Felsőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 474-544. sz.
Irományszámok - 1927-482
32 482. szám. zását Észtország, Ausztrália, Finnország, Kanada, Norvégia, Svédország, Svájc; a búza, tengeri, zab, rozs, árpa, borsó állami márkázását Kanada; a gyümölcs állami márkázását az Eszakamerikai Egyesült-Államok, Olaszország, Kanada és Ujzeeland; a zöldségfélék állami márkázását Hollandia; a burgonya állami márkázását Norvégia; a széna és szalma márkázását az Északamerikai EgyesültÁllamok és Kanada; a hús márkázását ugyancsak az Eszakamerikai EgyesültÁllamok és Kanada és ezenkívül Litvánia és Lettország ; a hasított sertés (bacon és • sonka) állami márkázását Svédország ; az élő állat márkázását az Északamerikai Egyesült-Államok, az élő baromfi márkázását pedig Kanada. — Romániában 1928. évben lépet életbe a gabona osztályozását és márkázását szabályozó törvény, amely egyúttal arra is felhatalmazást ad a kormánynak, hogy a márkázást bárminő mezőgazdasági terményre és termékre kiterjessze (a törény ezideig végrehajtva nincsen). Az 1929—30. évben is több állam, több különböző mezőgazdasági terményre és termékre vonatkozólag szabályozta az állami márkázás kérdését. így: Angolország az 1928. évben életbe léptetett Agricultural Produce Act alapján, — amely törvény a földmívelésügyi miniszternek bármely mezőgazdasági termény és termék állami márkázására ad felhatalmazást —• szabályozta a tojás, az alma, a körte, a karfiol, a paradicsom, az uborka és a búzaliszt állami márkázását ; bevezette az 1929—30. évben ezenkivül Spanyolország a bor, olaj és gyümölcs, Egyiptom a hagyma, Bajorország a vaj, Svédország a tojás, Hollandia a sertéshús, szalonna és kertészeti termékek és alma ; Olaszország a karfiol és burgonya, valamint a Libiábúl kivitelre kerülő friss és szárított gyümölcs, úgyszintén déligyümölcs 'és kerti termékek állami márkázását ; Lengyelország a bacon márkázását rendszeresítette ; Norvégia és Jugoszlávia, mely utóbbi állam időközben az aszalt szilva állami márkázásának kérdését külön is rendezte — valamennyi mezőgazdasági termény és termék állami márkázására felhatalmazást adó törvényt hozott ; Hollandiában pedig most van kidolgozás alatt a tojás állami márkázására vonatkozó rendelet. A fenti adatokból az állapítható meg, hogy a mezőgazdasági termények és termékek állami márkázása a külföld államaiban ma már igen széles körben nyer alkalmazást s bogy a márkázást említett államok a legkülönbözőbb árúkra, legnagyobbrészt a háborút követő években és pedig főleg a legutóbbi öt év leforgása alatt gyors ütemben törekedtek a gazdasági életműködésbe beleilleszteni. Nyilvánvaló, hogy ennek oka az a rendkívüli éles verseny, amellyel a mezőgazdasági export államok a nemzetközi piacokon megküzdeni kénytelenek s amely versenyben a háborút követő rendellenes gazdasági életműködés fokozatos enyhülésével önmagától kerekedett felül a nemes verseny eszközeinek felhasználásával folytatott küzdelem sikerébe vetett hit. Ma ott tartunk, hogy az egymással versenyző államok, kereskedelmük megbízhatóságával és áruik jó minőségével igyekeznek feleslegeik részére állandó, megbízható felvevő piacot szerezni. Az állami márkázás minden esetre igen alkalmas eszköz e cél elérésére, elsősorban azért, mert helyesen végrehajtva az áru minősége, az áru egységessége és a külföld által támasztott egyéb igények kielégítése, nemkülönben a kereskedelemnek más vonatkozásban figyelembe jövő megbízhatósága tekintetében a kívánt biztosítékot képes nyújtani ; másodsorban pedig azért, mert természetében rejlő okoknál fogva egyéb oly nagy jelentőségű előnyöket is nyújt, amelyek a nyugat fejlettebb kereskedelmének gyorsabb ütemű, lüktetőbb tevékenységéhez való könnyebb alkalmazkodást teszik lehetővé. Igen nagy jelentőséggel bíró ilyen előnye a márkázásnak az, hogy a minta bemutatása nélkül történő adás^ vételi ügylet megkötésére és a márkázott áru ú. n. «helyettesíthetőségéére ad
