Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-5

V. Ülés. 1861. június 17-én. 4S sem utasíthatja el az emberi-nem gyarlóságát, az egész rendszer anyagilag és erkölcsileg megfogyatkozott; felette a népeknek néma kárhoztatása mondta ki a végitéletet. Ekkor a méltán megilletődött fejedelem az eddig eltagadott történelmi jogok felé forditá figyelmét; és azok, kikre a birodalom hitelének és tekintélyének helyreállítását bizta, megfeleltek-e a fejedelmi megbízásnak? Viszaléptek-e azon térre, mely válságos időkben a trón és nemzet közti kiengesztelésnek legjobb biztosítékul ajánlkozik? eltávolitották-e a sebző fegyvert, a bizalmatlanság mételyét, mely új sebeknek ejtésével fenyeget, mig a régieket kifekélyesiti? fölhagytak-e országunk önállóságát idegen érdekeknek föláldozó teljhatalma törekvéseikkel? Korántsem; ők hivek maradtak önmagukhoz, és reájuk alkalmazható, mit a történetíró Tiheriusról mond : Jam Tiberium corpus, jam vires,nondum dissimulatio deserebat. A helyett, hogy őszintén a történelmi jogtérre lépnének, a teljhatalom hátára vetették az alkotmányosság palástját, és egy közös birodalmi képviselet leple alatt akarják az eddig követett irányt, ügyeinkbe jogtalan beavatkozásukat, a német suprematiának a jogosult nemzet-élet romjain való megalapítás kísérleteit tovább is folytatni. Haszontalan színlelés, mely nem csal meg senkit, csak azt, ki látni nem akar. Azt hiszik-e hogy elég azt határozni vagy parancsolni, hogy legyen! és lesz; hogy alkotmányos jogokat és szabadságot úgy lehet osztogatni, mint, rendjeleket, vagy legfelsőbb megelégedésnek kinyilatkoztatását; hogy az, a mit önérdekből elfogadhat a haszonleső, hiúságból a kegy vadász, a mit pillanatnyi siker elérhetése végeft, vagy boszújának tölthetóseért megragad a nagyravágyó : hogy az már oly alkotmány, mely millióknak szivében bizalmat kelthet, a mire bizton fogja alapithatni mindenki saját életének legbecsesebb érdekeit, családjának jólétét, jogviszonyait, törvényszerűségének öntudatát? Alaptalan és igazságtalan törekvés, főleg Magyarországra nézve, melynek közjogi viszonyai oly félremagyarázhatlanok, hogy azokat ismerve, tudni is kellene, hogy valamint a gyémánton csak a gyémánt fog, ez országban törvényt csak törvényes hatalom hoz! (Zajos tetszés.) Azt hiszik-e hogy a nemzetiségek kérdését ezen ephemer adomány által biztosabb alapra fektethetnék, mint azt a magyar alkotmánynak biztosítékai tehetnék? Ismerjük mi, és remélem, testvérnépeink is tapasztalhatták a közel múltakban, mit értettek azok a nemzetiségeknek egyenjogúsága alatt? Századok óta minden sebben, melyet a készített viszálkodások a nemzetek testén ejtettek, a bécsi kormányférfiak titkos lazításainak fulánkja föltalálható volt; és ne engedje az örök Isten soha hogy ármányuknak feszületén kivégezhessék üdvözítő alkotmányunkat, mert meg fognánk látni, mint vetnek sorsot a bűnnek szolgái Szent István palástja fölött. Azt hiszik-e, hogy anyagi jólétünkön ejtett sebeket csak igy orvosolhatják? a nemzeti«hitelnek és földmivelés érdekeinek fólvirágoztatását csak igy mozdíthatják elő? Ha ez lenne szándékuk, akkor a pénzügyi rendelkezést az országnak vissza kellett volna adni, és azon kezekre nem bízni többé, melyek szédelgő pazarlással a birodalom hitelét a bukásnak széléig vitték, a köz- és magán-vagyonnal becsületesen bánni nem tudtak, és annyira otthonosoknak érzik magukat a téren, hogy még most is, az országgyűlés színe előtt, arczátlanúl és erőszakkal űzik hazánkban nemzetet fosztó hivatásukat. Ennyi bajon csak a nemzetnek törvényhozása segíthet, hogy önmaga nyissa meg saját hitelének forrásait és öregbítse termelésének képességét, melyet az önkény rendszere szándékosan kiapasztani törekedett. — Az örökös tartományok is csak igy várhatják tőlünk, hogy őszintén segédkezet fogjunk velők, nehogy a közös hitelünkön, köz-és magán-vagyónunkon ejtett sebek gyógyithatlanokká válhassanak; mint független, alkotmányos testület akarunk velők érintkezni, de országgyűlésünket a birodalmi tanácsnak alárendelni sohasem fogjuk. Egy oly birodalomban, melynek népeit erkölcsi érzület, nyelv, egymáshozi hajlam, vagy szokásoknak egyformasága nem kapcsolnak össze, a közigazgatási centralisátió képtelenségét a közös alkotmány kivihetlensége fogja követni, — mert csak azon szövetségnek alapján, melyen e nemzetek egy fejedelem alatt egyesültek, lehet ezen kapcsot megszilárdítani. A közjogi alap tehát, melyen a birodalom századokon át, népeinek minden sajátságai mellett, ezeknek osztatlan rokonszenvét és ragaszkodását, mig ahhoz a fejedelem is hü maradt, megnyerte, — a melyen állva erejének legvirágzóbb korszakát ünnepelte és nagyhatalommá lett — már a történelem által is ki van jelölve. Ha erő alatt hadsereget értünk, melynek költségei alatt nem roskad össze az országnak termesztő képessége, oly rendezett pénzügyet, mely nemcsak béke idejében egyensúlyos kölségvetéssel számol, de zavar nélkül rendkívüli e-eményekkel is szembe szállhat; és ha e két tényezőnek egyesüléséből következtethetjük az államnak oly rendületlenségét, mely jó és balsorsban mindig kész befolyást gyakorolhat a világ eseményeire — akkor ezen czél elérésére nemcsak népeink osztatlan bizalmával és erkölcsi támogatásával, de a külföld előtt is azon hitellel kell birnia, hogy politikája igazságon alapúi, s nem vágyódik oly állásra, melyhez lépcsőül az elgázolt népeknek testét akarja felhasználni. Ezen igazságos erőnek forrása a birodalomra nézve csak a személyes unió elve lehet; hol a fejedelem személye a nemzeteknek politikai életéről és fennmaradásukról kezeskedik; azon rendszer, mely őszinte alkotmányosság által a teljhatalom ellenében képviselheti az érdekeknek solidaritását, s mely nélkül nem fog visszatérhetni a népek elógültségére alapitható beksö nyugalom. Azért minden törekvés oly egyesítésre, mely arra mutat, hogy a birodalom erkölcsi együttmaradásának kellékeit máskép nem teljesitheti, vagy teljesíteni nem akarja, mint erőszakkal; mejy Magyaror-