Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.
Irományszámok - 1931-284
22 284. szám. Melléklet a 284. számú irományhoz. Indokolás „az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetről" szóló törvényjavaslathoz. I. ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS. Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetet az 1908 : XL. törvénycikk létesítette. E törvényjavaslat célja az volt, hogy a munkaképtelenné vált ügyvédekről és a meghalt ügyvédek hátramar ado ttairól gondoskodjék. A törvény megalkotása óta negyedszázad telt el. Eseményekben bővelkedő negyedszázad, amelynek első évei még a viszonylagos gazdasági virágzás idejére esnek, de későbbi sokkal nagyobb részének szomorú eseményei az Intézet helyzetét is súlyossá tették. A viszonyok nagy változása okozta, hogy e huszonöt év alatt meglehetős bőségben keletkeztek olyan jogszabályok, amelyek az Intézetre vonatkoznak. Még a jobb gazdasági évek idejében alkotta meg a törvényhozás az 1914 : LIL törvénycikket. Ez a törvény az 1908. évi alaptörvény rendelkezésein túlmenve, aggkori ellátást kívánt adni a hatvanöt évesnél idősebb ügyvédeknek, tekintet nélkül arra, hogy ez az életkor munkaképtelenséggel jár-e együtt vagy sem. Az aggkori ellátás céljaira ugyanez a törvény — a korábbi költségvetési törvényekben biztosított tízezer koronával szemben — ötszázezer koronás állami segélyt is biztosított az Intézetnek, méltányolva az ügyvédi hivatás jelentőségét, az ügyvédség érdemeit és azokat a közterheket, amelyeket az ügyvédi kar visel s amelyek közül főképpen az ingyenes szegényvédelem és az illetékek előlegezése, valamint az illetékért való felelősség érdemelnek említést. Helyesen mondja az utóbbi törvény indokolása, hogy a tízezer koronás segélyt »korántsem lehetett az ügyvédi kar részéről a köz javára ingyen tett szolgálatok megfelelő ellenértékeképpen tekinteni« és hogy »az ügyvédi hivatásnak a jogszolgáltatás körében elfoglalt magas állása, az ügyvédi kar által a köznek ellenérték nélkül teljesített különféle szolgálatok s az államélet minden terén kifejtett közhasznú, hazafias működése okszerűleg reá utalnak arra, hogy az Intézetet, tekintettel nagy szociális jelentőségére, az állam is a szükségnek megfelelő arányban támogassa«. A törvényben szabályozott aggkori ellátás azonban tényleg nem ment át az életbe. A világháborúban és a világháborút követő években bekövetkezett gazdasági viszonyok ugyanis — főleg az ügyvédi kart sújtó gazdasági válság és az ötszázezer koronás állami segély elértéktelenedése — arra indította a törvényhozást, hogy az 1925 : XX. törvénycikkben az aggkori ellátási összegek fizetésének felfüggesztésére hatalmazza fel az igazságügy minisztert, aki a felhatalmazással a 31.510/1925. I. M. számú rendeletben élt is.
