Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-7

90 VII. ülés 1861. június 19-én. máséból gazdálkodni; — mennyire járatlanok voltak a törvénykezésben, mutatja birói eljárásuk, mehy végre a nép előtt annyira gúnytárgyává lett, miszerint a szurony hatalma sem birt irányukban tiszteletet előidézni. — ítéletek hozatala helyett, csak a bélyegdíjak árát szedték be, — egyszóval ugy működtek, mintha mindnyájan összeszövetkeztek volna, hogy az uralkodót és nemzetet egyaránt kirabolják. Mindent elkövettek kipusztítására ezen fajnak, melynek romlatlan, egészséges vérétől, s minden elnyomás után, még edzettebb és buzgóbb honszeretetétöl annyira rettegtek, s hogy ennyi kiállótt szenvedés és erőszakos üldözés által e nép el nem veszett, különösen élete önállóságának s szilárd kitartásának- köszönheti, és mindezen erőszakos és törvénytelen eljárások miért történtek? egyedül az osztrák birodalom erejének, hatalmának és tekintélyének növelésére, — és most már kérdem önöktől német miniszter urak : ezélt értek-é? növekedett-e az uralkodó hatalma küpn vagy benn? bir-e befolyása Európában azon súlylyal, mint azelőtt birt; — pénzálhisa, anyagi ereje javult-e? ugyebár, pirulnak önök őszintén felelni, de hogy czélt nem értek, annak legerösb tanúsága a már annyiszor, untalan változtatott, félszeg kormányzati formák. melyek mindegyike már kezdetben magában borda a rothadás magvát, és épen ezen kétes és ingatag eljárás által előidézett bonyodalmak követelik tőlünk jelenben, a lehető óvatos és tapintatteljes eljárást; az anya gyermekében vetett reményének megvalósulásán nem csügg annyira, mint a hon e jelen országgyűlés üdvöt adó eredményét várja, s ezt annyivalinkább méltán és joggal követeli, mert a nép bizalma soha sem volt erösb a törvényhozó-testület iránt, — mert a már kiábrándult nép igen jól tudja, hogy az ő jobb jövője, érdeke és hazájának sorsa ugyanaz, és egy azon urakéval, kik jelenleg is érettük fáradnak s küzdenek, s kik nehéz gondok és kínos aggodalom közt érzik a jelen nagyszerű felelősség terhét, mely eljárásukért reájuk nehezül, — mert bár keblük tiszta és rendületlen a hon iránti szent szeretetben, de a törvényhozótól kényes állása és ;>z eszélyesség m 'g többet is vár, sőt követel, — bele k-11 tudni találni magát a legnehezebb helyzetbe is, meg kell alkudni a nehéz időkkel és körülményekkel, és az áldott béke fönntartásáért áldozatul kell hozni mindent, mit a sarkalatos törvények megsértése nélkül lehet, hogy lássa Európa, miként a magyar nemes lelkületén k azon magasztos példáját adja, melyben a legerősebb küzdelemmel győzött, midőn a méltatlan bántalmakat és igaztalan szenvedéseket, felfokozott kikeseredését s a keblében marczangolva dúló mély fájdalmakat, mind, mind háttérbe szorítja, csakhogy alkotmányát és hazáját megmenthesse, erösebb tusa ez a fegyveres harczoknál, önönmagát legyőzni, csakhogy a müveit világ előtt megmutassa, mikép még azon legszelídebb módot is megkísérté, melylyel egy szabad s független nemzet az uralkodóval beszélhet; föltárván előtte azon nagyszerű bűnt, melyet ellenében álnok tanácsosai követtek el, kik kormányzati balfogásokkal és folytonos erőszakos eljárásokkal veszélybe dönték a hont, veszélybe az uralkodót, és elámiták az ifjú császárt, hogy számos katonáiban elég erős és hatalmas, mit ugyan az olaszországi eseménj'ek elég keserűen megczáfoltak, de jövőre sem szabad felednie, hogy azon számos katonák nagyrésze mindig a nép fiaiból lesz, kik ha tudják, hogy honn a kényuralom nyomort és Ínséget idézett elő, nem örömest ontják vérüket idegen érdekekért. (Zajos tetszés.) Jól tudjuk mi, hogy a sors végzetszerüleg köté össze hazánkat Ausztriával, hogy együtt legyenek elég erősek az európai egyensúly fenntartásában, döntő szerepet vivő hatalomként, a múltban védbástyául lenni a kereszténységnek, az ujabb időkben pedig koronkintfölszólalni a humanitás és emberiség szent érdekében, a szomszéd óriás coloss absolut hatalom törekvései ellenében pedig meggátolni a civilisátió elnyomását. Hazánk Nagy Lajos korában volt nagyságának és erejének tetőpontján, mert mint a költő mondja : „Három tengerpart viránjd vétenek határfalat'' — de azóta, — fájdalom, a meghasonlás átka nehezült reája, s annyi véres tusák és harczok után sem birt, erőben és számban egy különál'ó nagy nemzetté erősbülni, hanem hol egy, hol más család alatt uralkodott, mig végre 1526. a gyászos emlékű Mohácsnál elesett II. Lajos özvegye iránti kegyelet és az I. Ferdinánd ügyes és mindent igérő korteskedése osztrák kézre nom juttatá a magyar koronát. Ha tehát végzetszerüleg csakugyan ugy kellett történni, jobb hogy a szövetkezett társ túlerős soha sem volt megsemmisíthetni hazánkat, hanem 335 éven át folytatott gyakori véres tusákban és harczokban megtanulhatták volna egymást beesülni, — de fájdalom, ehelyett csak az egymáselleni gyűlölet és keserédes nőtt annyira, miként most már kölcsönösen azon erős meggyőződésre juthattak, hogy ez örökös harczviharban mindkettő csak hasztalan elvérzett, elszegényedett, sőt meggondolatlan ismétlés esetében könnyen végveszélybe dönthetnek magukat ugy, hogy most már e jelen nehéz, válságos időben az a kérdés, hogy ugy a kormánynak, mint egyes nemzeteknek jövőjük biztosítása s az önfenntartási kötelesség mit parancsolnak. Igen, méltóságos urak, nagy és komoly megfontolást érdemel a jelen helyzet, mert igen könnyen életkérdéssé válhatik ; — azért a kormány se bizza el magát, ha netalán nagyszerű áldozatokkal sikerülne is az absolut hatalom koronás fejeivel szövetségre lépni, miután a legerösbb logica, a leélt történet tanítja, — hogy az ily szövetség csak az idegen hatalom minisztereinek százezrekkel fizetett és bérbentartott megvesztegetésökkel állhat fönn, és igy is csak addig, mig az érdekek nem változnak; ekkor szonban a legerősebb szövetségesből lesz a legveszedelmesebb eUenség. De a népek se helyezzenek túlsúlyt a külföld bizgatásaiba, mert e csalóka hit és remény, fájdalom, már sok vérébe került a magyarnak, — a vitéz lengyelnek pedig csaknem végveszélyét szülte; ellenben a törvényes téren működött Bocskay és Bethlen békekötései alkotmányunk biztositékának legdrágább gyöngyei, úgy, hogy ha az akkor szentesitett törvényeket mindenkor megtartották volna, mi végtelen más kedvez;ő eredményeket birna most a