Felsőházi irományok, 1939. II. kötet • 58-108. sz.
Irományszámok - 1939-63
76 63. szám'. 7-5°/ 00 , a törvényhatósági jogú városokban 25°/ 0 o> Budapesten pedig 30-4°/ 00 volt. Ezek a számok tájékoztató jellegük mellett mégis határozottan a városok és nagyobb települési helyek súlyosabb veszélyeztetettsége mellett tanúskodnak. A nemibetegségek száma nem mutat csökkenő irányzatot, sőt az újabb adatok amellett szólnak, hogy a falvaknak és tanyáknak eddig nemibetegségtől bizonyos fokig megkímélt népe mind nagyobb számban fertőződik nemibetegséggel. A nemibetegek száma a külföldi államokhoz hasonlítva is kedvezőtlennek mondható nálunk. Míg ugyanis Svédországban 1000 lakosra évente 2, Norvégiában 3, Svájcban 4, Németországban 6, addig Magyarországon 7 nemibeteg jutott. Mindezek a kedvezőtlen jelenségek múlhatatlanul szükségessé teszik, hogy a nemibetegségek leküzdése tekintetében az általános társadalompolitika keretében a különleges antiveneriás küzdelmet fokozottabb mértékben sorompóba állítsam s kívánatosnak tartom, hogy ezeknek a kérdéseknek rendezésére most már törvényhozási úton megfelelő intézkedések tétessenek. Az antiveneriás küzdelemnek már régi alapjai vannak hazánkban is. Az 1899-ben, majd 1902-ben Brüsszelben megtartott kongresszusok óta a szakemberek minden kultúrállamban törekedtek a mozgalom ébrentartása érdekében különleges társadalmi szervek létesítésére és nemzetközi összejöveteleken a problémák részletes megvitatására. Hazánkban 1928 óta élénk a mozgalom, mely az Országos Közegészségügyi Egyesület Antiveneriás Bizottsága keretében élt s ahol a szakemberek szorgosan dolgozták ki a veneriás betegségek leküzdésének tervezetét. A Bizottság munkájának kormány hatósági támogatás mellett sikerült biztosítani, hogy az országban több helyen a törvényhatóságok, városok és társadalombiztosítási szervek között kötött munkaközösségek alapján egészségvédő (nemibeteggondozó) intézetek létesültek. így a már előzőleg működött kórházi szakosztályok, klinikák és rendelőintézetek mellett — a szociális és egészségügyi népgondozás legértékesebb szakintézményei, az egészségvédő intézetek is bekapcsolódtak az antiveneriás küzdelembe. Ezeknek a törekvéseknek azonban ezideig nem voltak egységes kereteik, holott enélkül sikeres és eredményes munkát nem várhatunk. .Ezért a törvényi rendelkezésnek egyrészt biztosítania kell azt, hogy minden nemibeteg kezeléshez jusson, másrészt pedig kötelezően kell előírni azt, hogy minden nemibeteg kezeltesse magát. A nemibetegségben szenvedők kezelését elvégezhetik fizetőképes betegeken a magánszakorvosok, magánkórházak, szanatóriumok, a szegény betegek számára azonban megfelelő intézetekről és a kórházakban is elegendő számú férőhelyről kell gondoskodni. Mint a gümőkórnál, a tennivaló itt is kettős : egyrészt a megelőzés, másrészt a gyógyítás biztosítása. A nemibetegségek elleni küzdelemben azonban a helyzet az, hogy a gyakorlati munkában a megelőzés és gyógyítás feladatának megoldása tulajdonképen egybeesik. A nemibetegsógeket a mai gyógy el járásokkal aránylag rövid idő alatt biztosan meg lehet gyógyítani, hacsak a beteg nem elkésve, súlyos szervi elváltozásokkal kerül az orvoshoz. A nemibetegségeknél tehát a megelőzés egyenlő az erélyes gyógykezeléssel, mert ezzel a beteg fertőzésmentessé válik és elejét lehet venni a későbbi szövődményeknek. Éppen ezért az antiveneriás küzdelem különleges intézményei : a nemibeteggondozó intézetek egyidejűleg szolgálják a betegség megelőzését CS et beteg gyógyítását. A zöldkeresztes egészségügyi védőnők családgondozó tevékenységük keretében ismerhetik fel a családba behurcolt nemi megbetegedéseket s így módjuk van odahatni, hogy a betegek a kijelölt szakorvost, illetőleg a nemibeteggondozó intézetet felkeressék. A nemibeteggondozó intézetnek lehetőleg 2 váró-, 1 tanácsadóhelyiségből
