Felsőházi irományok, 1935. IX. kötet • 367-414., VI-XV. sz.

Irományszámok - 1935-396

170 396. szám. változások és az azóta világszerte lezajlott háborúk azonban azt mutatják, hogy a jövő háborújában az egész ország harctér lesz s a háborúban nemre és korra való tekintet nélkül az egész nemzetnek részt kell vennie, minden emberi és anyagi erejével és ezekből eredő minden hatalmi tényezőjével. A jövő háborúja új fogalmakat is teremt. A hátország és hadtápkörlet fogalma megszűnik. A csatatér mögött az egész országban harckészen kell állania az otthoni honvédelemnek, melynek résztvevőit ugyanannak a szellemnek, a kitartáshoz szükséges ugyanannak a hitnek és elszánt akaratnak, ugyanannak az önfeláldozásnak és népi együttérzésnek kell áthatnia, mint a harcterek katonáját. A jövő háborúban tehát valójában mindenki katona lesz és senki sem élhet csupán magának. A világháború megmutatta továbbá azt is, hogy lehet a háborút katonailag megnyerni s ennek ellenére gazdasági okokból elveszíteni. A világháború elvesztésének fő oka tagadhatatlanul az volt, hogy azt csak katonailag készítették elő, míg gazdasági, közigazgatási szempontból és általában a polgári lakosság életét érintő vonatkozásokban teljesen felkészületlenül ért bennünket. Az ezt pótolni hivatott intézkedések csupán az események végső nyomása alatt s a szükséges felhatalmazások előzetes biztosítása hiányában csak elkésve születtek meg s mire alkalmazásba vették őket, az időközben már tovább fejlődött helyzetnek nem feleltek meg, tehát céljukat el sem érhették. A korszerű háború egyik jellegzetessége továbbá az, hogy váratlanul, a legkülönbözőbb formában és előre meg nem állapítható mértékben áll elő majd a kényszerítő szüksége annak, hogy a nemzet a korszerű hadviselés követelményeinek megfeleljen. Egyrészt ez a körülmény, másfelől a világháború tanulságai az államvezetéstől nemcsak legmesszebbmenőén előrelátó háborús felkészülést követelnek, hanem gondoskodást arra nézve is, hogy az állam élete háború esetén zökkenő nélkül alkalmazkodni tudjon az esetleg váratlanul bekövetkező események folytán keletkezett helyzethez. Mindezeket összefoglalva azt kell mondanunk, hogy a jövő háborújában csak az az; állam állhatja meg majd a helyét, amely hatalmi tényezőinek teljes kiaknázásával, minden személyi és anyagi erejének teljes latbavetésével áll ki a nagy erőpróbára. Az állam erőtényezőinek ez az összefogása azonban csak feszes szervezet, átgondolt terv és alapos békebeli előkészületek mellett sikerülhet. Ehhez képest a lehetőség szerint már békében meg kell tennünk minden olyan intézkedést, amely alkalmas arra, hogy az előbb megvilágított célt akár közvetlenül, akár közvetve biztosítsa. Minthogy az ily háború az ország egész életét érinteni fogja, nem elégedhetünk meg csupán a tervezett intézkedések előkészítésével, hanem azok egy részét már békében is végre kell hajtani, hogy ezzel az ország háborús teljesítőképességét a lehető legmagasabbra felfokozzuk, másrészt, hogy a háborús állapotba való átmenet annak idején minél simábban történhessék. Ezt a felfogást, ezt a törekvést tükrözi vissza valamennyi államnak világháború utáni honvédelmi jogalkotása is. Sajátos helyzetünkből, valamint súlyos katonapolitikai adottságainkból kifolyóan idegen államok egyszerű utánzásával nem érhetjük be. Az idegen államok véderőtörvényei és honvédelmi téren tett egyéb előkészületei csak annyiban lehetnek ránk nézve mérvadók, amennyiben azok a mi viszonyainkra alkalmazhatók. Honvédelmi érdekű, illetőleg háború esetére szóló korábbi törvényeink (így, hogy a legfontosabbakat említsem, a véderőről szólott 1912 : XXX. t.-c. a kivételes intézkedésekről szóló 1912 : LXIII. t.-c. a hadiszolgáltatásokról szólott