Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-16
104 XVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. kozva, azt mielőbb O Felségéhez följuttatni óhaj- j tom. (Éljen! Szavazzunk! Szavazzunk!) Elnök: Még negyven egynéhány szónok j van följegyezve. Az által, hogy méltóságtok a szavazást sürgetik, csak tartóztatják a vitatás folyamát. Meg vagyok győződve, hogy a tisztelt j szónokok, kik föl vannak jegyezve, látván a ház- ! nak hangulatát, hogy a discussiót befejezni kívánja és a szavazást sietteti, vagy el fognak állani a szólástól, vagy ha ezt lelkiismeretökkel megegyeztethetőnek nem tartják, rövidebben fognak nyilatkozni. De én azt hiszem, könnyebben fogunk czélt érni, ha sorban fölhivatván a szónokok, mindenkinek discretiójára, meggyőződésére és belátására bizzuk, akar-e„nyilatkozni, vagy nem ? (Helyeslés.) Zichy Ödön gróf: Föltételesen elállók a szótól. Széchenyi János gr. (szólani akar.) Elnök: Zichy Ödön gr.-csak föltételesen áll el a szótól. (Zaj.) Méltóztassanak meghinni, hogy ] íg y sokkal tovább fog tartani az ülés. Zichy Ödön gr. azon föltétellel állott el a szólástól, ha mindnyájan elállanak; ha mindnyájan nem állanak el, a szólás sora őrajta van. Széchenyi János gr: Ha valamennyien elállanak, én is elállók. Zichy Ödön gr: Átalán nem volt szándékom ezen tárgyhoz, mint oly számos és kitűnő szónoklatokkal illustrált tárgyhoz, csekély nézeteimmel hozzájárulni; de azon oknál fogvaj, hogy itt az enyémtől eltérő nézeteket hallottam, kénytelen vagyok szavazatomat indokolni, és jmegjegyzéseimet — nehogy a t. ház türelmével visszaéljek, igen röviden — előadni. Mellőzöm azon okokat, melyek első kezdői voltak azon bonyodalmaknak, melyeknek végleges megoldásával most bajlódunk. Megvallom, az én meggyőződésem szerint a végezel elérésére nézve legelőnyösebb volt volna, ha mindkét ház a nemzet visszautasitkatlan követelményeit a trón elé terjesztvén, elállottunk volna a szólástól, és egész erőnket és tehetségeinket a kiegyenlítés nagy munkájának előmozdítására fordítottuk volna : és pedig azért, mert szerény meggyőződésem szerint semmit sem kell inkább a politikában mellőzni, mint oly alkalommal ismételt sürgetését a kívánalmaknak, ha még oly jogosultak is azok, midőn meg vagyunk győződve, hogy az ily kívánalmaknak sikere nyomban nem lesz, és azon kívánalmak, melyeket előterjesztünk, megtagadtat- j nak; és meg vagyok győződve arról is, hogy nincs j se itt, se a másik házban egyén, ki azon kivánal- j máknak, melyek a válaszföliratban előadatnak, ! . egész kiterjedésben tüstént és nyomban életbe léptetésének sikerét valóban hinné. Az ily kivánatok sürgetése, az én mindig szerény és illetéktelen nézetem szerint, a kiegyenlítést nem hogy előmozdítaná, a két felet nem csak eltávolítja egymástól, hanem még az eredmény kilátását is kérdésessé teheti az által, hogy a többszörös sikertelen kérés az eredményben való hitet gyöngíti. Mert nézetem szerint, ha valamit kivánunk és el akarunk érni, ahhoz a legnagyobb bizodalommal, a legnagyobb hittel, a legnagyobb nyiltsággal és meggyőződéssel kell járulnunk. A nép és nemzet, mely mindig legbiztosabb ösztönnel bír mindenről, mi rá nézve valóban hasznos és üdvös, a kiegyenlítést igazán kívánja; kívánja pedig tudta nélkül azért, mert érzi elhagyottságát, érzi a mostani körülmények súlyát, érzi, hogy jövője csak a békében és az ipar kifejlődésében rejlik. Én tökéletesen osztozom Szögyény László Fehérmegye főispánjának azon fejtegetésében, hogy Magyarország nem csak szükséges postulatuma az ausztriai birodalom létezésének, hanem osztozom azon nézetében is, hogy a többi ausztriai tartományoknak adandó és valóban életbe léptetendő szabadsága lesz a mi szabadságunknak és alkotmányos életünknek legjobb garantiája. Azt az egyet akarom csak ezen nézethez csatolni, hogy ezen garantián kívül még nagyobb garantiát találok azon közös érdekekben, melyekben én a kölcsönös és viszonyos ügyek kiegyenlitésének az egyedüli és mindénkor fő rugóját látom. Mélt. főrendek! ne ámitsuk magunkat. Bármerre tekintünk az országban, mindenütt a legszomorúbb, legaggasztóbb érzelem fogja el keblünket. Én nem vagyok azon szerencsés helyzetben, hogy, mint Nádasdy Lipót gr. ő nméltósága tette, most jővén meg Parisból és Londonból, az ottani viszonyok után ítélhessem meg saját viszonyainkat; hanem innen beló'lről kifelé tekintve, kell, hogy Ítéletet hozzak. Ha körültekintünk a széles földtekén, a népeket mindenütt a haladás, tökélyesedés és gyarapodás pályáján látjuk. Mi pedig mire akarunk még várni ? Nagyon kérdéses, hogy a nemzet diadallal végzi-e be azon minden esetre élet-halál harezot; és kérdem, ha, mitől a mindenható őrizze meg e nemzetet, eljőne azon perez, hol vég halálvonaglásban kérdőre vonna bennünket a nemzet : miféle okoskodással igazolnék mostani eljárásunkat, hogy az őrülten eljátszott alkalmat nem használtuk föl? (Helyeslés.) Minden kornak megvan a maga vezéreszméje, és a miénknek is. Bocsánatot kérek; de ez oly fontos tárgy, hogy nagyon rövid nem lehetek. Igen, szerintem a mostani korszak vezéreszméje az associatió nagyban és kicsiben. Az úgynevezett természetes határok elenyésznek és a gőzerő a népfajokat egymáshoz vonzza. De nekünk magyaroknak, mint Cziráky gróf ő excellentiája gyönyörű szónoklatában igen jól megjegyzé-
