Felsőházi irományok, 1935. II. kötet • 60-103. sz.
Irományszámok - 1935-60
60. szám. 35 a szabályozása alá tartozó személyek tekintetében erre az esetre akként rendelkezik, hogy ilyenkor a tisztviselőt a lehetőség szerint vissza kell helyezni előbbi állásába ; ha ez nem volna lehetséges, őt az államkincstár terhére rendelkezési állományba kell helyezni s ha egy év alatt rangjának és képesítésének megfelelő állásba nem volna elhelyezhető, szabályszerű elbánás alá kell vonni. A javaslat 14. §-ának az a célja, hogy az újrafelvétel folytán rehabilitált személy a törvény rendelkezései alapján valóban hozzá is jusson az őt jogosan megillető rehabilitációhoz. A rehabilitáció teljes foka az, amikor az alapeljárásban hivatalvesztést megállapító ítélet helyébe az újrafelvétel folytán felmentő ítélet lép. Az igazság elemi követelménye ebben az esetben az, hogy a rehabilitált egyén hozzájusson a hivatalvesztésre szóló korábbi ítélet alapján beszüntetett illetményeihez, továbbá, hogy előbbi állásába visszahelyeztessék. Az előbbi követelmény teljesítése nem ütközhetik akadályba. Az előbbi állásba visszahelyezésnek azonban olyan akadályai lehetnek, amelyek nem mindig háríthatók el teljesen. A hivatalvesztésre ítéltnek állását ugyanis a közszolgálat sérelmével nem lehet fenntartani arra az eshetőségre, hogy az elítélt újrafelvétel folytán esetleg ártatlannak bizonyul. Az előbbi állásba visszahelyezés tehát csak akkor válik lehetségessé, ha az az állás az újrafelvételi eljárás felmentő ítéletének hozatala idejében rendelkezésre áll ; ellenkező esetben legfeljebb arról lehet szó, hogy a rehabilitált személy rangjának és képesítésének megfelelő állásba helyeztessék el. A javaslat tartózkodik minden olyan rendelkezéstől, amely a bírói függetlenség alkotmányjogi elvével ellentétben állana. Nem teszi tehát magáévá az 1929 : XXX. t.-c. 80. §-ának említett rendelkezéseiben rejlő elvet, mely szerint abban az esetben, ha a rehabilitált személyt rangjának és képesítésének megfelelő állásba nem lehetne elhelyezni, őt szabályszerű elbánás alá kell vonni, mert ilyen rendelkezés alkalmas volna olyan látszat keltésére, hogy a rehabilitálásra váró ítélőbíró a szabályszerű elbánás alá vonás lehetőségének tudatában a kormánnyal szemben huzamosabb időn át függő helyzetbe kerülne. A javaslat tehát arra az esetre, ha az előbbi állásba visszahelyezés rendelkezésre álló állás hiánya miatt nem volna lehetséges, azt rendeli, hogy az illetőt az államkincstár terhére rendelkezési állományba kell helyezni és egy évi határidő kitűzésével kötelezővé teszi a rangjának és képesítésének megfelelő állásba elhelyezést ; a szabályszerű elbánás alá vonást csupán arra a végső —• és elkerülhetetlen — esetre tartja fenn, ha az illető a rangjának és képesítésének megfelelő állást nem fogadja el. Ez a szabályozás teljesen megfelel a bíróságok részéről a javaslat előkészítése során kifejezett észrevételeknek. A 14. §. arra az esetre is biztosítja a megfelelő rehabilitálás lehetőségét, ha az alapeljárásban^ hivatalvesztést megállapító ítéleti rendelkezés helyébe az újrafelvétel következtében nem felmentés, hanem csak enyhébb büntetést (pl. pénzbírságot, feddést) kiszabó ítéleti rendelkezés lép. Ilyen esetre a javaslat a fegyelmi bíróságnak az eset egyéni körülményeit figyelembevevő mérlegelésére bízza (a javaslat 14. §-a első bekezdésének első rendelkezése) annak eldöntését, hogy a korábbi ítélet alapján beszüntetett illetményeket egészen vagy részben ki kell-e adni, valamint, hogy a fegyelmi eljárás alá vont személyt előbbi állásába vissza kell-e helyezni. A 12. §. utolsó bekezdésében és a 14. §-ban foglalt rendelkezések között fennálló —* a 12. §-ra vonatkozó indokolásban tüzetesen kifejtett — összefüggésből önként következik, hogy a rehabilitálás gyakorlati megvalósítására vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell abban az esetben is, ha a büntető bíróság ítéletének hivatalvesztésre szóló rendelkezése újrafelvétel folytán hatályát veszti. Erről szól a 14. §. utolsó bekezdése. ; 5*
