Felsőházi irományok, 1931. V. kötet • 196-281. sz.
Irományszámok - 1931-218
216 218. szám. A törvényjavaslat részletes indokolása a következő : A 2. §-ban foglalt egyezmény 1. cikkének 1. bekezdése biztosítja a szerződő államok légi jármű veinek a másik szerződő fél államterületén a szabad közlekedés jogát azzal a megszorítással, hogy ez csak békeidőben és csak az egyezményben megszabott feltételek betartása mellett foghat helyt. A 2. bekezdés rendszeres légivonalak létesítését és üzembentartását a két szerződő fél külön megegyezésének tartja fenn. A 3. bekezdés a kereskedelmi légiközlekedés terén a két szerződő félnek viszonosság mellett a legnagyobb kedvezményt biztosítja. A 4. bekezdés szabatosan meghatározza, hogy az egyezmény értelmében mit kell államterület alatt érteni. Az 5. bekezdés leszögezi, hogy az egyezmény mily íégijáróművek tekintetében hatályosul. Eszerint ki vannak az egyezmény hatálya alól véve a katonai, vámvagy rendőri szolgálatra hivatott légi járóművek, amelyek a 6. bekezdés értelmében csakis külön eiigedély megszerzése után repülhetnek be a másik szerződő állam légterébe, vagy repülhetnek azon át. Ezzel kapcsolatban a 7. bekezdés a katonai légi járóműveknek pontos fogalommeghatározását adja. A 2. cikk 1. és 2. bekezdése külön is rendelkezik atekintetben, hogy a légijáróművek, személyzetük és utasaik,' valamint szállítmányuk amaz állam jogszabályainak a hatályossága alatt állanak, amelyben a légijárómü tartózkodik. Kivételt csupán a légiforgalomra vonatkozó jogszabályok képeznek, ezek ugyanis csak akkor hatályosulnak, ha minden más külföldi légijáróművel szemben is érvényesíttetnek. Ez a rendelkezés azt célozza, hogy a szerződő államok légijáróműveit esetleg egyoldalú forgalmi rendelkezésekkel ne lehessen kedvezőtlenebb helyzetbe hozni, mint amilyenben valamely más külföldi állam légijáróművei vannak. Az egyezmény az érvényben levő általános jogszabályok alól kivételeket statuálhat. A 3. bekezdés a hazai légiforgalmi vállalatok érdekeinek védelmét célozza. A 4. bekezdés megfelel a külföldön e tekintetben általában köveitett gyakorlatnak. A 3. cikk rendelkezéseit honvédelmi és közbiztonsági szempontok indokolják. A 4., <5., #., 7. cikkek a nemzetközi légiforgalomban általában elfogadott légiforgalmi szabályokat tartalmaznak. Közülük a legnagyobb jelentőséggel azok a rendelkezések bírnak, melyek szerint a szerződő államok kölcsönösen elismerik egymás légijárómü alkalmassági, valamint személyzeti képesítési okmányait, ez utóbbiakat azonban csak azzal a megszorítással, hogy a személyzeti okmányok csak az azokat kiállító állam légijáróművein jogosítanak szolgálatra. A 8. cikk a légijáróművek rádióberendezéséről intézkedik. Az 1. bekezdés szerint rádiókészülék felszerelésére az az állam ad engedélyt, amelynél a légijárómü lajstromozva van, a készülék használatát azonban a 2. bekezdés annyiban korlátozza, hogy az mindig amaz állam szabályzatainak a szemmeltartásával foghat csak helyt, amelyben az illető légijárómü tartózkodik. A 3. bekezdés a rádiókezelő személyzet szakszolgálati engedélyeinek kiadását a hazai állam illetékes hatóságaira bízza, ami összhangban van a 6. cikk rendelkezéseivel. Az utolsó bekezdés jogot ad mindegyik államnak arra, hogy forgalombiztonsági okokból rádiókészülék kötelező felszerelését rendelhesse el. A rádió fejlődése ugyanis mind több lehetőséget nyújt arra, hogy ködben, sötétben is lehetővé váljék rádióirányítás mellett a repülés, míg rádiókészülék hiányában a légi járóművet és utasait esetleg a legnagyobb veszély fenyegeti. Ezért fenn kellett a szerződő
