Felsőházi irományok, 1927. XII. kötet • 389-419. sz.

Irományszámok - 1927-392

64 392. szám. Melléklet a 392. számú irományhoz. Indokolás „a Budapest székesfőváros közigazgatásáról" szóló törvényjavaslathoz. Az 1867. évi kiegyezés után az elnyomatásból felszabadult országban hatalmas lendülettel támadt fel az új élet. Minden számottevő tényező lángoló lelkesedéssel kezdett munkába azért, hogy Magyarország ragyogó múltjához és régi nagyságához méltó helyre juthasson újra az államok sorában. Az újjáéledt ország számára hatalmas, nagyszabású fővárost akartak teremteni, hogy legyen ennek az államnak elevenen lüktető szíve, legyen központja az élni és haladni vágyó nemzet vérkeringésének. Ez a nemes cél keltette életre azt a gondolatot — amelyről Széchenyi István, a legnagyobb magyar már mintegy 100 évvel ezelőtt álmodott — hogy Pest, Buda és Öbuda városokat egyesíteni kell, mert csak egyesített erővel tölthetik be igazán sikeresen városfejlesztő hivatásukat. Ebből a meggyőződésből fakadt az 1872 : XXXVI. t.-c, amely a három külön várost egyesítette és a főváros egységes szervezetének alapjait megvetette. Hatalmas arányú fejlődés indult meg itt ezután. Kábító gyorsasággal nőttek ki a földből a hatalmas paloták és a fényes középületek az apró régi házacskák helyén. Uj hidakkal könnyítették meg a két part közötti közlekedést. Mintaszerű közintézmények létesültek. A gazdasági élet termékenységét ipari, kereskedelmi vállalatok, gyárak alapításával fokozták. A művészi tudás műgyüjteményeket, múintézeteket teremtett. A törvényhozás, a kormányok, a társadalom lelkesedéssel és a legnagyobb áldozatkészséggel fogtak össze, hogy az ország szemefényének, Budapestnek haladását szolgálják. Az izmos magyar tehetségek beláthatatlan sora tudásának legjavát adta az alkotó munkához. A magyar tudás, a magyar akarat diadalmas ereje bámulatos eredményeket teremtett. Büszkeséggel tekintett minden magyar a kultúrértékekben gazdag, külsejében ragyogó székesfővárosra, amely hihetetlenül gyors lendülettel küzdötte fel magát a világvárosok sorába. Csakhamar érezni kezdték, hogy a székesfőváros nagyvonalú, szinte amerikai arányú fejlődésével nem áll összhangban az a közigazgatási berendezkedés, amelyet az 1872 : XXXVI. törvénycikk alkotott. A közéleti viszonyok azonban mélyebbre nyúló közigazgatási reformra nem voltak alkalmasak. így történt, hogy a világháború kitöréséig a székesfővárosban csak a kerületi igazgatást szabályozták az 1893 : XXXIII. t.-c.-kel. Azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ha a város