Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.

Irományszámok - 1931-287

112 287. szám. erdők fenntartásához és okszerű műveléséhez fűződő sokoldalú közgazdasági érdekek szempontjából kívánatos lett volna. Az 1879: XXXI. törvénycikk megalkotására az 1848-iki átalakulás nyomán bekövetkezett nagy erdőpusztítások szolgáltattak okot és a törvény indokolása szerint e miatt »vált szükségessé, hogy törvényhozási úton szabály oztassék az erdőhasználat oly formán, hogy egyrészt az erdőtulajdon élvezetének joga megóvassék, de hogy másrészt megóvassanak azon magasabb nemzetgazdasági és állami érdekek is, melyek az erdőgazdasággal szoros összefüggésben állanak.« Ez az indokolás már élesen kidomborítja az erdők kettős irányú rendeltetését. Sajnos azonban, hogy a megalkotott törvény ezt a helyesen megjelölt szabályozási módot nem érvényesítette általánosan, amennyiben a teljes szabályozás keretébe csak a korlátolt forgalmú erdőket vonta be, a magánszemélyek erdőgazdaságait ellenben a szigorúbb szabályozás alól kivonta. A törvény ugyanis arra az elvi alapra helyezkedett, hogy az erdőgazdasági érdekek eléggé kielégítést nyernek, ha a törvény a kötöttforgalmú erdők okszerű művelését tételes rendelkezésekkel biztosítja és az erdők más gazdasági művelésre nem alkalmas részeinek fenntartását általánosságban elrendeli. A szakemberek ugyan már a törvény megalkotásakor rámutattak azokra a várható veszedelmekre, amelyeket a korlátolt forgalmú erdők és a magánerdők közti megkülönböztetés előidézhet s határozottan ellenezték a megkülönböztetést, de a törvényhozás —> nyilván a magántulajdon helytelenül értelmezett védelmében -— az intelmeket nem méltatta figyelemre. Äz említett elvi alapról kiindulva erdőtörvényünk az erdők fenntartására vonatkozó rendelkezései tekintetében éles megkülönböztetést tesz egyrészt : talajminőségük szerint a másféle gazdasági művelésre is állandóan alkalmas nem feltétlen erdőtalajon álló erdők és a másféle gazdasági művelésre állandóan nem alkalmas feltétlen erdőtalajon álló erdők között ; másrészt tulajdonjogi minőségük szerint a korlátolt rendelkezésű személyek tulajdonában lévő és a szabad rendelkezésű magánszemélyek tulajdonába tartozó erdők között. A talajminőséget tekintve, az erdő feltétlen fenntartását a törvény csak a feltétlen erdőtalajú erdőkre és a véderdőkre írja elő, míg a nem feltétlen erdőtalajú erdők fenntartását vagy kiirtását a tulajdonos szabad elhatározására bízza. A tulajdonjogi minőség tekintetében a törvény csak a korlátolt forgalmú erdők tulajdonosait kötelezi arra, hogy erdejüket okszerűen, üzemterv szerint kezeljék és ennek biztosítására szakértő erdőtisztet alkalmazzanak. Ezzel szemben a szabad rendelkezésű magánszemélyeket a törvény erdőgazdálkodásukban alig korlátozza ; a korlátozás ugyanis a véderdők használatára vonatkozó rendelkezésektől eltekintve, éppen csak annyi, hogy a tulajdonos a feltétlen erdőtalajú részeken az erdőt köteles fenntartani és az irtott területet hat év alatt köteles beerdősíteni, továbbá, hogy futóhomokon álló erdőben nem legeltethet. Azok a rendelkezések, amelyekkel a törvény a korlátolt forgalmú erdők okszerű kezelését kívánta biztosítani, önmagukban véve kiválóaknak bizonyultak s követendő például szolgálhatnak későbbi szabályozásokhoz is ; azok az előbb vázolt megkülönböztetések azonban, amelyeket erdőtörvényünk az erdők között tett, erdőgazdasági érdekeinkre igen káros kihatással voltak és sorozatos bajoknak lettek forrásai. Bennük találhatjuk meg a legfőbb okát annak, hogy erdőtörvényünk a várakozásoknak meg nem felelt,. hogy erdőállományunk fenntartását még a törvény célzatának megfelelő mértékben sem sikerült biztosítanunk és hogy erdőségeink gazdasági állapotát nemcsak hogy általában megjavítani nem tudtuk, hanem még módot és lehetőséget szolgáltattunk ahhoz, hogy a törvény életbelépé-