Felsőházi irományok, 1927. XIII. kötet • 420-473. sz.
Irományszámok - 1927-430
164 430. szám. érvényesítését a polgári perrendtartás szabályai ügyvédi képviselethez kötik. Az ügyvédi képviselet hiánya azonban csak azzal a következménnyel jár a javaslat szerint, hogy a magánjogi igényt a Bp. 5. §-ának esetein kívül is polgári perre kell utasítani. így a javaslat újítása csak olyan kedvezménytől fosztja meg a sértettet, melynek eddig sem volt elvi alapja, mert hiszen a magánjogi igény természetén nem változtat az, hogy büntetőbíróság előtt érvényesítik, és így a következetesség azt hozza magával, hogy a büntetőperben is kötelező legyen az ügyvédi képviseletolyan esetekben, amikor az a polgári perrendtartás szabályai szerint kötelező. A 94. §-hoz. A javaslat a vádhatóság belátására bízza a vádemelést vagy ennek mellőzését olyankor, ha az eljárás több bűncselekmény miatt folyik és ezek-közül egynek vagy többnek figyelmen kívül maradása a büntetés súlyát nem befolyásolhatja lényegesebben. Ezzel a javaslat teret enged az opportunitás elvének s áttöri a legalitás uralkodó elvét a gyakorlati célszerűség érdekében. Ilyen esetekben kötelező a vádemelés mellőzése olyankor, ha az ily cselekmények miatt folytatott eljárás késleltetné az ugyanazon terhelt ellen nagyobb jelentőségű más bűncselekmény miatt folyó eljárás befejezését. Ilyenkor is az az alapfeltétel, hogy a vádemelés mellőzése ne érintse lényegesebben a büntetés súlyát, de a különbség a többi esethez képest az, hogy a kir. ügyészség nem szabad belátása szerint mellőzi a vádemelést, hanem erre az eljárás gyorsítása érdekében köteles is, míg más esetekben belátása szerint annyiban mellőzi a vádemelést, amennyiben a bírói munka csökkentését várja az egyik vagy másik bűncselekmény figyelmen kívül hagyásától. A §. nem tesz különbséget a bűncselekmények egyes nemei között, így tehát bűntett, vétség vagy kihágás miatt egyaránt lehet mellőzni a vádemelést a megfelelő esetekben. Lehetséges ugyanis, hogy több bűntett esetében egyik vagy másik bűntett jelentősége is háttérbe szorul a többi bűntetthez képest és a bírói ítélkezés terén szerzett tapasztalat figyelembevételével valószínűséggel várható, hogy az ily bűntett az összbüntetés kiszabásakor nem nagy súllyal érvényesül. A vádemelés mellőzésének kötelező eseteiben már a nyomozás megindítását is mellőzheti a kir. ügyészség, míg a mellőzés többi esetében rendszerint csak az előkészítő eljárás befejezésekor juthat abba a helyzetbe, hogy állást foglaljon abban az irányban, van-e alap a vádemelés mellőzésére. Rendszerint az fogja adni a gyakorlati választóvonalat, hogy az egyes cselekmények kiderítése kisebb vagy nagyobb terjedelmű külön bizonyítást tesz-e szükségessé. Ha a külön bizonyítás előreláthatólag nagyobb szabású lenne, célszerű a vádemelést mellőzni, ha azonban az összes cselekményekre nézve együttesen lehet bizonyítást folytatni ugyanazokkal a tanukkal vagy szakértőkkel, a vádemelés mellőzése rendszerint csak akkor kívánatos, ha az együttes bizonyításfelvétel is nagy munkatöbbletet okozna vagy az ügy áttekintését céltalanul nehezítené. Ebben a tekintetben az eset körülményei és a célszerűség kívánalmai fogják a köz vádlót eligazítani. A §. alapján mellőzött vádemelés esetében nem enged pótmagán vádat a javaslat, mert különben nem érhetné el célját, a fölösleges hatósági munka megtakarítását és ezzel együtt az eljárás nagyobb gyorsaságát. A gyakorlati tapasztalat azt bizonyítja, hogy a büntető perjog tudományában kifejtett eljárási elvek nem abszolút értékűek és a célszerűség érdekében, amelynek éppen az eljárási jogban nagy a jelentősége, az egyes elvek viszonylagos érvényesülése egymás mellett fölöttébb kívánatos. így a javaslat a §-ban meghatározott körben érvényesüléshez juttatja a közvád monopóliumának elvét, melyet bűnvádi perrendtartásunk ma csupán a felhatalmazásra és kívánatra üldözendő bűncselekmények eseteiben ismer el.
