Felsőházi irományok, 1927. XIII. kötet • 420-473. sz.
Irományszámok - 1927-430
172 430. szám. A 114. §-hoz. A büntetés végrehajtásának feltételes felfüggesztése főleg az elítélt egyéniségére és életviszonyaira tekintve lehet indokolt, amikor számítani lehet arra, hogy nem fog sor kerülni a felfüggesztett büntetés végrehajtására, mert a bűnösség ítéleti megállapítása kellő hatást gyakorol az elítéltre és egymagában is elegendő, hogy újabb bűncselekmények elkövetésének útját állja. Szükség van azonban nemcsak a rövidtartamú szabadságvesztés-büntetés elkerülése végett, hanem egyúttal a közérdek szempontjából feleslegesnek mutatkozó megbüntetés teljes mellőzése érdekében is olyan rendelkezésre, amely a bírót felhatalmazza arra, hogy tekintve az eset csekély jelentőségét, olyankor se büntessen, amikor a törvényben meghatározott tényálladék megvalósult és a büntethetőségnek mindegyik feltétele megállapítható. Ez rendszerint olyankor lehet indokolt, amikor az eset körülményei szerint a büntethetőség feltételei csak igen kis mértékben vannak meg, így p. o. ha a tettes magatartása a jogos védelemhez vagy a végszükséghez igen közel áll, habár ennek feltételei nincsenek is meg a törvény által követelt teljes mértékben. De lehetnek az esetnek más méltánylást érdemlő komoly körülményei is, amelyek kívánatossá teszik a büntetés mellőzését. Ily rendelkezés hiánya nem egy esetben érezhető a gyakorlatban. Bár a szóbanlevő intézmény meghonosítása inkább a büntetőtörvények általános revíziójára tartoznék, célszerűnek mutatkozik már a jelen javaslat keretében intézkedni erre vonatkozóan, mert a bírónak ily jogkörrel felruházása jótékony hatást gyakorolhat a bűnvádi eljárás alakulására is, így különösen a perorvoslatok számának csökkenését vonhatja előreláthatólag maga után, sőt az elsőfokú bíró munkáját is megkönnyítheti az alakszerű ítélet mellőzése. Kellő határok között marad a javaslat, amikor a büntetés ily mellőzését csak vétség vagy kihágás vádja esetére szorítja és a vádemelés mellőzését ilyen alapon nem engedi meg. Nem szorul indokolásra, hogy a megbüntetés mellőzésének ily eseteiben is a bűnügyi költséget a vádlottnak kell viselnie, aki az eljárásra okot szolgáltatott. Különösen fontos ez a főmagánvád eseteiben, amikor a bíróság a sértettnek nyújtott elégtétel szempontjából sem tartja szükségesnek a vádlott megbüntetését. Ilyenkor legalább a bűnügyi eljárás költségétől kell mentesíteni a sértettet, aki nem alaptalanul indított eljárást. A 115. §-hoz. A bírói gyakorlat ingadozást mutat az 1928 : X. t.-c. 36—38. §-ai helyes értelmezése körül. Kívánatos ehhez képest, hogy e §-ok helyes értelme a törvényhozás hiteles magyarázatában döntessék el. Negyedik fejezet. Vegyes rendelkezések. A 116. és 117. §-okhoz. A törvényjavaslat arra törekszik, hogy a m. kir. Kúria felülbírálása alá eső ügyek számát kevesbítse és ily módon csökkentse a pereskedés folytán az államot és a feleket terhelő kiadásokat is. A Kúria elé kerülő ügyek számának ez a csökkentése azonban azzal a veszedelemmel fenyeget, hogy a Kúria "nem tehet majd kellő mértékben eleget annak a feladatának, hogy liatározataival irányítsa a joggyakorlatot és biztosítsa a jogegységet. Ezért a törvényjavaslat az eddiginél szélesebb körben teszi lehetővé, hogy a kúria jogegységi határozatokat hozzon. Lehetővé teszi ugyanis a Kúria ítélkező tanácsának, hogy amikor elvi kérdésben el akar térni a Kúria valamelyik korábbi határozatának elvi álláspontjától, határozatának meghozatala előtt a jogegységi tanács döntését kérje ki (116. §. 1. pont),
