Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-6

74 VI. ülés 1861. június 18-án. De most, midőn a legújabb kibocsátványok által az osztrák császár eddig őt kizárólag illető felségi jogait népeivel megosztá és a birodalom örökös tartományaiban is parlamentáris kormány által uralkodni akar : most annak megbirálása, mennyiben férnek össze a magyar nemzet kívánságai s követelései a német érdekekkel? egy, ha nem is épen ellenséges, mindenesetre irántunk, főleg önállóságunk iránt, nem rokonszenvü testület közbenjárásától s döntő sulylyal biró beleszólásától kend feltételezve. Vagy nem kell-e e jelen pillanatban is az idegen befolyásnak tulajdonitani, hogy alkotmányos országunkban a törvénytelen adót, ha lehet, még törvénytelenebb módon hajtják be. Ily körülmények között polgári kötelességünknek tartom 0 Felségének a nemzet panaszait, kívánságait egész őszinteséggel előterjeszteni, a sanctio pragmaticának igaz értelmét kiemelni s határozottan kimondani : miszerint Magyarország alkotmányát sérteni, független Önállásunkat kétségbevonni semmi föltétel alatt nem engedheti. Én „minden áron" e kormánynyal alkudni nem akarok, sőt egyenesen kimondom, hogy az alkudozásnak barátja nem vagyok, ha tehát fölterjesztendő nyilatkozatunk következtében vesznünk is kellene, mitől a magyarok Istene meg fog menteni, inkább kész vagyok becsülettel bukni, mint becsület nélkül alkudni, és az első esetben is legalább büszkén mondhatjuk első Ferencz franczia király szavait : „Tout est perdu hormis l'honneur. (Élénk tetszés.) B. Fiáth Ferencz veszprémmegyei főispán : A magyar történelem nem igen emlékezik korszakról, melyben a nemzet nagyobb egyetértésben lett volna, mint a jelenben; egyek vagyunk mi hazánk szeretetében, eoyek alkotmányunkhoz hüragaszkodásban, egyek törvényeink tiszteletében, egyek közjogi kérdéseink megitélésében, egyek azon hálás érzésben, melylyel az isteni gondviselésnek tartozunk, mert mindannyian tanulmányoztuk Magyarország történelmét, s ha visszaemlékezünk azon roppant áldozatokra, melyeket e nemzet a kereszténységnek, a polgárisodásnak, hogy ne mondjam Európa szabadságának hozott, ha visszaemlékezünk azon véres napjainkra, melyek egyikében e nemzet több halottat siratott, mint egy egész évben újonnan született honpolgárnak örülhetett, ha visszapillantunk azon tátongó örvényekre, melyek szélére sodrott bennünket nem ritkán az ármány, csodálkoznunk kell, s hálálnunk az isteni gondviselést, mely megengedte érnünk a jelen korszakot, melyben nyugodt öntudattal elmondhatjuk : „Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán" ; — eg\vk vagyunk még azon biztos reményben is, hogy élni fogunk, mert mindennek mi életre való, a természet változhatlan törvényei szerint élnie s kifejlődnie kel], ha csak létében vagy fejlődésében erőszakosan meg nem gátoltatik. Nézzük, honnan fenyeget bennünket e veszély? Európától? Európa tisztelni tanulta e nemzet jellemét, még azon időben, mikor az ozmánok veszélyes hatalma ellen védbástyáját képezé, s most azon közleget ismeri fel bennünk, mely által a polgárisodás kelet felé terjesztethetik ; azon Európának, melyben ezer évig élünk : sem oka, sem érdeke bennünket létünkben vagy kifejlődésünkben megtámadnia, s igy e részben nincs mitől tartanunk. Szomszéd hatalmasságoktól? ezek jól tudják, hogy nékiek nincs mit tartaniuk tőlünk, jól tudják, hogy a magyar nem bánt senkit, csak öt ne bántsák, de tudja azt is, hogy e nemzetet kiirtani talán lehet, de meghóditni s meghóditottan leigázva megtartani lehetetlen, — igy ezektől sincs mit tartanunk. Ausztriától ? Ausztriával eddigelé egy közös fejedelem alatt, hogy ugy szóljak, kettős dualismusban éltünk, — egyik Ausztriára s Magyarországra egyformán káros s veszélyes, a másik Magyaror szagra és Ausztriára mint nagjdiatalomra, egyformán életkérdés. Az első a kormán) forma különbségében, ennek heterogeneitásában feküdt, a másik Magyarország függetlenségében. Káros és veszélyes az első Ausztriára ugy, mint Magyarországra, mert az emberi természet gyarló, a hatalom széditö, bizonyítja ezt a történelem, kevés kivétellel Nagy Sándortól Nagy Napóleonig; s mai napig mi csoda, ha az ausztriai státusférfiak, kik Ausztriát korlátlan hatalommal, szabad kézzel, kedvük kényök szerint kormányozták, kiállhatlan, türhetlen helyzetnek ismerték, hogy Magyarországot alkotmányosan, azaz a törvények értelmében kellett volna kormányozniok ? — innen Magyarország törvényeinek és alkotmányosságának örökös sértegetése, innen Magyarországban a permanens elégületlenség, nyughatatlanság, lázadás és forradalom, — ez Magyaror szagot természetes kifejlődésében kimondhatatlanul gátolta, de Ausztriára nézve is veszélyes volt, mert Ausztria is gyengült s veszté hatalmát, tekintélyét, befolyását Európában; ezen tehát segitni kelletett, de ennek csak két módja volt, vagy Ausztriát alkotmányosan kormányozni, megnyerni igy Magyarország bizalmát, áldozatra! készségét, megnyerni Németországban e befolyást, megnyerni az európai szabad nemzetek rokonszenvét és a szabad államok szövetségét; vagy Magyarország alkotmányát lassankint aláásva, Magyarországot lei. gázni, minden hatalmat s erőt egy kézben összpontosítni, assimilálni mindent, egy hatalmas hadseregre s az absolut hata!mak rokonszenvére támaszkodva, daczolni dicsőségesen a népek jogos kivánataival; az ausztriai státusférfiui bölcseség ez utóbbikat választá, s innen most már Magyarország alkotmányának rendszeres — systematicus — aláásása s Magyarország függetlenségének megsemmisítésem következetes törekvés; ez egészben azonban csak kétszer sikerült, II. József idejében s a legközelebb lefolyt korszakban ; mennyibe került e kettős dicsőség Ausztriának, Ítéljék meg az ausztriai státusférfiak önmaguk. A másik dualismus Magyarország függetlensége; ez életkérdés Magyarországra, mert a magyar nemzet jövőjét, nemzetiségét s alkotmányát biztosítva nem látja; s igy e nélkül élni nem is akar, azaz elkövet mindent, nem riad vissza semmi áldozattól ennek épségbeni fentartására s ilietölegesen visszaszer-