon tagjai, kik ez okmányt megtámadták, egyedül opportunitási szempontból támadták meg. Elismerik annak alattvalói, job­bágyi hódolattal szerkesztett tartalmát, és mégis el­lenzik a trónhoz juttatását, pedig néma gyermek­nek anyja sem tehet eleget. Igen sok bajunk a | múltból innen eredt. A mélt. főrendi ház nagy te­kintetű tagjai ugyanezen érvet hangsúlyozzák leg­jobban, és azt követelik leginkább, pedig hallga­tás szerintem nem bizalom. Megtámadtatott ezen okmány azon állítással, hogy a 48-iki törvények pressio alatt létesültek. Nézetem szerint e vád — azt el nem ismerve és meg nem engedve — ugy hiszem, a jogfolytonos, ságot meg nem változtatja: mert azon törvények­melyek a népeknek szabadalmakat adnak — a mint itt hivatkoztak Franczia-, Angol- Spanyolor­szágra, Hollandiára és Havas-Alföldre , de egy­szersmind hivatkoztak Éjszak-Amerikára — min­denütt bizonyos pressio alatt keletkeztek. Mert mi a forradalom ? Nem egyéb, mint az eszmék küz­delme az elnyomás és zsarnokság ellen. Ilyen eszme volt az, mely szerint azon időben, melytől fogva számításunkat kezdjük, nem egy embernek, hanem Isten-embernek kellett meghalnia az em­beri bűnök váltságáért. És mennyi testvérünknek kellett a 48-iki eszmékért elvérzeni és azokat vér­tanusággal megpecsételni! Mert a forradalom az eszméknek vérrel megpecsétlése. Nézetem szerint, mélt. főrendek, a magyar alkotmánynyal egészen máskép áll a dolog. Igen sok érdemes tagját lá­tom itt az akkori alsóháznak, és számtalan tagját az akkori felsőháznak. Ezen tekintetes és méltósá­gos urak lemondtak akkor, meggyőződésből, min­den nyomás nélkül, önnön jogaikról, fölemelték a népet az alkotmány sánczaiba. Ezen ajándékot a népnek meggyőződésből, humanitási érzelemből adák; s egyedül csak azt lehetne ellene vetni, hogy tán nem utasítással tették azt; — ámde egyetlen megye sem hivta vissza utasítás nélkül szavazott követeit, sőt hozsannával fogadta őket. 14*

Next

/
Oldalképek
Tartalom