Felsőházi irományok, 1931. III. kötet • 72-128. sz.
Irományszámok - 1931-76
16 1è. szám. szabadalmat egészen Vagy részben meg lehet vonni, ha a kényszerengedélyt kihirdetésétől számított két év alatt kellőképen gyakorlatba nem vették és nem gyakorolják. A 7. §-hoz. A kényszerengedély megadása a szabadalom tulajdonosától a szabadak) madta bizonyos jogait elveszi, e részben tehát a megvonással azonos tekintet alá esik. A kényszerengedély visszavétele pedig ugyanezeket a jogokat érinti, amikor a kényszerengedélyest zárja ki a szabadalomra szerzett jogaiból, amely vonatkozásában az említett megvonással rokontermészetű. Minthogy mindkét eljárás szerzett jogok megszüntetésére irányul, indokolt, hogy ezek az eljárások azonos garanciákkal legyenek körülbástyázva. Erről gondoskodik a 7. §, melynek értelmében mindazokat a jogszabályokat, amelyek a megvonásra vonatkoznak, a kényszerengedély megadására vagy visszavételére vonatkozó eljárásban megfelelően alkalmazni kell. Ezzel a rendelkezéssel az említett eljárásokban az 1895 : XXXVII. t.-c. 20., 27., 38., 40., 41. és 46, §-a, az 1912 : LV. t.-c. 6. §-a, az 1913 : XII. t.-c. 1. §-ának 4. és 5. bekezdése, az 1920 : XXXV. t.-c. 7. §-a, a 81.588/1914. K. M. sz. rendelet 52—85. § -a es az ezekkel kapcsolatos jogszabályok alkalmazást nyernek. A kényszerengedély megadása vagy visszavétele iránti eljárásból jog másra, mint a kényszerengedélyesre vagy a szabadalomtulajdonosra, nem származhat, míg a szabadalom megvonása iránti eljárás eredménye —- siker esetén — az eljárásban résztvett feleken kívül állókra is kihat, amennyiben a megvonás a szabadalmat mindenki részére felszabadítja. A szabadalom megvonása iránti eljárás tehát közérdekű, míg a 7. §-ban említett eljárások nem közérdekűek. Félreértések elkerülése végett "tehát kifejezetten ki kell mondani, hogy a közérdekű megvonási eljárásnak azok a szabályai, amelyek ennek az eljárásnak a közérdekű voltával függnek össze, a kényszerengedélyezési eljárásban alkalmazást nem nyernek. A 8. §-hoz. A szabadalmak oltalmi idejének 20 évre való felemelését a magyar ipar régóta szorgalmazza. Ez a felemelés a belföldi iparnak jól felfogott érdekét van hivatva előmozdítani. Akár a szabadalomtulajdonos, akár ennek szerződéses engedélyese, akár a kényszerengedélyes kíván ugyanis vállalkozni arra, hogy a belföldi szükségletet a hazai ipar foglalkoztatásával elégítse ki, jobb kilátások mellett teheti ezt, ha a szabadalomadta kizárólagosság és ennek eredményeképen a verseny távoltartásának biztosítása tovább tart. Ennek a felismerése vezette a különböző államok törvényhozásait az oltalmi időnek hosszabb időben való megállapításánál. Ezek közül rámutatok a legújabb spanyol törvényre, amely az oltalmi időt a belgiumi, chilei, columbiai, finnországi és mexikói szabályozással egyezően 20 évben állapítja meg, és utalok Ausztriára, ahol az oltalmi idő 18 év, de ez az idő a bejelentés közzétételétől számít, ami az újdonságot hivatalból vizsgáló országokban, amilyen Ausztria is, gyakorlatban azt jelenti, hogy az oltalom a bejelentés után 20 évnél hamarább nem szűnik meg, tekintve, hogy a közzététel és a bejelentés között átlagosan 2 év eltelik. Ha tehát nálunk az oltalmi időt a bejelentéstől számított 20 évben állapítjuk meg, a mi szabadalmaink oltalmi ideje átlagban nem hosszabb, mint az ausztriai szabadalmaké. Az oltalmi idő ilyen szabályozása egyébként megfelel az Association pour la Protection de la Propriété Industrielle-nek az 1927. évben Genfben tartott kongresszusán elfogadott annak az óhajnak, hogy az oltalmi idő egységesen 20 évben állapíttassék meg. A 9. §-hoz. A 9. § az 1895 : XXXVII. t.-c. 19. §-ának az oltalmi ido változtatásával szükségessé vált módosítását tartalmazza. A 10. §-hoz. A hágai főegyezmény 5/6. cikkének második bekezdése szerint a szabadalmi díjfizetési határidőt legalább 6 hónapra ki kell tolni, vagy arról kell
