Felsőházi irományok, 1927. XIII. kötet • 420-473. sz.

Irományszámok - 1927-430

430. szám. 173 sőt ugyanezt a jogot az ítélkező tanács elnökének is megadja (117. §.). Lehetővé teszi továbbá jogegységi döntés hozatalát akkor is, ha a rendes bíróságoknak bármilyen két jogerős határozata között elvi kérdésben ellentét van és a m. kir. Kúria elnöke vagy az igazságügyminiszter az elvi kérdés egyöntetű eldöntésének biztosítását a jövőre szükségesnek tartja, holott a mai jog e részben ellentétes gyakorlat folytatásától teszi függővé a jogegységi döntés hozatalát, tehát több bírói határozatot kíván meg e végett. A 118. §-hoz. Bírói és ügyvédi részről egyaránt felvetődött az a kívánság, hogy az első bíróságoknál lépjen újra életbe a törvénykezési szünet intézménye, amelyet ezeknél az 1877 : XXX. t.-c. megszüntetett. A törvényjavaslat 118. §-a arra kíván az igazságügyminiszternek felhatalmazást adni, hogy ezt a kérdést rendelettel szabályozza. A szabályozást magába ebbe a törvénybe azért nem vettem fel, mert a kérdés részletei a törvényhozási rendezésre nem alkalmasak és mert még ha meg is történik a szabályozás, a gyakorlati tapasztalatok fogják megmutatni, hogy azon esetleg milyen változtatások vagy kiegészítések szükségesek, ezeket pedig rendelettel — tekintettel a törvényjavaslat 132. §-a második bekezdésében foglalt kifejezett rendelkezésekre — könnyebben meg lehet valósítani, mint törvényhozási úton. A 119. §-hoz. Többször elhangzottak olyan panaszok, melyek szerint ferde helyzetek támadnak abból, hogy kir. ítélőbírák nyugalombavonulásuk után mint ügyvédek járnak el annál a bíróságnál, ahol nemrégen mint közhatalommal felruházott bírák működtek. Hasonló szempont alá esik az olyan ügyvédek működése is, akik nem bírói, hanem más közhivatali állásból léptek át az ügyvédi pályára és annál a hatóságnál képviselnek feleket, ahol azelőtt maguk is működtek. Jóllehet bíróságaink és más közhatóságaink magas erkölcsi szelleme és a korábban köztisztviselőként működő ügyvédek helyes erkölcsi érzéke biztosíték arra, hog3

r ügyvédi működésük nem befolyásolja az ügyek elintézését, mégis kívánatos még az alaptalan gyanút is teljesen távoltartani ; ez a magasabb erkölcsi szempont indokolja a 119. §. rendekezését és ez a szempont nyugtathatja meg mind a bírói, mind az ügyvédi kart. A 120. §-hoz. A kisajátítási kártalanítási eljárás a mai szabályok szerint nem ritkán évekre megakad amiatt, hogy valamelyik kisajátítást szenvedőt vagy más telekkönyvi érdekeltet — haláluk esetében pedig örököseiket — felkutatni nem sikerül. Ez az eset annál könnyebben állhat be, mert némely eljárásban nagy számú kisajátítást szenvedő és más érdekelt szerepel. Az eljárásnak ilyen megakasztása azonban nem mutatkozik szükségesnek, mert az eljárás folyamatbatételét az 1881 : XLI. t.-c. 46. §-ának megfelelő módon közhírré teszik, az eljárás során a tárgyalásokat a helyszínen tartják meg és így alig fordul elő, hogy valamelyik érdekelt az eljárásról ne tudna. A gyakorlat is azt mutatja, hogy amikor az ilyen érdekelteket nagy fáradság és időveszteség árán végre sikerült felkutatni : ezek az eljárásban legritkább esetben vesznek részt és még ritkábban él közülük valaki fellebbezéssel a kártalanítási határozattal szemben. Ezért a 120. §. megelégszik azzal, hogy részükre ügygondnokot rendeljenek ki és erről az érdekelteket megpróbálják utolsó ismert lakására küldött levéllel értesíteni. A 121. §-hoz. A 121. §-ban javasolt rendelkezés hiánya eddig mindig késleltette a perfeljegyzés tárgyában hozott végzések elleni felfolyamodások érdem-