Felsőházi irományok, 1935. II. kötet • 60-103. sz.
Irományszámok - 1935-60
60. szám. 29 szándékosan vagy gondatlanságból történt-e. Amit a szövegben kifejezésre juttat a javaslat. Minthogy a javaslat alapján fegyelmi felelősség alá eső személynek hivatali kötelessége, hogy az állásából vagy alkalmazásából folyó hivatali tennivalókat lelkiismeretesen teljesítse, ebből a tényből, s ezenfelül a kötelesség és a kötelességszegés fogalmából is önként következik, hogy a hivatali kötelességnek nem teljesítése vagy hanyag teljesítése is a kötelességszegés fogalma alá esik. A javaslat ezért elvi okból nem követi azoknak a jogszabályoknak szóhasználatát, amelyek a kötelességszegésnek fegyelmi vétségként meghatározása mellett külön is kiemelik a kötelességnek hanyag teljesítését (pl. a mérnöki rendtartásról szóló 1923 : XVII. t.-c. 37. §-a, a közigazgatás rendezéséről szóló 1929 : XXX. t.-c. 76. §-a). A fegyelmi vétség tényálladékának ily általános meghatározása feleslegessé teszi egyes fegyelmi vétségek oly példázó felsorolását, amint azt a hatályos jog (1871: VIII. t.-c. 21. §-a) teszi. A bírói és ügyészi működés erkölcsi jelentőségének és megbecsülésének az állás tekintélyében is kifejezésre jutó fontossága kívánja azt, hogy a fegyelmi szempontból kifogás alá eső magatartás határa az 1871 : VIII. t.-c. 20. §-ának b) pontján alapuló helyzettel szemben közelebb essék a kifogástalan viselkedéshez. A javaslat ezért nem a »botrányokozás«-t jelöli meg a fegyelmi felelősségrevonást érdemlő viselkedés (életmód vagy magaviselet) kezdő határaként, hanem az állás tekintélyének megfelelő életmódot és magaviseletet követelve a hatálya alá tartozó személyektől mind a szolgálat körében, mind azon kívül, a fegyelmi elbírálás körébe von be minden olyan külső magatartást, amely ezt a tekintélyt súlyosan sérti vagy veszélyezteti. Ebben a vonatkozásban tehát az ezidőszerinti jogállapottal szemben az állás tekintélyét súlyosan veszélyeztető magatartásnál kezdődik a fegyelmi vétség. Az kétségtelen, hogy a »botrányokozás« tárgyiasabb ismertető jele a fegyelmi vétség tényálladékának, mint »az állás tekintélyének súlyos megsértése vagy veszélyeztetése«. A fegyelmi vétség és a büntetendő cselekmény között fennálló — fentebb érintett — elvi különbség azonban egyebek közt abban is kifejezésre jut, hogy a fegyelmi felelősségre vonás alapjául szolgáló tényálladékoknak olyan kimerítő meghatározására — mint aminő a büntetendő cselekmények tényálladéki elemeinek meghatározásánál elvileg mellőzhetetlen — nincs szükség, de ilyen kimerítő meghatározás nem is lehetséges, mert a fegyelmi felelősség alapjául szolgáló kötelességek is rendszerint esetenkint válnak egyedileg meghatározhatókká. A független bíróság kebeléből alakuló fegyelmi bíróságok egyébként is leghivatottabb őrzői a bírói-, ügyészi állás tekintélyének, következésképpen leghivatottabbak arra, hogy a javaslatnak az egyéni megítélésre utaló szóbanlevő általánosabb meghatározását (5. §. 2. bekezdés) esetenkint elvi jelentőségű állásfoglaláson alapuló határozott tartalommal juttassák gyakorlati érvényesülésre. A fegyelmi vétség természetén alapuló elvi értelmű megfontolásból mellőzi tehát a javaslat, amint már említve volt, a gyelmi vétségeknek példaszerű felsorolását. Ez azonban semmikép sem jelenti azt, hogy az 1871 : VIII. t.-c. 21. §-ban felsorolt cselekmények ezentúl nem alkotnak fegyelmi vétséget. Célszerűségi tekintetekből helyénvaló volt ez a felsorolás az 1871 : VIII. törvénycikk megalkotásakor, amikor az 1869 : IV. törvénycikkel teremtett mélyreható változások folytán egészen új feladattal álltak szemben a fegyelmi bíráskodásra hivatott bíróságok. Most azonban, amikor a fegyelmi bíróságoknak évtizedekre visszamenő értékes gyakorlatában felmerült fegyelmi jogeseteknek nagy bősége áll rendelkezésre, ilyen példaszerű felsorolásra gyakorlati célszerűségi tekintetből sincs szükség. A példaszerű felsorolás mellőzése mellett nyilatkoztak egyébként a véleményadásra felkért felsőbíróságok s a kir. ügyészség tagjai is.
