Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.

Irományszámok - 1931-287

287. szám. 125 Hessen, Ausztria több tartománya, Franciaország, Belgium, Dánia, Svédor­szág, Norvégia és Finnország törvénnyel biztosította a természeti emlékek védel­mét, Poroszország pedig állami hivatalt állított fel erre a célra. A természetvédelem világmozgalmába erőteljesen bekapcsolódtak a többi földrészek is, amennyiben Afrikában és Ausztráliában is hatalmas védelmi terüle­teket hasítottak ki. Annak a hatalmas mozgalomnak a nyomán, amely az őstermé­szet emlékeinek megmentésére világszerte megindult, a természetvédelem kér­dése csakhamar az államok nemzetközi érintkezésében is megvitatás alá került. Az 1907. évi wieni mezőgazdasági és erdészeti kongresszus foglalkozott először a természetvédelem kérdésével, majd az 1913. évi párisi nemzetközi erdészeti kongresszus, amely már az egész világra kiterjedő megállapodásokat is hozott, de ezek a megállapodások a bekövetkezett világháború miatt kivitelre nem kerültek. A zoológusok 1911. évi grazi nemzetközi kongresszusa nemzetközi bizottság össze­hívását határozta el abból a célból, hogy a természetvédelemnek a világ minden részére való kiterjesztésére a módozatokat megvitassák. Az államok kiküldöttei 1912-ben Bernben össze is ültek és a természetvédelem egységes nemzetközi alapra való helyezése céljából a természetvédelem módozataira nézve nemzetközi egyez­ményt kötöttek. Ez az egyezmény azonban, amely német kezdeményezés ered­ménye volt, a franciák állásfoglalása miatt szintén végrehaj tatlanul maradt. A természetvédelem nemzetközi kérdésével az 1923-ban Parisban megtartott első nemzetközi természetvédelmi kongresszus foglalkozott újra és megállapította a természeti emlékek nemzetközi védelmének követendő irányelveit. Mindezeken a kongresszusokon hazánk is képviseltette magát. A természeti emlékek megóvására irányuló világmozgalom hazánkra sem maradt hatástalan. A földmívelésügyi miniszter 1900-ban az államerdészeti igazgatási szerveket a természeti emlékek megóvására és gondozására utasította, 1909-ben a természetvédelmet ismertető tanulmányt bocsátott közre sok ezer pél­dányban, majd összeíratta az ország megóvásra érdemes természeti ritkaságait és egyéb természeti emlékeit és ugyanakkor gondoskodott arról is, hogy az állam tulajdonában lévő ingatlanokon a természeti emlékeket teljes épségben fenn­tartsák. 1912-ben a földmívelésügyi miniszter mint kipusztulóban lévő természeti ritkaságot törvényes védelem alá helyezte a nagy és kis kócsagot, az üstökös gémet, a batlát vagy íbiszt és a kanalasgémet ; majd az 1925—1933. években álta­lános vadászati tilalmat rendelt el az előbb felsorolt madarakon kívül a reznek­túzokra, gólyatöcsre, gulipánra vagy godára és ugartyúkra, továbbá a bíbicre, kis vércsére, vörös vércsére, kék vércsére, az egerésző ölyvre, a baglyok minden fajára és a sirályra, 1933-ban pedig erősen korlátozta a barátkeselyű, a fakó­keselyű, a kigyász-ölyv, a darázs-ölyv, a szirtisas, a rétisas, a halászsas és a gém vadászatát is. Nagy megértéssel karolta fel a természetvédelem nemes ügyét a vallás- és közoktatásügyi miniszter is, különösen azzal az intézkedésével, amely­lyel az iskolákban a »Madarak és fák napját« bevezette. Minthogy a természeti emlékek védelmére rendelkező jogszabályaink nincse­nek, a földmívelésügyi kormányzat természeti emlékeink megóvására eddig ren­delkezőén csak ott járt el, ahol arra vagyonfelügyeleti jogán törvényes felhatal­mazása volt ; tevékenysége ezeken az eseteken kívül csak előkészítő jelentőségű volt és csak arra irányulhatott, hogy a természetvédelem felkarolására a társada­lom és a birtokososztály érdeklődését és jóindulatát felkeltse. Az a törvényes lehe­tőség, amely a földmívelésügyi miniszternek a természetvédelem tekintetében ma rendelkezésre áll, korántsem elegendő arra, hogy természeti ritkaságaink pusztí­tását megakadályozza. A napisajtó és a tudományos folyóiratok, nemkülönben a különböző tudó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom