Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.

Irományszámok - 1931-287

287. szám. m ív. Az 1879 : XXXI. törvénycikk harmadik címe a kopárterületek beerdősítéséről rendelkezik, nevezetesen elrendeli azoknak a kopárterületeknek a beerdősítését, amelyeken hegyomlások, hó- vagy kőgörgetegek megakadályozása, szélvészek és vizek rombolásának, valamint a futóhomok továbbterjedésének a meggátlása végett a talaj megkötése közgazdasági szempontból szükséges. A törvénynek ebben a vonatkozásában igen nagy hibája az, hogy bár kimondja, hogy : »a beerdősítés kötelezettsége első helyen azt vagy azokat terheli, kinek vagy kiknek a birtoka általa megvédetik«, mégsem gondoskodik kényszerrendszabályokról arra az esetre, ha az erdősítést nem foganatosítják. E miatt a törvénynek ezek a rendelkezései az életben egyáltalában nem váltak be, amit eléggé igazol az is, hogy a törvény életbelépése óta a kopárok beerdősítésének végrehajtására egyetlenegy olyan erdősítő társulat sem alakult, amilyet a törvény tervezett. A kopár, futóhomokos és vízmosásos területek beerdősítéséről az 1897 : XXXI. törvénycikken kívül a víz jogról szóló 1885 : XXIII. törvénycikk, valamint a mezőgazdaságról és a mezőrendőrségről szóló 1894 : XII. törvénycikk is rendelkezik. Minthogy az idézett három törvény a kopárok és a vízmosások beerdősítésére más-más szabályokat tartalmaz és más-más szerv hatáskörébe utalja az eljárást, a kopár és vízmosásos területek beerdősítése tekintetében nem fejlődhetett ki olyan egységes eljárás, amely a célzott feladat sikeres megoldását biztosíthatta volna. Az erdőtörvénynek és a vízjogi törvénynek a kopár és vízmosásos területek beerdősítésére vonatkozó rendelkezései egyébképpen is hiányosak, mert csak azoknak a kopár, futóhomokos és vízmosásos területeknek a beerdősítését rendelik el, amelyek a környékbeli birtokokat is károsítják vagy veszélyeztetik, de nem gondoskodnak azoknak a területeknek a beerdősítéséről, amelyek a környékbeli ingatlanok használatára nem károsak ugyan, de amelyeket közérdekből kell a gazdasági élet számára megmenteni. Az erdőtörvénynek és a vízjogi törvénynek ezt a hiányát az 1894 : XII. törvénycikk ugyan pótolni igyekszik, amennyiben a kopárterületek beerdősítését arra az esetre is elrendeli, ha azok beerdősítését nem védelmi célok teszik is szükségessé, ámde ez a rendelkezés sem terjed ki valamennyi kopárterületre, hanem csak a korlátolt forgalmú birtokokon található kopárokra. Kifogásolható az idézett három törvény abból a szempontból is, hogy a kopárterületek helyrehozásával járó nagy terheket kizáróan azokra a környékbeli földtulajdonosokra hárítják, akiknek birtokát a kopárok veszélyeztetik és akik a kopárok káros hatásaitól már eddig is ártatlanul szenvedtek, ellenben azokat, akik maguk vagy akiknek jogelődjei kíméletlen gazdálkodással a terület elkopárosodását előidézték, a költségek és egyéb terhek viselésére még csak részben sem kötelezik. A törvényjavaslat a közérdekű erdőtelepítésekről szóló címben a kopárterületek megkötésének és beerdősítésének kérdését megfelelőbb módon, összefoglalóan és egyöntetűen rendezi. V. Az 1879 : XXXI. törvénycikknek az erdei termékek szállításáról szóló címében foglalt rendelkezések az életben általában jóknak bizonyultak, de bizonyos tekintetben mégis módosításra és kiegészítésre szorulnak. A szárazon való szállításra, helyesebben az erdei termékeknek idegen területen való szükség-átszállítására vonatkozó szabályok, amelyek mindössze három szakaszra terjednek, különösen hiányosak, mert egyáltalában nem rendezik azokat a fontos kérdéseket, amelyek a szállító és az átszállítást tűrő földtulajdonos között