Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.
Irományszámok - 1931-284
284. szám. 23 Ugyancsak a nehéz gazdasági viszonyok indították a törvényhozást arra is, hogy az igazságügyminisztert felhatalmazza az Intézettől járó ellátási összegek többszörözésére vonatkozó törvényi rendelkezések módosítására és kiegészítésére ; ezen az alapon adatott ki a 13.900/1931. I. M. számú rendelet. Az 1928 : XI. t.-c. 2. §-a az aggkori ellátás terheinek fedezésére az ötszázezer koronás államsegély helyébe, a költségvetési törvényben megszabandó segélyt biztosít az Intézetnek. Minthogy azonban kétséges, hogy az állam mikor adhat az Intézetnek olyan segélyt, mely elegendő a megfelelő aggkori ellátás fizetésére és minthogy egyelőre fontosabb az, hogy a munkaképtelen ügyvédek és az elhalt ügyvédek hozzátartozói kapjanak megfelelő ellátást : felhatalmazta az igazságügyminisztert, hogy átmenetileg az államsegélynek ezekre a sürgősebb célokra való felhasználását engedje meg az Intézetnek. Az igaz ságügy miniszterek e felhatalmazással azóta minden évben éltek is. Az.1.050/1932. M. E. és a 15.000/1932. LM. számú rendeletek a közmegbizatásban eljáró ügyvédek és egyéb személyek díjainak egy részét juttatják az Intézetnek. Részben a háborút követő gazdasági válság, részben a fizetési készség csökkenése okozta azt is, hogy a válságtól különösen súlyosan érintett ügyvédi kar tagjai az intézeti járulékokkal tömegesen maradtak hátralékban. Ez a hátralék az egyébként is súlyos veszteségeken átesett Intézet és az ügyvédi kamarák anyagi egyensúlyát és feladatának megfelelő ellátását a fent felsorolt törvényes rendelkezések ellenére is fenyegette. Ezért a törvényhozás szükségesnek találta, hogy az 1928 : XI. törvény cikkben a nemfizetés 1 ö vetkezni érveit megszigorítsa. Az Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetről szóló törvény rendelkezésein módosítást tesz az 1929 : XXIII. t.-c. 12. §-a s annak megfelelően a 100.000/1929. P. M. számú pénzügyminiszteri rendelet is. Ez arról rendelkezik, hogy közadók behajtásárak módjára vezetett végrehajtás soián mennyiben lehet az Intézettől járó ellátást lefoglalni. Az 1928 : XII. t.-c. (átértékelééi törvény) 34. §-ának 7. pontja pedig kimondja, hogy a törvény rendelkezései a Nyugdíjintézetről szóló törvényben szabályozott tartozásokra nem vonatkoznak. A most beterjesztett törvér.yjavaslat főcélja is az, hogy az Intézet anyagi egyensúlyának biztosítására alkalmasnak látszó rendelkezéseket tegyen. Ezt az egyensúlyt leginkább az veszélyezteti, hogy a tagok nem fizetik az intézeti járulékokat. Igaz ugyan, hogy az ügyvédi kamarák a tagjaikat terhelő járulékokért egyenes adósként felelősek (1908 : XL. t.-c. 4. §. 3. bek.) és ezt a felelősséget ez a törvényjavaslat sem ejti el teljesen (5. §.), de minthogy a legtöbb kamarának nincs számottevő vagyona, a kamaiák is csak akkor fizethetnek az Intézetnek, ha hozzájuk befolyik az intézeti járulék. A törvéryjavaslat tehát a fizetés elmulasztásának következményeit a túlzott szigorúságtól ugyan tartózkodva, de mégis úgy kívánja szabályozni, hogy az Intézet egyensúlya biztosítva legyen. E szabályozás a törvényjavaslatnak a tagsági jogok szünetelésére, az ügyvédi lajstromból való törlésre (8. §.), a hátralékoknak az ellátási összegekből való levonására (25. §.) vonatkozó §-aiban foglaltatik. A már felgyülemlett hátralékok utólagos megfizetését a tagok és a kamarák közti viszonyban a 8. §. utolsóelőtti bekezdése, a kamarák és az Intézet közti viszonyban a 33. §. szabályozza. E mellett azonban egyéb olyan új rendelkezéseket is tartalmaz a törvénytervezet, amelyek az eddigi jogszabályok alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai szerint vagy egyébként szükségeseknek mutatkoznak. Ez alkalommal nem volt célom az ügyvédi nyugdíjra vonatkozó összes rendelkezések helyességét újra megvizsgálni. Mindazonáltal annak elkerülése végett, hogy az ügyvédi nyugdíjügy tárgyában öt törvény (1908 : XL., 1914 : LIL, 1925 :
