Felsőházi irományok, 1927. XIII. kötet • 420-473. sz.

Irományszámok - 1927-430

430. szám. 167 előadott előnyöket tovább lehet fokozni. E mellett a törvényszék munkaterhenek csökkentése is figyelmet érdemel. A javaslat a törvényszéki ügyek tárgyalását a járásbíróságnak csak olyan körben engedi meg, amelyen belül sem az elintézés alapossága szempontjából, sem más szempontból nem merülhet fel kifogás. így csak egyesbíró elé utalt ügyekben járhat el a kir. járásbíróság, tehát általában olyan bűncselekmények ese­teiben, melyeknek nagyrésze bizonyos értékhatáron vagy bizonyos gyógyulási tar­tamon alul úgyis a járásbíróság hatáskörébe tartozik, úgyhogy az ily ügyek elinté­zésében a kir. járásbíróságnak megvan a gyakorlata. Másfelől csak olyan ügyeket tárgyalhat a járásbíróság, melyekben a kir. ügyészség meggyőződése szerint előre­láthatólag nem lehet egy évnél hosszabb szabadság vesztésbüntetést kiszabni, úgyhogy a járásbírósági hatáskörbe utalt bűncselekmények legmagasabb büntetési lehetőségét a 99. §. alkalmazásával nem kell túllépni. Nem szorul kiemelésre, hogy a kir. ügyészség olyankor is indítványozhatja az ügynek járásbíróság által tárgya­lását, amikor pénzbüntetés kerülhet csak alkalmazásra, mely enyhébb a szabadság­vesztésbüntetésnél. A 99. §. a kir. ügyészség munkaterhét is csökkenti azzal, hogy az elsőfokú eljárásra a járásbírósági eljárás szabályait rendeli alkalmazni és így a vádat az ügyészségi megbízott képviselheti. A bíróra vonatkozóan kifejtett indokokból a vád képviseletének ily szabályozása ellen sem lehet komoly kifogást tenni. Nem szükséges eltérni az általános szabályoktól a perorvoslatokra nézve, mert az ügy nem veszti el eredeti természetét azzal, hogy célszerűségi okokból a törvényszék egyesbírája helyett egy másik egyesbíró, a kir. járásbíróság tárgyalta. Ennek az eltérésnek a perorvoslati szakban már nincs jelentősége. A 100. §-hoz. A vádirat ellen használható kifogást és a bírói vádaláhelye­zést már az 1921 : XXIX. t.-c. javaslata szándékozott kiküszöbölni, a törvényho­zás azonban akkor csak a kir. törvényszék mint egyesbíróság hatáskörébe utalt ügyekben valósította meg ezt a tervet. A bírói vádaláhelyezés ugyanis elvileg nem illik bele egyáltalában a közhivatalnok — kir. ügyész — által képviselt köz­vád rendszerébe, mely kellő biztosítékot nyújt a vádemelés pártatlansága és meg­fontoltsága iránt. A bíró feladata az ítélkezés és a bűnvádi eljárás helyes berende­zése az,- ha az ügy minél előbb az ítélőbíró elé kerül, aminek pedig a Bp. vád­aláhelyezési rendszere csak akadálya. Az 1921 : XXIX. t.-c. alkalmazása során szerzett tapasztalat a kifogás és a vádaláhelyezés rendszerét mellőzhetőnek mu­tatja azokban az ügyekben is, amelyek a törvényszék tanácsának hatáskörében maradtak. A kifogás mellőzése nem járhat méltánytalansággal, mert a bíróság akár hivatalból, akár a terhelt észrevétele alapján még a főtárgyalás előtt meg­vizsgálhatja az ügyet és megfelelő esetekben mellőzheti a nyilvánosság előtt való tárgyalást. Magánvád esetében, amikor a közvád pártatlanságában és megfon­toltságában rejlő garancia hiányzik, természetesen kötelezővé teszi a javaslat az ügynek a főtárgyalás kitűzése előtt bírói megvizsgálását. A 101. és 102. §-okhoz. A közérdekre haszonnal nem járó bírói munka csökkentésére törekszik a 101. §. akkor, amikor a büntetőbírósági ítélet tartalmát lehetőleg arra korlátozza, ami nem tűnik ki a tárgyalási jegyzőkönyvből. Ezért nem kívánja többé a javaslat annak felemlítését, hogy a vád és a védelem meg volt hallgatva, úgyszintén azt sem, hogy kik voltak a bírák, a vádló, a védő és a jegyzőkönyvvezető. Mindezek az adatok a főtárgyalási jegyzőkönyvből meg­állapíthatók. Nem kívánja a javaslat a bűnösséget megállapító ítélet rendelkező­részében a bűncselekményre vonatkozó ténybeli körülményeknek kiemelését sem

Next

/
Oldalképek
Tartalom