Felsőházi irományok, 1927. X. kötet • 288-349. sz.
Irományszámok - 1927-290
20 290. szám. túlnyomó részben a termelő terhére esik. A mezőgazdaság egyik nagy sérelme gyanánt hozzák fel, hogy az állatforgalmi adót a kivitelre kerülő állatok után is le kell róni, holott a forgalmi adóról szóló törvény minden más vonatkozásban mentesíti a kivitelt, sőt a legtöbb árucikknél még a belföldön lerótt adó visszatérítését is elrendeli. Rendkívül sok panaszra ad okot az adó lerovása körüli eljárás nehézkes és körülményes volta, amelynek következtében az állatvásárok zavartalan és gyors lebonyolítása válik lehetetlenné. Különösen nagy tápot nyertek ezek a panaszok a múlt évben beállott takarmányhiány miatt. Noha a panaszok alig fogadhatók el teljes mértékben helytállóknak, mégis kétségtelen, hogy az állatforgalmi adó elég nagy mértékben súlyosbítja azt a nehéz helyzetet, amelyben az állattenyésztés egyéb gazdasági bajok következtében vergődik. Mindezek a körülmények arra késztettek, hogy megkísértsem az e téren mutatkozó bajokat oly módon orvosolni, hogy az államkincstár bevételei lényegesen ne csökkenjenek. A kérdés helyes megoldása szempontjából vizsgálnunk kell elsősorban azt, hogy az állatforgalmi adó milyen bevételt biztosított az államkincstárnak és másodsorban azt, hogy az állatforgalmi adó mi módon volna úgy átalakítható, hogy annak beszedése a legkisebb zaklatással és kellemetlenséggel járjon. Az állatforgalmi adó bevételeként az 1926/27. költségvetési évre 12,000.000 F volt előirányozva. Ebben az időszakban tényleg befolyt 12,404.000 P. Ennek a tényleges eredménynek megfelelően a következő 1927/28. költségvetési évre is 12,000.000 P irányoztatott elő, azonban az állatárak nagymértékű hanyatlása következtében a tényleges bevétel ebben a költségvetési évben már csak 11,165.000 P volt. A helyzet némi javulására számítva, az 1928/29. költségvetési évre 11,500.000 P irányoztatott elő, azonban az eddigi eredmények arra engednek következtetést, hogy a tényleges bevétel a 10,000.000 P-t sem fogja elérni. Ha tehát a gazdasági helyzet javulásával nem is számolunk, mégis a bevételeknek körülbelül 10,000.000 P-s csökkenésével kellene számolnunk akkor, ha az állatforgalmi adót eltörülnénk, a nélkül, hogy annak pótlásáról valami módon gondoskodnánk. Sajnos, az 1929/30. évre szóló költségvetés összeállítása során arra az eredményre jutottam, hogy ekkora összegnek minden pótlás nélkül való kiesése a költségvetés egyensúlyát nagyon hátrányosan befolyásolná. Keresni kellett tehát a módját annak, hogy a megszüntetett állatforgalmi adónak legalább egy része más úton, és pedig olyan formában térüljön meg, amely az állatforgalmat többé nem zavarja és különösen a kiviteli lehetőségek útjába akadályokat ne gördítsen. Ilyen módot nyújt meggyőződésem szerint a levágott állatok értékesítéséből származó bevételek után most is fizetendő általános forgalmi adó kulcsának felemelése és a marhalevelek illetékének felemelése. A levágott állatok értékesítéséből befolyó jövedelem általános forgalmi adója utoljára az 1927. évben nyert szabályozást. Ennek a szabályozásnak indító oka az volt, hogy éveken át az élelmiszerek és elsősorban a hús drágaságának legfőbb oka gyanánt mindig a forgalmi adót tüntették fel. Az érdekelt kereskedelmi és ipari érdekképviseletek a drágaság okainak kinyomozása és azok megszüntetése céljából tartott értekezleteken azt hangoztatták, hogy a hús — az állatforgalmi adót is beleértve, — 8—12% forgalmi adóterhet visel. Noha ezzel szemben a pénzügyi kormány ismételten bizonyította, hogy a számítások túlzottak és csak a legkivételesebb esetekben lehet szó ekkora terhekről, mégis a panaszok orvoslása céljából hajlandónak mutatkozott a forgalmi adó terhének csökkentésére-
