Felsőházi irományok, 1939. II. kötet • 58-108. sz.
Irományszámok - 1939-62
62. szám. 39 ismerő szaktekintélyekből összeállított bizottság ítélkezése, mint a közigazgatási bíróság előtti és csak szakértők meghallgatásával lefolytatható eljárás. Ahhoz ugyanis, hogy az említett kérdésekkel kapcsolatban felmerült viták megnyugtatható módon elbírálhatók legyenek, nem elegendő az idevonatkozó jogszabályok ismerete, hanem szükséges az is, hogy azok, akik ezekben a kérdésekben végső fokon döntenek, az általános elvet tartalmazó szabályok gyakorlati alkalmazásánál a gazdasági és hitelélet alapos ismerete mellett maguknak az érdekelt vállalatoknak viszonyait, gazdasági kapcsolatait, tőkeszükségletét is ismerjék. Annak hangsúlyozása mellett, hogy a legnagyobb elismeréssel adózom a közigazgatási bíróság működésével szemben, az a meggyőződésem, hogy a gazdasági élet előbb érintett területeit alaposan ismerő személyekből összeállítandó döntőbizottság az adóztatás során felmerülő ily ténykérdések eldöntésére alkalmasabb, mint a közigazgatási bíróság, amely ítéleteinek a meghozatalánál a szóbanlévő kérdésekben szakértők véleményére kénytelen támaszkodni. Nem hagyhatom figyelmen kívül azt sem, hogy ezekben a kérdésekben felmerült viták gyors elintézése egyaránt fontos érdeke mind a kincstárnak, mind az adózó vállalatnak. Ezt a gyors elintézést a döntőbizottság működése biztosítani fogja, mert az eléje tartozó kérdésekben a folyó kivetések ellen előterjesztett fellebbezéseket e bizottság még az adóév folyamán el tudja bírálni. A javaslat szigorú büntető rendelkezéseket tartalmaz. Ezek az intézkedések — a kincstár érdekeinek védelme mellett — a lelkiismeretes bevallást tevő vállalatok érdekeit is szolgálják, mert éppen azok érdekében kívánatos a lelkiismeretlen és a közérdek iránt érzéketlen vállalatokkal szemben a megtorló rendszabályok szigorítása. A büntető rendelkezések megszigorítását két irányban tervezem : egyfelől a mulasztások és szabálytalanságok alapján járó pénzbírságok mérvét emelni szándékozom, másfelől pedig a vállalatok minden cselekményét, amely a javaslatban szabályozott adók megrövidítésére irányul, adócsalásnak kívánom minősíttetni és ennek megfelelően megtorolt at ni. Nem indokolt ugyanis a társulati adó megrövidítésére irányuló cselekményeknek jövedéki kihágássá való minősítése akkor, amidőn a házadó és a kereseti adó megrövidítésére irányuló mindennemű szándékos cselekmény adócsalásként bírálandó el. Ha a ház- és kereseti adóalanyoknál, — akik között nagy számmal vannak a törvényes rendelkezésekben kevés jártassággal bíró kisemberek — indokolt az adómegrövidítésekre irányuló cselekmények szigorú elbírálása, annál inkább indokolt ez a társulati adó alá tartozó vállalatoknál, amelyeknek ügyeit különféle társasági szervek intézik s amelyeknek legtöbbször módjukban áll az adóbevallások elkészítésénél jogi tanácsadó segítségét is igénybe venni. A törvényjavaslat készítésénél — amint ezt már hangsúlyoztam — elsősorban azt tartottam szemelőtt, hogy a társulati adó alá tartozó vállalatokban testet öltött tőke gazdasági erejéhez mérten arányosabban vegye ki a részét azokból az áldozatokból, amelyekre állami létünk fenntartása és biztosítása érdekében ma nagyobb szükségünk van, mint valaha. E mellett a szempont mellett azonban nem hagytam figyelmen kívül azt sem, hogy a társulati adó alá tartozó vállalatok jelentékeny része közgazdasági életünknek fontos tényezője és így azok megerősödése a pénzügyi politika szempontjából is kívánatos. A javaslatba hozott súlyosabb természetű rendelkezések ennek a megerősödésnek nem állanak útjában, mert főként azokat a vállalatokat érintik, amelyek működésükben figyelmen kívül hagyják azt, hogy a tőke a nemzeti célok megvalósításának is fontos eszköze. Ezekután áttérek az egyes §-okban tervezett rendelkezések rövid indokolására. Az 1. §-hoz. A törvényjavaslat lényegében három különböző adóról, éspedig a társulati adóról, a tantiemadóról és a társulati vagyonadóról rendelkezik, ehhez képest e §. az adóalanyok körét mindhárom adóval kapcsolatban pontosan meghatározza.
