Felsőházi irományok, 1927. XIII. kötet • 420-473. sz.
Irományszámok - 1927-430
166 430. szám. A 97. §. alapján alkalmazható szabályok lényege a szóbeliség legteljesebb megvalósítása és az írásbeliség maradványainak lehetőleg teljes kiküszöbölése a bűnvádi eljárásból, másfelől a vádrendszernek is minél tökéletesebb megvalósítása és a bíró nyomozó hatáskörének a legszűkebb térre szorítása. A bíró nem is kerül abba a helyzetbe, hogy az előkészítő eljárás iratai már előre hatást gyakoroljanak meggyőződésére, mert ezek az iratok kizárólag a kir. ügyészség tájékoztatására szolgálnak és nem állnak a bíróság rendelkezésére, maga a vád előadása pedig szóval történik a kir. ügyészség részéről. A vádrendszer teljesebb megvalósítása érdekében a javaslat megengedi a bizonyításnak közvetlenül a felek által történő felvételét s a bíróságot csak a szükséges kiegészítésekre hatalmazza fel, nemkülönben a felek kérdezési jogának ellenőrzésére és a bizonyításfelvételnek tárgyilagos mederben tartására. Ez a rendszer egyúttal a bíróság teljesítőképességét is fokozza, mert a bírónak kisebb fáradságával jár és így több ügy elintézésére teszi képessé egy tárgyalási napon, mint a különben elég tág terjedelemben gyakorolt nyomozó hatáskör mellett lehetséges. Ennek a szempontnak pedig különösen az egyesbíróság elé utalt ügyekben van nagy jelentősége, amikor a tárgyalást vezető bírót nem támogatja a határozathozatalban más bíró, mint a tanács elé tartozó ügyekben. Igen lényeges rendelkezése a 97. §-nak az utolsó bekezdés szabálya, mely lehetővé teszi, hogy a bizonyításfelvételnek a felekre bízása ne járjon az esetleg járatlan és kérdezésre nem képes vádlott hátrányával. A bíróságnak kell ugyanis gondoskodnia a védelem tanúinak megidézéséről, esetleg elővezetéséről, nemkülönben a védelem más bizonyítékainak megszerzéséről, amennyiben erre a védelem maga nem képes, továbbá a bíróság gondoskodik szükség esetében arról is, hogy a kérdezési jog gyakorlására nem képes vádlottat pusztán ebből az indokból kirendelt védő képviselje, habár az ügy körülményeinél fogva ez egyébként nem is volna szükséges. A 98. §-hoz. Már az 1921 : XXIX. t.-c. 12. §-a lehetővé tette a bűnügyi költségnek és a bűnügyekben szereplők időveszteségének csökkentését azzal, hogy megengedte a törvényszék székhelyén kívül való tárgyalást. Ezt a rendszert fejleszti tovább a javaslat, amikor a törvényszék székhelyén kívül előre meghatározott törvénynapok tartását rendeli el. Az erre vonatkozó részletes szabályokat azonban a javaslat rendeletre tartja fenn, mert ily szabályokat csak a helyi, közlekedési és egyéb viszonyok figyelembevételével lehet célszerűen megállapítani és a viszonyok változása esetében újra módosítani. Különösen nagy lesz a jelentősége a 98. §-nak az oly esetekben, amikor a 96., esetleg a 97. §-ban szabályozott rendkívül gyors eljárást lehet alkalmazni. Az állandóan ugyanazon a napon tartott törvénynapra a kir. ügyészség már előre utasíttatja a szükséges személyeket a megjelenésre, de a nyomozó szervek magán a törvénynapon is a bíróság elé állíthatják* a terhelteket és a szükséges többi személyt, a kir. ügyészség pedig a nyomozás eredményéről tájékoztató irat alapján azonnal eldöntheti, lehet-e nyomban tárgyalni az ügyet. Az ily ügyekben még kihallgatni kívánt és a bíróságnál még meg nem jelent egyéneket is könnyen elő lehet hívni a helybeli lakosok közül. A 99. §-hoz. A javaslat 98. §-ának alkalmazása főleg olyankor indokolt, ha a tárgyalást a törvényszék székhelyén kívül, de nem járásbírósági székhelyen lehet megtartani. Amikor a tárgyalásban érdekelt személyek járásbírósági székhelyen laknak, arról kell gondoskodni, hogy a tárgyalást megfelelő esetekben maga a helyben működő kir. járásbíróság tarthassa meg. így a 98. §-szal kapcsolatban
