Felsőházi irományok, 1927. X. kötet • 288-349. sz.
Irományszámok - 1927-299
94 299. szám. Az együttes bizottság a tárgy jelentőségénél fogva igen beható és tüzetes tárgyalás alá vette a törvényjavaslatot s bár a bizottságnak, illetőleg tagjai nagy részének a javaslat egy-két elvi alaprendelkezése tekintetében is aggályai voltak, az új rendezés alapjait alkotó ezekhez a rendelkezésekhez — a törvényjavaslat mielőbbi tető alá juttatásához fűződő közérdekre való tekintettel —.nem kívánt módosítólag hozzányúlni, hanem általában a javaslat alapjára helyezkedve, főleg arra törekedett, hogy a szükségesnek mutatkozó stiláris módosításokon kívül az arra szoruló rendelkezéseknek jogászibb szabatosításával, az egészben véve helyesnek ítélt törvényjavaslatot megfelelőbb formába öntse és ezáltal annak értékét emelje, ami véleményünk szerint sikerült is. Ami az épp említett lényegesebb elvi észrevételeket illeti, az együttes bizottság több tagjának aggálya volt a törvényhatósági bizottság összetétele s nevezetesen a vallásfelekezeti képviseletnek tervbe vett szabályozási módja tekintetében. Sok szó esett a törvényhatósági tisztviselők választásának titkossága körül is, amit sokan kifogásoltak s az eddigi nyilt szavazás rendszerét kívánták közérdekből továbbra is fenntartani. Az együttes bizottság tagjainak többsége azonban elfogadta a törvényjavaslat álláspontját. A legnyomatékosabb felszólalások a törvényhatósági és különösen a vármegyei törvényhatósági bizottságokra vonatkozó kormányhatósági feloszlatási jog ellen hangzottak el. A m. kir. belügyminiszter megértő magatartása azonban lehetővé tette, hogy az idevonatkozó rendelkezéseknek többirányú indokolt enyhítésével, a kifogásolt szabályozás olyan formát nyerjen, amely az együttes bizottságot e szabályozásnak megnyugvással való elfogadására, sőt a belügyminiszter megértő magatartásával szemben elismerésének kifejezésére is indította. Ugyancsak súlyosabb kifogások emeltettek, főképen az együttes bizottság jogásztagjai részéről, a fegyelmi bíróság összetétele ellen. Ez az új szerv haladás ugyan a mostani állapottal szemben, amennyiben a belügyminiszter elnöklete alatt működő fegyelmi bíróságnak két miniszteri tisztviselő-tagon kívül két közigazgatási bíró-tagja is volna. A bírói elemnek csupán ilyen módon és mértékben való bevonása mellett azonban nem látszik intézményesen biztosítottnak a fegyelmi bíráskodás teljes függetlensége. Fölmerült ezért a gondolat, hogy a fegyelmi bíróságot a közigazgatási bíróság elnökének elnöklete alá kellene helyezni két miniszteri tisztviselő és két közigazgatási bíró részvétele mellett, vagyis a bírói elemnek kellene túlsúlyt biztosítani olyan formán, amint azt pl. a m. kir. Curián szervezett szabadalmi tanács összetétele is mutatja. Ha pedig ez nem volna keresztülvihető, legalább a paritást kellene biztosítani oly képen, hogy a fegyelmi ' bíróságnak három közigazgatási tisztviselő- és három bíró-tagja lenne, jury módjára, s ez esetben ki kellene mondani, hogy szavazategyenlőség esetén a fegyelmi alatt álló tisztviselőre nézve enyhébb álláspont érvényesül. Különösen kívánatos volna ez a kautéláris szabályozás olyankor, amikor a legsúlyosabb fegyelmi büntetés, hivatalvesztés alkalmazása forog szóban. Minthogy azonban a törvényjavaslatban foglalt rendelkezés valójában csak az első kísérleti lépés a jogfejlődés útján, és a jövőbeli továbbfejlesztés útját nem kívánja elvágni, az együttes bizottság ilyen fenntartás mellett a javaslatnak szóban levő szabályozásában megnyugodott. Nagyon megoszlottak a vélemények a közigazgatási bizottságnak olyan értelmű átreformálása kérdésében is, melynél fogva a közigazgatási bizottság plénuma megszűnik egyesek ügyeiben hatósági fórum lenni s idevonatkozó hatásköre átszáll — az ügyek és a hatósági fokozat különbözősége szerint — hol az alispánra, hol az újonnan felállított kisgyűlésre, hol pedig a közigazgatási bizottság egyes albizottságaira. Az együttes bizottság hosszas megfontolás után, végül is
