Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.
Ülésnapok - 1861-7
Vn. ülés. 1861. június 19-én. 89 II. József kormányát zsarnokinak, de világpolgárias szelleműnek szereti mondani a világ; — de hogy az 1784-ben történt erdélyi események a világpolgárias eljárások sorába nem tartoznak, azt elfelejtette a história megmondani; s legyen itt elég csak annyit megemliteni, hogy azon események, habár nem nagy kiterjedésű részében újultak meg hazánknak — de Kaunitz miniszter kegyeiből, nemzetünk kiirtása. nak-ismét részletes episódja mutatkozott azokban, amidőn Horjának rémitő vezérlete alatti császári seregek által egész családok — s népek ezrei gyilkoltattak le. De mit mondjak az 1848 és 1849-ki eseményekről, hiszen azok mindnyájunk szemeláttára történ, tek !! Meg kell azonban jegyeznem, hogy az általam felolvasott tervnek ugyanazonosságára, ezen események phasisaiban is kétségtelenül ráismerünk, és létezik Erdélyben egy gondosan összeszedett s őrzött historiagyüjtemény, mely azon eseményeket tárgyazza, melynek adatai annyira hasonlítanak a Cornides Dániel történelmi munkájában előforduló adatokhoz, mint egyik csöpp viz a másikhoz, s melyet tulajdonosa eddig csak azért nem bocsátott a világ elé, mert — szerinte — lehetetlen, hogy a 19-ik század civilizált népe annak hitelt adhasson. Nagyon óhajtottam volna mindezekről tüzetesen szólani, de miután beszédein máris — akaratom ellenére — igen hosszúra terjedt, s a mélt. Főrendek nagybecsű, türelmét kifárasztotta, röviden még csak azt említem meg : hogy m'után az eredeti tervnek ernyedetlen követése, az egykor hatalmas osztrák birodalmat az összeomlás örvényének szélére vezette, hinni s remélem" lehetett, hogy az valahára félre fog tétetni. Fájdalom! csalatkoztunk. Mert országunk önállasának megsemmisítése, a jelen osztrák kormánynak is eg) edüli főczélja, csakhogy más alakban; s az országunkban jelenleg folytatott törvénytelen adóbehajtás modora, ismét nagyon hasonlít az imént felolvasott eredeti terv azon részéhez, mely azt tanácsolja : hogy „keserves eljárási modorral szorongattassanak, mig a nyomatást nem tűrhetve, a kormány ellen támadnak", és ezen alkalmat megragadva, a 237 évvel ezelőtt tanácsolt vérfürdőt megkezdhessék. Ezekből látható, hogy a „legátus hispanieus" Harak, Hois, a Lobkovitz, Hocher, Strattman, Kau. nitz s az osztrák kormányzat során feltűnő több név alatt, mindig ugyanazon egy szellem örökösödésképen vonult át, s a legközelebb lefolyt siralmas korszakban is ez mutatkozott Schwarzenberg-, Haynau-, úrban- és Bachban, valamint ez lengi át a jelen osztrák kormány alkotmányos szinezetét is. Sajnálva kell tehát kinyilatkoztatnom, hogy országunk nagyérdemű s tiszteletreméltó prímása Ö eminentiájával nem érthetek egyet abban, hogy minden áron kibéküljünk s egyezkedjünk a jelen otztrák kormánynyal. Miért egyezkednénk ismét ugyanazon traditionalis szellemmel, mely kiirtásunkra esküvék, s ugyanazon főok fönnhagyása mellett, mely annyi honfiszellemü elődünket a vérpadra vezetett, s mely, ha tán bennünket nem is, de fiainkat vagy unokáinkat ismét bizonyosan a vérpadra vezetné ? Óhajtok igenis egyezkedni, de ugy, hogy az osztrák kormányzati rendszerrel semmi, legkisebb összefüggésünk se legyen, s ennélfogva szerettem volna ezt a föliratban tisztán s egyenesen kifejezve látni. Még egy dolog van, melynek véleményem szerint, tán meg kellett volna a fölirat szövegében említve lennie, s ez, az erdélyi szász nemzet jogviszonya az összes magyar birodalomhoz. • Ha Horvátországnak jogviszony! állása külön megemlíttetett, talán jó lett volna a szász nemzetnek is municipális jogviszonyait ép azon módon érinteni, kiknek privilégiumai szintoly régiek ; s mivel törvényeinkben foglaltatnak, becsületünk s polgári erkölcsünk kívánják, hogy azoknak sérthetlensége újabban is biztosittassék. Azt hiszik sokan, hogy ez az egyesüiési törvényczikkekben eléggé ki van fejezve, én magam is azt hiszem, de abban bizonyos nem vagyok, hogy maguk a szászok, eléggé világos biztosítékoknak veszik-e azokat ? Ismétlem tehát mélt. Főrendek, hogy én ezeket óhajtottam volna a föliratban megemlittetni, de időnyerés tekintetéből nem akarom most azokat módositványformában a ház asztalára letenni; sóhajtván, hogy a képviselőház által velünk közlött fölirat minélelőbb Ö Felsége elé jusson, azt egész terjedelmében pártolom. (Helyes,) Ragályi Károly, tornai főispán : Minél többet vár a nemzet ezen országgyűléstől, s minél türelmetlenebb várakozásában, annál nehezebb föladat akként eljárnunk, hogy egyrészről túlengedékenységgel, másrészről hazafiúi kötelesség-mulasztással ne vádoltassunk. A törvényhozónak szemelőtt kell ugyan tartani a nemzet méltóságához illő formákat, de főfeladata mégis akként járnia el, hogy eredményt bírjon fölmutatni,— eredményt, melynek kivívása talán még egy országgyűlésen sem volt nehezebb, mint most, midőn az üldözés és szenvedés közt leélt 12 év alatt a megbukott rendszer zsarnok hivatalnokai mindent földúltak, — mindent szétromboltak, — ezredéves nemzeti intézményeinket alapjában renditek meg, — hiányzott a személy- és vagyonbiztosítók, melyért az emberek társulatba álltak, gyors és olcsó igazságkiszolgáltatása helyett, mely lényeges föladata az államnak, drága és lassú törvénykezés volt, nem volt előttük semmi szent, a törvény, eskü, alapszerződések, — mind megsértve valának s lábbal taposva; a nép szivéből mesterségesen irtották ki a trón iránt tiszteletet és ragaszkodást, a legszegényebbektől is kölcsönt kérvén és erőszakolván, széttépték a királyi fönség magas nimbusát; azok kezelték a törvényt és igazságot, a pénzt és árvaügyet, kiknek jelszavuk : „ubi bene ibi patria"; — minden növény — még a legsilányabb is - csak bizonyos éghajlat alatt és földben tenyészik, de e hivatalszolga-csoport mindenütt honn találja magát, hol felelősség nélkül lehet a főrendi napló. ^
