Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.

Irományszámok - 1931-284

30 284. szám. egyesek közszolgálati állásba lépjenek, nem lehet tehát a karnak érdeke, hogy tagjainak ezt megnehezítse. Már pedig igen nehezen fogja az ügyvéd ily pálya­változtatásra elhatározni magát, ha ez azzal jár, hogy az új pályáján bekövet­kezett halála esetében hozzátartozói elesnek az Intézettől járó nyugdíjtól még akkor is, ha a családfő közszolgálata alapján — a szolgálati idő rövidsége miatt — semmiféle ellátás nem jár nekik. De a jogérzettel és a méltányossággal sem férne össze ez az eredmény, mert indokolatlan, hogy az Intézet az ilyen volt tag már befizetett járulékait megtartsa anélkül, hogy ezért bármit is nyújtana. Ezért a törvényjavaslat a mondott esetben a hátramaradottaknak az Intézettől ellátást biztosít. Még e rendelkezés mellett is megmarad az Intézetnek az ügyvéd köz­szolgálatba lépése esetén az a nyereséglehetősége, hogy a lemondott ügyvéd a köz- vagy magánszolgálatban megfelelő nyugdíjigényt szerez s ezzel hátramara­dottainak ellátása alól az Intézet szabadul anélkül, hogy a közszolgálat előtti időre eső intézeti járulékokat vissza kellene térítenie, vagy, hogy a volt ügyvéd más pályán való működésének megszűnése után még több mint hat hónapig élt, de ügyvédi bejegyzést nem kért, ebben az esetben ugyanis a hátramaradottak­nak semmi sem jár, de az intézet a nyugdíjjárulékokat megtartja. A 23. §. megfelel az 1908 : XL. t.-c. 18. §-ának. A 24. §. megfelel az 1914 : LII. t.-c. 4. §-ának. A 25. .§. az 1908 : XL. t.-c. 19. §-át pótolja és módosítja. Lehetővé teszi, hogy az Intézet az ellátási díjakból levonja a hátralékos intézeti járulékot. Hasonló jogot a királyi közjegyzők és közjegyző] elöltek nyugdíj egyesületének is adott a 15.600/1934. I. M. számú rendelet 37. §-a. Nem is volna indokolt, hogy az Intézet, amikor a maga ellátási kötelezettségének bizonyos határokon belül akkor is eleget tesz, ha a tag a járulékokkal hátralékos volt, még az a jog se illesse meg, hogy a hátralékot az ellátási díjakból levonhassa. Sőt a levonási jog egyenesen érdeke a tag hátramaradottainak, ha a családfő tagsági jogai a 8. és 9. §. szerint szüneteltek vagy megszűntek. Az utolsó bekezdés rendelkezésének a magánjogi követelésekre szorító szö­vegezését a közadók behajtásának módjára vezetett végrehajtás külön szabályai, főleg az általános indokolásban már említett 100.000/1929. P. M. számú rendelet 8. §-a teszi szükségessé. A 26. §. az 1908 : XL. t.-c. 20. §-át pótolja, de nem változatlanul. Uj ren­dezés alá veszi ugyanis azt a kérdést, hogy mi a joghatálya annak a nyilatko­zatnak, amellyel az intézeti tag saját személyére nézve lemond az ellátásról abból a célból, hogy özvegye és gyermekei részére fokozott ellátást biztosítson. Az 1908 : XL. t.-c. 20. §-a szerint a lemondó nyilatkozattal nemcsak a rendes és fokozott ellátás közti különbözet tekintetében, hanem az egész fokozott összeg tekintetében új biztosítási jogviszony jön létre. Ennek következménye az, hogy a lemondással az ügyvéd esetleg hátrányosabb, nem pedig előnyösebb helyzetbe juttatja hozzátartozóit, mint ha saját ellátásáról nem mondana le. Ha az ügyvéd például hat évi működés után lemond a saját ellátási igényéről, hozzátartozóinak fokozott ellátásra van ugyan kilátásuk, de csak arra az esetre, ha az ügyvéd a lemondástól számítva az újra kezdődő várakozási időt kitölti. Ha ellenben az. ügyvéd a lemondást követő öt éven belül meghal, hozzátartozói semmit sem kapnak, még annyit sem, amennyit lemondás hiányában kaptak volna. Ezt a méltánytalan eredményt a törvényjavaslat azzal a rendelkezéssel kívánja ki­küszöbölni, hogy a lemondás folytán csak a többlet tekintetében keletkezik új, jogviszony, ellenben arra az ellátásra vonatkozóan, amely a hátramaradottaknak a lemondás hiányában is járna, a régi jogviszony folytatódik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom