Felsőházi irományok, 1927. XIII. kötet • 420-473. sz.

Irományszámok - 1927-430

430. szám. 169 ennek az elintézési módnak alkalmazását általában megengedi, de az ítélkezés alaposságának és megnyugtató hatásának érdekében a bíróságon kívül a felek akaratának is tág teret enged abban a tekintetben, hogy az ügy fellebbviteli főtárgyaláson, illetőleg tárgyaláson legyen elintézve. A 106. §-hoz. A Bp. 478. §-ának az a rendelkezése, mely szerint olyankor, ha a sajtóeljárás senki ellen sem indítható meg, a tárgyi elkobzást kimondó jogerős ítéletet valamennyi bírósággal közölni kell, a gyakorlatban nem bizonyult célszerűnek. Az ily ítéletek kiadmányainak sokszorosítása ugyanis fölösleges költséget okoz, és az ily ítéletek nyilvántartása célszerűbben történhetik akkor, ha a hatóságokat p. o. időszaki sajtóközlemény útján tájékoztatják arról, mily sajtótermékeknek tárgyi elkobzása van elrendelve. Ezért a javaslat ebben a §-ban úgy rendelkezik, hogy az ily ítéleteket csak a belügyminiszterrel kell közölni, az ítélet közzétételéről s az elkobzandó és megsemmisítendő sajtóterméknek az ország egész területén elkobzásáról és megsemmisítéséről pedig a belügyminiszter gondoskodik. Az evégből szükséges rendelkezéseket a belügyminiszter az igazságügyminiszterrel egyetértve teszi meg. A 107. §-hoz. Bűnügyekben az eljárás költségeit a hatályos szabályok szerint az államkincstár előlegezi akkor is, ha a vádat magánvádló képviseli. Az ily bűnügyi költségek nagyrészt behajthatatlanok és így igen sok esetben véglegesen az államkincstárt terhelik. Ezeknek az állami terheknek csökkentése, de egyúttal a magánvád komolyabbá és megfontoltabbá tétele végett is a javaslat megszünteti a bűnügyi költségeknek magánvád esetében az államkincstár által előlegezését, így számítani lehet arra is, hogy a magánvádló a bűnvádi eljárás megindítása előtt számot vet az eljárás előrelátható költségeivel és ehhez szabja elhatározását. Ennek a megfontolásnak annál alaposabbnak kell lennie, mert a javaslat azt is megengedi, hogy a bíróság tanunak vagy szakértőnek megidézését attól tegye függővé, letétbe helyezi-e előzetesen a magánvádló a megfelelő összegeket. Gondoskodik a javaslat arról is, hogy amikor az eljárás szegénységi jogon folyik, a §. rendelkezései ne rójanak méltánytalan terhet a vagyontalan magánvádlóra. A 108. §-hoz. A javaslat az eljárás gyorsítására azzal is törekszik, hogy a felek bizonyítási indítványait célszerű korlátok közé kívánja szorítani és a bizonyítással való könnyelmű kísérletezést vagyoni hátránnyal sújtja. Nem lehet indokolt, hogy akár az államkincstár, akár a vádlott viselje az oly bizonyítás költségét, amely nyilván alaptalan bizonyítási indítvány következtében állt elő. Az ily költséget — bárkit terhelnek is egyébként az ügy érdemleges eldöntéséhez képest a bűnügyi költségek — annak kell viselnie, aki olyan bizonyítást indítványozott, amelyről már előre tudnia kellett, hogy nem vezethet eredményre. Természetesen nem terjed ki ez a rendelkezés a kir. ügyészségre, figyelemmel a Bp. 482. §-ának utolsó bekezdésére, továbbá arra is, hogy a kir. ügyészséget felügyeleti úton kellően lehet gondos körültekintésre utasítani a bizonyítás indítványozása tekintetében. A 109. §-hoz. Mai jogunk szerint bűnügyekben illetékkötelezettség nincs s a bűnvádi eljárással járó hatósági munka ellenértékét a felek illeték alakjában nem viselik, hanem a bűnügyek közérdekű jellegéhez képest a bűnügyi igazságügyi hatóságok működése kizárólag az államkincstár terhe. Ez az általános elv érvényesül a főmagánvád eseteiben is. Bár kétségtelen, hogy a főmagánvádló is az állam büntető igényét érvényesíti, mert ma másnak, mint az államnak nincs Felsőházi iromány. 1927—1932. XIII. kötet. 20