Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.
Ülésnapok - 1861-6
VI, ülés 1861. június 18-án. ház! nem azért óhajtom mellőzni a felírást a tényleges uralkodóhoz, mert nem volt még szent István koronájával illetve homloka, de azért nem, mert mindekkoráig nem szent előtte ősi alkotmányunk, nem szentek hazánk törvényei. Ezek nézeteim és meggyőződésem; lelkismeretem késztette azt elmondani; de tudva, miszerint e véleményein, a mélyen tisztelt ház tagjai közül csak kevesek véleményével találkozik s átlátva, mily veszélyes volna a szakadás a jelen válságos perczben, valamint itt benn a mélyen tisztelt felsőházban ugy az alsó- és felsőház között, épen azért fogalmazott indítványt beadni nem szándokom; óhajtom azonban mindenesetre, hogy ne a felírásban, mely a képviselőház által tökéletesen szerkesztve tudomásul megküldetett, de a mélyen tisztelt felsőház egy határozatában nyilvánítani, miszerint a jelen felirás csupán annak bizonyítékául intéztetik a tényleges hatalomhoz, mert nem akarja a nemzet legtávolabbi 1 se meggátolni vagy csak megnehezíteni is a békés megegyezést, erről azonban jövőben hasonló esetben — mely, adja az ég, hogy hazám történetében soha elő ne forduljon, — senki ne akarjon következtetést vonni. Ezek nézeteim, — s legyen felirat, ha nem lesz határozat, csak virágozzék fel a haza, süssön e honra a szabadság szent sugara, s mind azok emlékére, kik a nemzetet e veszélyes örvényen át vezérelték, forró hála szálland a száz ezrek ajkairól. (Éljenzés.) Gróf Zichy Bódog; A természetben a hallgató idö után, mely alatt az mintegy a kirohanásra készül, vagy nagyszerű szélvihar szokott bekövetkezni, mely gyukran az erős százados tölgyeket is gyöke restül kidönti, s ha tiiz támad, egész helységeket tönkre tesz, — vagy pedig következik égiháború, mely dörgés és villámlás között jégesővel jővén, az áldott földnek szeretettel ápolt legszebb gyümölcseit néhány pillanat alatt elpusztítja, vagy végre jő meleg s jótékony eső, mely az egész természetet megenyhíti. Ily hallgató időhöz s annak következményeihez hasonlítom a nemzet életében a lefolyt szerencsétlen 12 évet, méhek után a nemzet előtt ismét egy szabad szót emelni, reám legalább különös benyomást gyakorol. Enyhülés volna e pillanatban, az annyira igazolt keserűségnek tért nyitva, elsorolni azon számtalan jogtalanságokat s törvénytelenségeket, melyeket a megbukott kormán)' emberei mosolygó képpel annyi évek folytán ellenünk elkövettek, s melyek ép annyi irg lmatlan csapással sújtották az egyeseket, egész családokat s az összes magyar nemzetet. (Igaz.) Az innét eredt fájdalmak oly mélyen gyökerezvék minden honpolgár keblében, hogy egyrészről azok tolmácsa lenni gyöngének érzem magamat; másrészről pedig követve tisztelt hazánkfia Deák Ferencznek példáját, ki a múltra fátyolt vetni kivan, én is u múltról hallgatván, átmegyek jelen állásunkra. Ha hazánk közelmúltja aggodalmat gerjesztő volt, sol kai veszedelmesebbnek tartom a jelent, mert akkor szerencsétlen állásunk súlya alatt egyesítve volt az egész nemzet, egy volt a kívánság, egy az akarat, egy a czél s egynemű volt a szenvedés is. Ezen összetartásban annyi erő fejlődött ki, hogy a német kormány minden összpontosító kisérletei daczára ellenünk győzni képtelen volt. (Ugy van.) Mennyi erő fekszik a nemzet egyesitett akaratában,a következések ünnepélyesen bebizonyították; forró óhajtásom tehát az hogy ezen válságos időben, melyben az összetartásra annyi szükségünk van, ezen győzedelmes fegyvertől meg ne foszszuk magunkat, de legyen most is mint előbb egy a kívánság, egy az akarat s egy a czél. Ha valamikor, kell, hogy most tartsunk össze, midőn látjuk, hogy sokan 1 ölünk távoznak, sőt ellenünk fordulnak azok is, kik alig nyert alkotmányos életünk első lélekzéseit leginkább a magyarnak köszönhetik. (Tetszés.) Ugyanis ha a német sajtó szellemét, a bécsi parLment nyilatkozatait tekintjük, azt látjuk, hogy bonunk önállását s függetlenségét; melyért a magyarnak élnie halnia kell, a legméltántalanabb eszközökkel megtámadván, aláásni törekszenek. Mert a helyett, hogy saját bonyolódott ügyeiket rendbehozni iparkodnának, azon törik szegény fejőket, hogy a pragmatica sanctio szavainak oly értelmet adjanak, mely nekik tetszik s ferde magyarázataikban annyira mentek, miszerint Európával el akarják hitetni, hogy a pragmatica sanctio nem a personalis-unio elveit tartalmazza, s hogy az indivisibiliter és inseparabiliter nem a dynastiát, de az imperiumot illeti. Ennek következtében nemzetünk független önállását megtámadják, a magyar felelős minisztériumot lehetetlennek nyilvánítják, a magyar ka f onaságot, pénzügyet, adót, s kereskedelmi viszonyokat pedig az osztrák Reichsrath teendőihez tartozóknak állítják; azonban ezen okoskodásaikat ignorálni, hallgatással mellőzni lehetne, mert a mi magyar közmondásunk szerint, „kettőn áll a vásár." De mit ignorálni nem lehet — mit hallgatással mellőzni nem szabad, az, hogy ezen s hasonló az osztrák tartományi gyűléseken tett nyilatkozatok 0 felségére azon hatással voltak: hogy a május hó 1 sején tartott trónbeszédében ezekre hivatkozván s ugylátszik támaszkodván, szavainak élét ellenünk forditá. Nemzetünk ugyan régi, és ha I és II. Lipót kiengesztelési korszakát kiveszszük, gyakran, de többnyire siker nélkül felpanaszlott sérelme az, hogy ö felsége a magyar király, a magyar ügyek elintézésében is nem magyar államférfiak tanácsára hallgatott, és inkább a német tanácsosokhoz fordult. S ez sok bajnak szülő oka volt; mert bármily szépen hangzók valának is sokszor a Bécsből érkezett határozatok, mégis mindenkor német szellemtől voltak áthatva s a német érdekek biztosítására némi visszatartással kibocsátva. Azonban akkor in ultima analysi, a rege male inf or m a t o, ad regemmelius informandum hivatkozni lehetvén, a végeldöntés mindig 0 felségétől függött. 10 Főrendi napló. **'
