Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.
Irományszámok - 1931-284
284. szám. 31 A 26. §. harmadik bekezdésének első mondata az 1908 : XL. t.-c. 20. §-ának harmadik bekezdését pótolja. A régi törvény említett bekezdése módot adott ugyan a lemondó nyilatkozat visszavonására abban az esetben, ha a kedvezményes helyzetbe juttatott feleség meghal és ellátásra jogosult gyermekek nincsenek, de abban az esetben, ha c nyilatkozat a hozzátaitozó halála után nem történt meg, a lemondott tagnak fizetnie kellugyan a nyugdíj intézeti járulékot, de ezzel magának semmiféle ellátási jogot nem szerez. Nyilvánvaló, hogy ilyen szabályozás mellett a lemondás olyan nyilatkozat, amellyel az ügyvéd egyoldalúan csak jogokat szerez anélkül, hogy olyan terhet vállalna, mely a lemondás nélkül nem nehezednék rája. Ebből pedig az következik, hogy ilyen körülmények közt a lemondás csak tájékozatlanságból vagy feledél erységből maradhat el, a tájékozatlanságnak vagy feledékenységnek pedig ilyen súlyos következményt tulajdonítani nem igazságos. A törvényjavaslat ti hát azt a joghatáLt, amely eddig a nyilatkozathoz fűződött, ezentúl már magához ahhoz a téryhf z fúzi hozzá, hogy a fokozott ellátásra jogosult feleség meghalt, ellátásra jogosult gyermekek pedig nincsenek. A 26. §. második bekezdésének második mondata és negyedik bekezdése az 1925. év előtti lemondó nyilatkozat joghatásait szabályozza és az ilyen nyilatkozat viszszavonáeát megérgfdi akkor is, ha ellátásra jogosult hozzátartozók vannak. Az 1924. évi december 31-ike előtti díjakból alkotott díjtartalék ugyanis értékét vesztette s az Intézet szanálása az 1925. év január hó 1. napján vette kezdetét. Szükséges tehát, hogy a várakozási idő és az ellátási összegekre irányadó életkor úgy számítódjék, mintha a biztosítási viszony csak az 1925. évben kezdődött volna meg. Viszont azonban az 1925. év előtt tett lemondó nyilatkozat hatályának ily megváltoztatása indokolttá teszi, hogy a lemondó tag ettől a nyilatkozatától minden további feltétel nélkül elállhasson. A 27. §. a többszörözésre vonatkozó rendelkezéseket, amelyeket eddig törvény (1908 : XL. t.-c. 21. §.), majd törvényi felhatalmazás (1925 : XX. t.-c. 4. §.) a alapján kiadott igazságügyminiszteri rendelet (13.900/1931. I. M. E. sz.) tartalmazott az alapszabályoknak engedi át. Ennek oka az, hogy a többszörözés intézménye végleges rendezésre nem alkalmas, legcélszerűbbnek látom tehát egyelőre a könnyen módosítható alapszabályokra engedni át a kérdés rendezését. A 28. §. az 1908 : XL. t;-c. 26. §-án tartalmi változtatást nem tesz. A 29. §. az 1914 : LII. t.-c. 6. §-át, illetőleg az 1928 : XV. t.-c. 2. §-át pótolja. A 30. és 31. §-ok az 1908 : XL. t.-c. 27. és 28. §-át pótolják tartalmi változtatás nélkül. A 32. §. rendelkezésének célja az, hogy a választási időszakok, amelyek ezidőszerint különböző kamarák választottaira nézve a mostani szabályok szerint különböző időpontokban járnak el, a jövőben összeessenek. A 33. §. azt a kérdést rendezi, hogy a kamarák az Intézettel szemben fennálló hátralékaikat hogyan kötelesek törleszteni. A szigorú jogelvek azt követelnék ugyan, hogy az Intézettel szemben fennálló jogszabályok szerint lejárt tartozások összege továbbra is azonnal esedékes legyen, de a hátralékok nagy összege és a kamarák vagyonának és jövedelmének aránylagos csekélysége mellett az ilyen rendelkezés alig bírna gyakorlati jelentőséggel. Ezért a 33. §. a kamaráknak megengedi, hogy fennálló tartozásukat huszonöt év alatt törlesszék. Ez a rendezés azt jelenti ugyan, hogy a jelen nemzedék nyugdíjügyével felmerülő terhek egy részét a törvényhozás a következő nemzedékre hárítja. Ez azonban igazságtalannak nem mondható, mert a következő nemzedék ennek fejében remélhetőleg jól megalapozott és zökkenések nélkül működő Intézetet fog átvenni a mostam nemzedéktől, ez, pedig felér azzal a teherrel, amely a 33. §. rendelkezésével reá hárítódik át.