Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.
Ülésnapok - 1861-6
76 VI. ülés 1861. június 18-án. de ez reám nézve döntő : mert nincs más út a békés kiegyenlítés megkisértésére, én pedig nem ugyan minden áron, de hazám és nemzetem legszentebb érdekében kibékülni remélek. A kegyelmes megnyitó beszéd, az abban érintett eszmék s elvek, azon meggyőződésben erősítenek meg, mikép bonyolódott ügyeink elintézése, véghetlen nehéz, de nem lehetetlen. Ő Felsége nyilvánitá, hogy „nincs előítélet, félreértés, akadály, melyet őszinteség, erős, férfias, őszinte akarat, legyőzni képes nem volna"; itt fájdalom, elmaradt egy főtényezö, mely a többieket feltételezi — s ez a bizodalom ; ha minden nehéz ügyek elintézésénél erre mindenkor szükségünk van, mennyivel inkább a most lefolyt korszak után, melynek főbűne nem az, hogy alkotmányunkat felfüggeszté, hisz ezt az Isten vagy a jó fejedelem egy tollvonással adhatja vissza, — de nem ugy ennek meg nem irott, s mégis főbiztosítékát, melyet a nemzetek a fejedelem szivében keresnek, melyet elvégre a fejedelem is népeinek tiszteletében, hü ragaszkodásában s áldozatrai készségében talál, ez a kölcsönös bizalom, melyet megingatni igen könnyű volt, melyet helyre állítni kimondhatlan nehéz. (Tetszés.) Ezen tényező szükségességét elismeréŐFelsége is, midőn nyilvánítja, hogy „a kölcsönös jogoknak tiszteletbentartása, a viszonyos érdekek méltánylása s a bizalom létesíthetik a kiegyenlítést, a kibékülést.'Ezen elveknek alkalmazási terén hódoló tisztelettel üdvözlöm 0 Felségét, mert ez az egyetlen jogos, törvényes s alkotmányos tér, melyen minmagunk állunk, melyen a nemzet áll, s melyről e nemzetet sok évek keserű emlékei sem voltak képesek leszorítani; ez az egyedüli fogékony tér, melyen a bizalom uj gyökeret verhetvén, a kibékülés, kiegyenlítés lehetséges. Mert alkotmányunk nem a mienk, hitbizományos örökségünk ez, melynek jogos várományosa, a későbbi nemzedék; ezt tehát nekünk szentül és sértetlenül kell fenntartanunk örököseink számára, ha ezek méltó átkában részesülni nem akarunk, ezen kötelesséjr érzete vezényli a nemzetet, midőn alkotmányának visszaszerzésére, kiindulási pontul egyrészben elfogadta az october 20-ki diplomát, — ezen lelkismeretes kötelességnél fogva kénytelen a nemzet határozottan visszautasítani a február 26-ki pátenst, vagy az úgynevezett alaptörvényt, mely Magyarország függetlenségét s a magyar sz. korona jogait semmisítené meg. Minden jogaink, sértetlenül fenntartandó alkotmányunk kifolyásai, ezeknek tiszteletbentartása nem más, mint elévülhetlen alkotmányos jogainknak megfelelő kötelességteljtsitése, s azért alkotmányunknak, független f lelös kormányzatunknak, Magyarország integritásának visszaállítása, alkotmányos garantiáínk elismerése nem más, mint alkalmazása az 0 Felsége által nyilvánított azon elvnek, mely szerint a kölcsönös jogok tiszteletben tartandók, s miután a magyar szent korona és így Ö Felsége jogai szinte csak alkotmányunk kifolyásai, e nemzet, mely századokon keresztül kimondhatlan kegyelettel s áldozattal kész és képes volt alkotmányát, a magyar szent korona jogait épségben fenntartani, akkor is, midőn alkotmányunk csak százezerek érdekét képviselte, most, midőn az összes nemzet érdekét képviseli, bizonyosan kész és képes leend e nem, et alkotmányát, a magyar szent korona s így 0 Felsége a törvényesen koronázott király jogait épségben fenntartani nemcsak, de azoknak mindenki általi tiszteletbentartását eszközölni, mert ez sem egyéb, mint a magyar sz. korona jogainak megfelelő kötelességteljesitése, mint alkal. mazása az Ö Felsége által a kölcsönös jogokra kimondott elvnek. A a mi viszonyos érdekek méltánylatát illeti, ezen elv a magyar nemzetre s a törvényes magyar királyra nem alkalmazható, mert alkotmányos nép és alkotmányos fejedelem közt az érdek nem viszonyos, hanem azonos. A mennyire azonban a közös fejedelemre s az ausztriai tartományokra vonatkozik, őszintén bevallom meggyőződésemet : hogy Magyarország, összes érdekeinek minden iránybani kifejlődését s kielégítését, leginkább s legbiztosabban Ausztriávali törvényes kapcsában érheti el; — de a milyen igaz lehet ez, oly kétségbevonhatlan igazság, hogy egy ki nem elégített, sőt egy nem eléggé méltánylott Magyarország a közös fejedelemnek és Ausztriának örökös Achilles sarkát képzi; —oly történelem-bizonyítottá igazság : hogy a közös fejedelem s Ausztria nagy, hatalmas, nyomatékos, nyugodt s talán szabad, csak egy kielégített, eléggé méltánylott, áldozatra kész és képes Magyarországgal lehet; de ezen viszonyos érdekek méltánylatokat nyertek már azon kétoldalú szerződésben, melyet pragmatica sanctionak nevezünk, s mely iránt a nemzet oly kegyelettel viseltetik, mint bármelyik más sarkalatos törvénye iránt. Viszonyaink, az igaz, változtak, mert viszonyos érdekeinket, közös ügyeinket, eddigelé a magyar király, a nemzettel egyetértve, mint közös fejedelem elintézheté, most azonban Ö Felsége az ausztriai tartományokban is alkotmányos fejedelem levén, okvetlen szükséges, hogy tér nyiljék, hogy mód nyújtassák, mikép viszonyos érdekeink, közös ügyeink igazságosan, méltányosan s alkotmányosan intéztessenek el. De ezen módnak olyannak lennie nem lehet, nem szabad, mely akár Magyarország függetlenségét, akár a magyar szent korona jogait veszélyeztesse. O Felsége „Magyarország kiegészítésének, a különböző nemzetiségeknél felébredt alkotmányossági és nemzetiségi érzelmek folytán, minden kényszerítés nélkül a békés kiegyenlítésre időt kívánt engedni" — a mennyire ezáltal Magyarország kiegészítése kétségbe nem vonatik, fel nem tételeztetik, sőt egyenesen elismertetik, hogy Ö Felsége a magyar nemzet nézetével találkozhatott; mert ha Ö Felsége tekintélyének súlyát a Magyarország kiegészítésére vonatkozó törvények szentségének és tiszteletének istápolására használja fel, elég hatályosak lesznek törvényeink, mikép Magyarország minden részei, minden kényszerítés nélkül önkényt egyesüljenek, hisz azon alkotmány törvényei rendelik azt, mely alkotmány Magyarország minden népeit, az alkotmányos szabadság áldásiban egyformán részesiti. (Helyes.)
