Felsőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-163., I. sz.
Irományszámok - 1935-104
50 1Ô4. szám. vány mezőgazdasági ingatlanai tekintetében, amelyek gróf Károlyi Mihály ellen hozott bírói ítélet alapján az államkincstárra szállott vagyonból kerültek a törvényhozás rendelkezése folytán az alapítvány tulajdonába, a javaslat az első helyen említett módozatot alkalmazza. Az alapítvány tulajdonában álló mezőgazdasági ingatlanok átengedése senkinek az érdekét nem sérti, mert az alapítvány a törvényben megjelölt céljait abban az esetben is az eddigi mértékben fogja szolgálhatni, ha az ingatlanok helyébe megfelelő más, gyümölcsöző vagyontárgyak lépnek akár a javaslatban szabályozott kártalanítás megfelelő felhasználása, akár pedig megállapodás alapján végrehajtott csere útján, amire a javaslat 4. §-a (1) bekezdésének 4. pontja, valamint a 29. §. (2) bekezdése nyújtanak módot. Tekintettel azonban arra, hogy az alapítványhoz tartozik Párád gyógyfürdő, és hogy az alapítvány erdeinek megfelelő kezeléséhez is szükséges lehet bizonyos kisebb mezőgazdasági terület, a javaslat módot nyújt a mezőgazdasági ingatlan egy részének az átengedési kötelezettség aluli mentesítésére. A 6, §-hoz. A területre tekintet nélkül egészükben elvonható ingatlanok második csoportját a hitelintézetek és pénzkölcsönnyujtásával iparszerűen foglalkozó cégbejegyzésre kötelezett vállalatok által árverésen vagy árveréssel egy tekintet alá eső módon (14.000/1933. M. E. sz. rendelet IV. fejezete) szerzett mezőgazdasági ingatlanok alkotják. E rendelkezésben a javaslatot az a megfontolás vezette, hogy a hitelszervezet érdeke is megkívánja az egyes intézeteknek azoktól az ingatlanoktól való szabadulását, amelyek megszerzésére, az egyébként behajthatatlan követelésük megmentése érdekében mobilitásuk rovására is kénytelenek voltak. A javaslat alapjául tehát nem az a gondolat szolgál, mintha a hitelintézetek árverési vásárlását nem kívánná magánjogi szempontból teljes értékűnek tekinteni, hanem éppen ellenkezőleg, elő akarja mozdítani, hogy az intézetek a tulajdonképpeni rendeltetésüktől elvont tőkéiket ismét helyesen használhassák fel. Hogy azután ez az eljárás ne vezethessen arra, hogy egyes hitelintézetek a túlságosan kedvezően alakult árverési helyzet, valamint az államkincstárnak jó áron való átengedés révén indokolatlan nyereséghez jussanak, arról a javaslat egy későbbi rendelkezése (96. §.) igyekszik gondoskodni. Az ilyen ingatlantulajdonosok érdekeinek és a javaslat céljának fentebb vázolt találkozása alapossá teszi azt a feltevést, hogy az érdekelt vállalatok saját elhatározásukból is törekedni fognak az árverésen szerzett ingatlanokat a mezőgazdasági lakossághoz tartozó vevőknek mielőbb elidegeníteni. Éppen ezért a javaslat bár nem mond le arról a lehetőségről, hogy a vállalatokat nyomban a törvény hatálybalépése után az árverésen szerzett ingatlanok átengedésére kötelezze, mégis igyekszik előmozdítani az állami beavatkozás nélküli értékesítést annak megfelelő biztosítása mellett, hogy az ingatlanok a javaslat céljának megfelelő személyek tulajdonába kerüljenek. Ezt a szempontot ugyan az államot illető elővásárlási jog, valamint az elidegenítő jogügylet tudomásulvételének közérdekből való megtagadása is szolgálná, a javaslat mégis ezeken a rendelkezéseken túlmenő garanciát kíván biztosítani azon az úton, hogy magának az elidegenítő szerződésnek az érvényességéhez kívánja meg a földmívelésügyi miniszter jóváhagyását olyan esetben, amikor az államot a fennálló jogszabályok értelmében elővásárlási jog illetné. Ehhez képest tehát a szakasz rendelkezése alá eső hitelszervek az árverésen vett ingatlanokat szabadon elidegeníthetik olyan személy részére, akivel szemben az államot elővásárlási jog nem illeti, tehát az 1920 : XXXVI. t.-c. 17. §-ának 4. pontja értelmében elsősorban hivatásos mezőgazdáknak, a más részére való elidegenítés azonban nem csupán elővásárlási jogot nyit meg, vagy a tudomásulvétel megtagadására ad alkalmat, hanem az ilyen szerződés érvényéhez a földmívelésügyi miniszter pozitív jóváhagyó nyilatkozata lesz szükséges.
