Felsőházi irományok, 1935. IV. kötet • 164-209., II. sz.
Irományszámok - 1935-169
169, szám. 83 A 2. §-hoz. Az 1893 : XXXIII. törvénycikk számos olyan ügyet utal a kerületi elöljáróságok hatáskörébe, amelyeket ma már — az egyöntetűség biztosítása végett — kívánatos volna a polgármester hatáskörébe utalni. Későbbi törvények pedig a polgármester hatáskörébe utalnak olyan tennivalókat, amelyeket sokkal célszerűbben végezhetnének el a kerületi elöljárók, vagy megfordítva. így különösen rendezésre szorul a székesfővárosban a polgármester és a kerületi elöljárók között a hatáskör megosztása a mezőgazdasági termények, termékek és cikkek közforgalmának ellenőrzése (1895 : XLVI. t.-c. 5. §.) kérdésében, az iskolaköteles gyermekek nyilvántartása, beiratásra felhívása és hivatalból beírása (1921 : XXX. t.-c. 8. §.) kérdésében, az állategészségügyről szóló 1928 : XIX. t.-c. 106. §-ának 2., 4. és 5. pontjában foglalt tennivalók tekintetében. Az azonban semmikép sem volna célszerű, hogy most ismét törvényben rögzítsük meg a hatáskörnek a polgármester és a kerületi elöljárók közt való megosztását, mert idő multával esetleg megint azok a hátrányok jelentkeznének, amelyekről fentebb említést tettem. A legrugalmasabb megoldási módot választottam tehát azzal, hogy olyan rendelkezést vettem fel e szakasz (i) bekezdésébe, amely szerint mindazokban az ügyekben, amelyekben a polgármester, vagy a kerületi elölj áró elsőfokú hatósági hatáskörét a jelen törvényjavaslat törvényerőre emelkedése előtt törvény állapította meg, a minisztérium a hatáskörnek a polgármester és a kerületi előljáró közt való megosztását a törvény rendelkezéseitől eltérően szabályozhatja, esetleg ezt a megosztást szabályrendeleti jogkörbe utalhatja. Ez az általános felhatalmazás természetesen csak a múltban alkotott törvényekre vonatkozhatik ; a jövőt illetőleg a törvényhozásnak esetenként kell majd figyelemmel lennie arra, hogy a hatáskör szabályozásának a rugalmasságára minden alkalommal gondot fordítsanak. A törvényjavaslat a szóbanlévő felhatalmazást természetesen nem az egyes minisztereknek, hanem a minisztériumnak adja meg, nemcsak a törvénymódosítás lényeges jelentősége miatt, hanem azért is, mert a felhatalmazás alapján keresztülvihető törvénymódosítások a belügyminiszteren, mint a közigazgatásnak ^általános legfőbb felügyeleti hatóságán kívül, az esetek túlnyomó részében, más miniszterek hatáskörét is érintik. Az (i) bekezdésben foglalt általános szabály alól a közegészségügyi közigazgatás tekintetében kivételt tesz a szakasz (2) bekezdése annyiban, hogy ezen a téren a hatáskör szabályozásának jogát a törvényjavaslat nem a minisztériumra, hanem a belügyminiszterre bízza. Ez a rendelkezés azért természetes, mert ezen a téren az általános és szakigazgatási felügyeleti hatóság egy személyben, a belügyminiszter személyében találkozik. A (2) bekezdés rendelkezése még egy vonatkozásban eltér az (1) bekezdésben foglalt általános szabálytól, nevezetesen abban, hogy a közegészségügyi közigazgatás terén a rendeleti szabályozási joga nincs a múltra korlátozva. Ezt a rendelkezést azért tartottam szükségesnek ilyen módon felvenni, mert az előkészítés alatt álló közegészségügyi reformmunkálatok során a székesfővárosban a polgármester és a kerületi elöljárók között a hatáskör megosztásának a kérdését különben is rendeleti útra szándékozom terelni. A szakasz (3) bekezdése szabályrendeleti jogkörbe utalja az eljáró hatóságok megállapítását minden olyan ügyben, amelyről a törvény vagy más jogszabály nem rendelkezik. így tehát az 1893 : XXXIII. törvénycikk hatálytalanításával törvényi szabályozás nélkül maradt egyes, különben is önkormányzati jellegű ügyekben (mint pl. útfenntartás és útrendészet, csatornázás, vízszolgál11*
