Felsőházi irományok, 1935. II. kötet • 60-103. sz.
Irományszámok - 1935-60
60. szám. 17 Az 1871 : VIII. törvénycikk hatálybalépése óta eltelt hosszú idő alatt a gyakorlati alkalmazás során kétségtelenné váltak a törvény egyes rendelkezéseinek egyéb fogyatkozásai is. Az 1871 : VIII. t.-c. 20. §-a két tényálladékban határozza meg a fegyelmi vétséget. Az egyiket meghatározza a törvény 20. §-ának a) pontja ; eszerint fegyelmi vétséget az követ el, »aki hivatali kötelességét vétkesen, de nem azon bűnös célból szegi meg, hogy ezáltal magának vagy másnak illetéktelen hasznot szerezzen vagy valakinek jogtalan kárt okozzon«. Ez a rendelkezés szervesen összefügg a törvény 10. §-ának rendelkezésével, amely az említett célból elkövetett bármely cselekményt, átfogó tényálladékkal »hivatali bűntett «-ként büntet. Ez a rendszer azonban felborult az 1878 : V. törvénycikkbe iktatott büntetőtörvénykönyv (Btk.) megalkotásával, amely ily átfogó tényálladékot nem ismer s külön (XLII.) fejezetben részletesen szabályozza a hivatali bűntetteket és vétségeket. S mivel az 1871 : VIII. törvénycikknek említett rendelkezése a Btk.-t életbeléptető törvény 2. §-ában foglalt rendelkezés értelmében hatályát vesztette, a fegyelmi vétség megállapítása olyan esetben, amikor a hivatali kötelesség megszegésének célja illetéktelen haszon szerzése vagy jogtalan kár okozása, csak a törvény kiterjesztő értelmezése alapján — a törvény 20. §-ának b) pontja alá foglalva — részesül fegyelmi elbírálásban. Hiányos az 1871 : VIII. t.-c. 20. §-ának b) pontjában meghatározott fegyelmi vétség tényálladéka is. Ez alá a rendelkezés alá ugyanis annak a cselekménye esik, aki botrányos magaviselete miatt tiszteletre és bizalomra méltatlanná válik. Tiszteletre vagy bizalomra méltatlanná vált ítélőbíró vagy ügyész a közérdek helyes felfogása mellett nem maradhat meg állásában. Az 1871 : VIII. t.-c. 20. §-ának b) pontjában foglalt rendelkezést tehát voltaképpen csak azokban a súlyos esetekben lehetne alkalmazni, amelyekben hivatalvesztés kiszabása szükséges, ehhez képest a szóbanlévő jogszabály okszerű alkalmazása mellett büntetlenül maradnának azok az esetek, amikor a fegyelmi felelősség alá eső személy hivatali állásának meg nem felelő magatartást tanúsít ugyan, de azzal még nem teszi magát a tiszteletre és bizalomra méltatlanná. A fegyelmi bíróságok szervezetére vonatkozó rendelkezések között kétes értékűnek bizonyult a 36. §-nak az a rendelkezése, amely szerint a fegyelmi bíróságot minden év elején sorshúzás útján kell újjáalakítani. Emiatt a fegyelmi tanácsok alakulása a véletlentől függ, ami kizárja a tanácstagok személyében a szakszerűség és a rátermettség érvényesülését ; a tanácsok tagjai folytonosan változnak s ezért az ítélkezésből hiányzik az állandóság és az egyöntetűség. Az 1871 : VIII. törvénycikknek a vizsgálóbiztos kiküldésére és a fegyelmi vizsgálatra vonatkozó rendelkezései a fegyelmi eljárást rendkívül hosszadalmassá teszik, már pedig mind a közszolgálat, mind a fegyelmi eljárás alá vont személy érdekeben különösen fontos az, hogy a fegyelmi eljárás minél egyszerűbb szerkezetű s minél gyorsabb legyen. összefügg az 1871 : VIII. törvénycikkben szabályozott fegyelmi eljárás hosszadalmasságával az, hogy a törvénynek a felfüggesztésre vonatkozó rendelkezései a gyakorlatban meglehetős nehézkessé váltak. A törvény 62. és 65. §-ának rendelkezései értelmében az állásától felfüggesztett személyt nem lehet addig visszahelyezni állásába, míg a fegyelmi bíróság az eljárást ítélettel vagy megszüntető végzéssel be nem fejezi. Gyakran előfordulhat pedig, hogy a fegyelmi eljárás elején indokoltnak látszott a felfüggesztés, az eljárás folyamán azonban — rendszerint a vizsgálat során — megszűnt a felfüggesztés oka, a fegyelmi eljárást azonban —» rendszerint a vizsgálat hosszadalmassága miatt — évekig nem fejezték be s ennek folytán az indokolatlanná vált felfüggesztés is évekig hatályban maradt. Felsőházi ironnány. 1935—1940. II. kötet. 3
