Felsőházi irományok, 1927. XI. kötet • 350-387. sz.
Irományszámok - 1927-354
354. szám. 129 személy az tizemet maga vezesse, hanem ez üzletvezetőt szabad akaratából is alkalmazhat. A 18. §-hoz. Az üzletvitel folytonosságának biztosítása szükségképen megköveteli, hogy a vállalat céljaira fordított beruházások jövedelmezősége megóvassék. Ezért a javaslat, amidőn egyfelől a vasutakkal szemben a korábban szerzett jogok és az általuk képviselt magasabb rendű közérdek védelmét juttatja kifejezésre, másfelől ugyané szempontokat az újonnan keletkezett rendszeres társaskocsi, vagy árufuvarozási járatokat fenntartó gép járómű vállalat okra is megfelelően kiterjeszti. Ennek a célnak érdekében e szakasz azt az általánosan követendő elvet állapítja meg, hogy bizonyos útvonal forgalmának lebonyolítására engedélyt csak egyetlen gép járómű vállalat kaphat és ezt viszont meg kell védeni, hogy forgalmát más el ne vonja. E kizárólagosság a hasonló, továbbá a vegyesfuvarozási rendszeres járatokkal szemben áll fenn, ámbár a rendszeres járatok védelme céljából a valamely város, vagy község belterületén túl esetenkint fuvarozást űző gópjárómű vállalat ok a 19. §. értelmében vethetők alá szintén bizonyos korlátozásoknak. Vegyesfuvarozási járatnak a 6. §. indokolásában előadott okoknál fogva kizárólagosság nem biztosítható. A kizárólagosság azonban nem abszolút érvényű, hanem csak addig tart, amíg az engedélyes a hatóság megítélése szerint a közönség jogosult igényeit kielégíti. A kiadandó üzemi rendtartás fog arról gondoskodni, hogy a vállalat a forgalom növekedésével az üzem berendezése szempontjából szükséges pótlásokat teljesítse és még előre nem látható körülmények bekövetkezése esetén se juthasson abba a helyzetbe, hogy a reáutalt forgalmi körzetet kizsákmányolhassa. Ha a vele szemben támasztott követelményeknek záros határidőn belül meg nem felel, a kizárólagosságot meg lehet szüntetni. A kizárólagossági jog megszüntetése ügyében a kereskedelemügyi miniszter a bírói út kizárásával véglegesen dönt. E szakasz továbbá azt is kimondja, hogy a kizárólagosság mindig csak meghatározott útvonal forgalmára, nem pedig bizonyos közigazgatási területre vonatkozik. Kivételt csupán a városok és községek belterületére kíván a javaslat engedélyezni. E belterületeken ugyanis valamely vállalat rendszeres járatai számára monopólium biztosítását indokoltnak lehet tekinteni azzal a feltétellel, hogy amennyiben a meglévő vállalat az igényeket kielégíteni nem tudja, vagy^ záros határidőn belül kielégíteni nem hajlandó, engedélyt a javaslat megfelelő rendelkezése szerint másnak is lehet kiadni. Ily rendelkezésre szükség van azért, mert kizárólagosság biztosítása nélkül a kisebb forgalmú városok, vagy községek közlekedési igényeinek kielégítésére senki sem vállalkoznék. Viszont igen gyakori eset, hogy a meglévő (esetleg városi) vállalat a járatokat a fejlődés arányában szaporítani nem tudja, vagy nem akarja és így a kizárólagossághoz való ragaszkodás egész városrészek fejlődését megakasztaná. A 19. §-hoz. Az esetenkint fuvarozást űző (2. §. l.'b), 3. b) és 4. b) pontja) vállalatokkal szemben, amint azt a 14. §. indokolásaiban kifejtettem, mindazok a korlátozások és kikötések, amelyek a rendszeres járatokat fenntartó gépjáróművállalatokat terhelik, a dolog természeténél fogva nem alkalmazhatók. Ezek tehát menetrendhez nem kötötten, fuvarozási kényszer nélkül, tetszésszerinti viteldíjak mellett az országban bármerre teljesen szabadon közlekedhetnének. Már az indokolás általános részében reámutattam arra, hogy a közlekedési vállalatok ily rendszertelen egymásmelléttisége, sőt egymás elleni versenye a közérdeket egyáltalában nem szolgálja, sőt az egységes, céltudatos átfogó közlekedési politikát veszélyezteti. A forgalomnak a közérdek által nem indokolt ilyen elforgácsolása az, amit Felsőházi iromány. 1927—1932. XI. kötet. 1?
