Felsőházi irományok, 1927. XII. kötet • 389-419. sz.

Irományszámok - 1927-397

397. szám. 137 rendszere el van ugyan terjedve és van békéltető eljárás is, de a békéltető bíróságok határozatainak általánosan kötelező hatállyal való felruházását nem ismerik. Az 1928. évi genfi értekezleten elfogadott megállapodás a fentebb említett két felfogást a lehetőséghez képest összeegyeztetni kívánja. Az egyezménytervezet 1. és 2. cikke szerint mindegyik tagállam, amelyik az egyezményt megerősíti, kötelezve van arra, hogy eljárásokat létesítsen és fenntartson, amelyek lehetővé teszik a legkisebb munkabérek megállapítását olyan iparokban, vagy olyan iparok részeiben (különösen az otthonmunkánál) foglalkoztatott munkavállalók javára, amely iparokban a munkabéreknek akár kollektív szerződések által, akár más úton való megállapítására vonatkozóan hatékony eljárások nincsenek s amely iparokban a munkabérek rendkívül alacsonyak. A tagállamoknak azonban teljes szabadságukban áll elhatározni azt, hogy a legkisebb munkabérek megállapítására vonatkozó eljárásokat, mely iparokra vagy mely iparok részeire és az otthonmunkának mely ágaira, illetőleg minő részeire vonatkozóan vezesse be. Az egyezménytervezet 3. cikke azt is a tagállamok szabad elhatározására bízza, hogy a legkisebb munkabérek megállapítására minő eljárásokat vezessenek be. Kiköti azonban, hogy az eljárások alkalmazása előtt meg kell hallgatni az érdekelt munkaadókat és munkavállalókat, ezekhez számítva szervezeteik képviselőit is, amennyiben ilyenek vannak, továbbá, hogy az eljárások foganatosításában a munkaadóknak és munkavállalóknak egyenlő számban és az egyenjogúság alapján kell résztvenniök, végül, hogy a megállapított legkisebb munkabérek az érdekelt munkaadókra és munkavállalókra kötelező erejűek legyenek s azokat egyéni megállapodással egyáltalán ne, kollektív szerződéssel pedig csak az illetékes hatóság felhatalmazása esetében lehessen leszállítani. Az egyezménytervezet 4. cikke arra nézve tartalmaz határozmányokat, hogy a tagállamok megfelelő felügyelet útján és büntető rendelkezések segélyével biztosítsák azt, hogy a tényleg kifizetett munkabérek ne legyenek a megállapítottaknál alacsonyabbak s hogy a munkavállalóknak lehetővé tétessék, hogy munkabérigényeiket bírói vagy más törvényes úton az e végből megállapított határidőn belül érvényesíthessék. Az egyezménytervezet 5. cikke aziránt rendelkezik, hogy a tagállamok évenként általános tájékoztatást küldjenek a nemzetközi munkaügyi hivatalnak a legkisebb munkabérek megállapítására vonatkozó eljárások alkalmazásáról és eredményeiről. Ezzel a cikkel kapcsolatosan a genfi tanácskozások során kifejezett megállapítást nyert, hogy az évenként küldendő tájékoztatásnak csak általános természetű adatokat kell tartalmaznia és nem a bérösszegekre vonatkozó olyan részletes adatokat, amelyek üzleti titkokat árulnának el vagy a nemzetközi versenyt nehezítenék meg. Az egyezménytervezet 6—11. cikkei az összes nemzetközi munkaügyi egyezményekben előforduló, részben a békeszerződésekből folyó határozmányokat tartalmaznák. II. A tagállamok részére az egyezménytervezet 1., 2. és 3. cikkében biztosított szabadság teszi lehetővé azt, hogy az egyezmény megerősítése céljából azt törvényeink közé iktassuk. Ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése esetében az egyezményben megállapított rendelkezések érvényesítése céljából külön törvényjavaslatot kell annak idején az országgyűlés elé terjeszteni s csak ennek törvényerőre emelkedése után lehet az egyezményt megerősíteni. III. A magyarországi viszonyok szempontjából kívánatos az egyezménynek becikkelyezése, mert elsősorban az otthonmunkával dolgozó iparok terén, de ezeken kívül más iparoknál is előfordul, hogy a tényleg fizetett munkabérek azokhoz Felsőházi iromány. 1927—1932. XII. kötet. 18