Felsőházi irományok, 1935. VI. kötet • 255-313., IV. sz.
Irományszámok - 1935-294
238 âÔ4. szám. tette meg az 1930. évben és ez a kísérlet részben eredménnyel is járt. Az amerikaiak megbízottja, Chadbourne Tamás hosszas tárgyalások után 1931. májusában a főbb cukortermelő államok érdekeltségei között létrehozott egy egyezményt. Ennek az egyezménynek az alapgondolata az volt, hogy az egyezményben résztvevő államok a szabadpiacra való kivitelüket korlátozzák, ami által a kínálat csökkenni, az árak pedig emelkedni fognak. A Chadbourne-egyezmény nem érte el a célját, bár kétségtelenül hozzájárult a világpiaci helyzet javításához és egy későbbi hatásos nemzetközi egyezmény lehetőségének előkészítéséhez. A Chadbourne-egyezmény főleg azért nem érte el célját, mert az abban résztvevő államok által vállalt kiviteli korlátozás nem volt elegendő és így mivel a világ cukorfogyasztása a várt emelkedés helyett, ha nem is lényegesen, de mégis csökkent, a túltermelés továbbra is fennmaradt és a cukorárak nem emelkedhettek. A Chadbourne-egyezmény sikertelenségének az említetten kívül még az is oka volt, hogy az egyezményben csak a kiviteli országok és ezek sem valamenynyien vettek részt. Ennek természetszerű következménye volt, hogy a cukorbehozatalra szoruló államok cukortermelésüket továbbra is fejlesztették és ahol még ilyen nem volt, kiépítették, ami által a szabadpiacot, vagyis azt a területet, ahol a kiviteli államok által gyártott cukor addig elhelyezhető volt, csökkentették, sőt egyes országok, amelyek addig a termelés és fogyasztás terén egyensúlyban voltak, vagy pedig behozatalra szorultak, kiviteli államokká váltak. Amíg tehát a Chadbourne-egyezményben résztvevő kiviteli államok termelésük és kivitelük csökkentése útján a világpiaci helyzetet javítani igyekeztek, az egyezményben részt nem vevő államok termelésük kiépítése útján ennek a törekvésnek ellene dolgoztak és ennek eredményeit teljesen lerombolták. Nyilvánvalóvá vált, hogy a cukortermelés jövedelmezősége csak akkor lesz biztosítható, ha olyan nemzetközi egyezményt sikerül létrehozni, amelyben nemcsak a kiviteli országok, hanem a behozatalra szoruló országok is résztvesznek és amely oly tágkörü lesz, hogy a kívül maradó államoknak esetleges, az egyezmény céljával ellentétes cukorpolitikája a világpiaci helyzetet lényegesen nem ronthatja. Magyarország szempontjából, mint régtől kezdve kiviteli ország szempontjából, egy ilyen hatásos nemzetközi egyezmény létrehozása elsőrendű érdeknek mutatkozott, mert hiszen hazai cukortermelésünknek megfelelő keretek között való fenntartása újabb belső áldozatok nélkül csak akkor volt remélhető, ha a világpiaci cukorárak, tehát a Magyarországból kivitelre kerülő cukormennyiségek értéke emelkedik, vagy legalább is tovább nem, romlik. Erre való tekintettel egy nemzetközi cukoregyezmény megkötése irányában a magyar kormány is állandóan tevékenyen közreműködött. Még a Chadbourne-egyezmény lejárta előtt, de már annak megkötése és sikertelenségének nyilvánvalóvá válása után két kísérlet is történt egy nemzetközi cukoregyezmény létrehozására. Az első kísérlet 1933.-ban a londoni világgazdasági konferencia keretein belül kezdeményeztetett, eredményre azonban a gazdasági konferencián uralkodott általános kedvezőtlen légkör és az Amerikai Egyesült Államokban abban az időben a kormány és a legfőbb állami bíróság között a cukorgazdálkodás terén meghozott intézkedések törvényessége kérdésében felmerült harc következtében nem vezetett. A második kísérlet 1934.-ben történt, amikor is Nagybritannia kormánya egy előkészítő értekezletet hívott össze annak megállapítása céljából, vájjon egy nemzetközi cukoregyezmény meg^ kötésére az előfeltételek megvannak-e. Ez az előkészítő értekezlet is eredménytelenül végződött, amennyiben csak azt tudta megállapítani, hogy egy nemzetközi cukoregyezmény megkötésére az időpont még nem alkalmas.
