Felsőházi irományok, 1935. V. kötet • 210-254., III. sz.
Irományszámok - 1935-214
214. szám. 13 Melléklet a 21é. számú irományhoz. Indokolás „a területenkívüliségről és a személyes mentességről" szóló törvényjavaslathoz. Történeti fejlődésen alapuló régi gyakorlat és nemzetközi szerződések az államok politikai és gazdasági érdekeinek nemzetközi képviseletére rendelt személyek javára hivatásuk zavartalan gyakorlásának biztosítása végett kivételes jogvédelmet nyújtanak azzal, hogy több irányban mentesítik őket annak az államnak joghatósága alól, amelynek területén hivatalos működésüket kifejtik. Az uralkodókat és államfőket, a diplomáciai személyeket és nemzetközi értekezletekre kiküldött állami képviselőket, végül egyes nemzetközi bíróságok tagjait és nemzetközi megbízásból eljáró személyeket a területenkívüliség neve alatt ismert széleskörű kiváltság, a konzulokat és a konzuli tisztviselőket pedig a korlátoltabb terjedelmű személyes mentesség illeti meg. Jogszabályaink nem sorolják fel azokat a személyeket, akiket a területenkívüliség vagy személyes mentesség 1 illet, sem pedig ennek a kiváltságnak tartalmát és terjedelmét nem határozzák meg, hanem megelégszenek azzal, hogy a nemzetközi jogra, a nemzetközi szerződésekre és a nemzetközi gyakorlatra utalnak. Ilyen rendelkezéseket tartalmaz például a Pp. 9. és 290. §-a, a Btk. 5. §-a, a Bp. 31. és 200. §-a, valamint a Kbp. 15. és 192. §-a is. A külföldi államokban is követett ezt a törvényalkotási rendszert indokolja az, hogy a területenkívüli személyek körét és e kiváltság terjedelmét a nemzetközi jog nem határolja el olyan éles körvonalakkal, amelyek lehetővé tennék ezeknek a szabályoknak tételes törvény alakjába foglalását. Ilyen törvény alkotása célszerűtlen is volna, mert a vonatkozó nemzetközi jogszabályok folytonos fejlődésben vannak, meghatározott időpontban rögzítésük tehát a jogsza-bály gyakori módosítását tenné szükségessé. A konzulokat és konzuli tisztviselőket megillető személyes mentességnek részletes szabályozása törvény vagy más belső jogszabály útján keresztülvihetetlen volna, mert ennek a mentességnek személyi köre és terjedelme nem egységes, hanem államonként lényegesen eltérő. A törvényalkotásnak az a módja, amely részletes szabályozás helyett megelégszik egyszerű utalással a nemzetközi jogra, szükségképpen bizonytalanságot idéz elő a gyakorlati alkalmazásban, mert az eljáró bírói és egyéb hatóságoktól nem lehet elvárni olyan tájékozottságot, amely mindenesetre biztosítaná azt, hogy ne történhessenek a kiváltsággal ellenkező intézkedések és ne keletkezhessenek azokkal ellenkező határozatok.