Felsőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 474-544. sz.
Irományszámok - 1927-482
482. szám. 31 vari Ítélve, legyen bárminő háztartásról is szó, magánháztartásról, avagy a magánháztartások összességéről : a nemzetről. (A nemzeti vagyon alakulására vonatkozóan ugyan végeredményben nem az ország külkereskedelmi, hanem fizetési mérlegének adataiból lehet következtetéseket levonni, ez utóbbi azonban kedvezőbb eredményt, mint a külkereskedelmi mérleg, ezideig nem mutatott fel.) A külkereskedelmi mérleg kedvezőtlen alakulásának oka — abban a vonatkozásban, amelyben az a külföldi értékesítés nehézségeire vezethető vissza — az, hogy a világháború szerencsétlen befejezése után kereskedelmünk a nagy monarchia idegen versenytől mentesített, könnyen kezelhető felvevő piacait elvesztvén, tevékenységével idegen piacokra szorult, ahol az igen éles verseny szokatlanságával és ezenfelül ismeretlen, kényesebb igények kielégítésével kell még ma is megküzdenie. Súlyosbítják ezt a helyzetet a nyugati államoknak az utóbbi években igen erélyesen érvényesülő önellátásra irányuló törekvése, a külföldnek a hazai mezőgazdasági termények és termékek jó minősége iránti tájékozatlansága, nemkülönben a konjunkturális időkben, a hozzá nem értő megbízhatatlan elemeknek kereskedelmünk tevékenységébe való bekapcsolódása, amely utóbbi a magyar kereskedelem iránti bizalmat a külföldön sajnálatosan erősen megingatta, s melynek következményei gyanánt jelentkeznek ma többek közt azon nehéz fizetési feltételek is, amelyeket a külföldi átvevők a tőkeszegénységgel amúgy is erősen küzködő kereskedelmünknek megszabnak. Ha mezőgazdasági terményeink és termékeink (állataink, állati termékeink) külföldi elhelyezését meg akarjuk könnyíteni és annak a kívánatos nagyobb lendületet kívánjuk biztosítani, észszerűen a fent elősorolt okokat kell kiküszöbölnünk. A magyar kereskedő tehetsége, erélye és becsületes törekvése, idők során ugyan egymaga is meg tudná oldani e feladatot, hiba volna azonban nem siettetni az úttörés eme folyamatát akkor, ha erre alkalmasan felhasználható eszköz rendelkezésre áll. Többféle eszköz áll e célra rendelkezésre. Ez eszközök közül azonban egyik sem oly nyilt és becsületes, mint amelyet általánosságban márkázásnak neveznek, amelyet ez a törvény az állami ellenőrzőjegy használat elnevezéssel, a nem kötelező rendszer érvényesítésével kivan intézményesen megvalósítani s amely nem más, mint az állami ellenőrzés által megbízhatóbb biztosítékok nyújtása az áru minősége, a minőség egységessége, a csomagolás mikéntje s egyéb külföldi igényeket kielégítő feltételek tekintetében. A márkázás gondolata nem új. Magyarországon a lóhere és lucernamag kötelező minősítése, amely lényegében szintén márkázás, már évtizedek előtt rendszeresíttetett. Dániában a hús állami márkázásának kérdését 1908. évben szabályozták; 1911-ben ugyancsak Dánia, valamint az Északamerikai Egyesült-Államok vezették be a vaj, Hollandia pedig a sajt állami márkázását, melyet követett 1913-ban Finnországban a vaj, 1914—1917. években Hollandiában a sajt, a Délafrikai Unióban pedig ugyancsak a sajt és ezenkívül a gyümölcs állami márkázása; 1916-ban az Északamerikai Egyesült-ÄUamok a búza, rozs, árpa és zab, 1921-ben pedig a vaj állami márkázásának kérdését szabályozták. Ezen időre esik Magyarországon az őrölt paprika kötelező minősítésének szabályozása, amely kötelező minősítés, természeténél fogva nem más, mint a legszorosabb értelemben vett márkázás. Az 1922-től 1928. évig terjedő időszakban vezették be a tojás állami márkázását az Északamerikai Egyesült-Államok, Dánia, Írország, Észtország, Lettország, Litvánia, Kanada, Norvégia, Oroszország és Lengyelország; a vaj állami márkázását Lettország, Észtország, Litvánia, Kanada, Írország, Ausztrália, Ujzeeland, Oroszország, Svédország, Svájc és Magyarország; a sajt állami márka-
