Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.

Irományszámok - 1927-263

262. szám. 25 folytán, nem juthat a honvédségnél megfelelő előmenetelhez, a honvédségi szol­gálat tehát nem nyújt minden legénységi állományú egyén számára életpályát. Ezért a legénységi állományban eltöltött 12 évi szolgálat leteltével a honvédség legénységi állományú tagjainak jelentékeny része a honvédségből kiválni kény­szerül. Ezeknek a legénységi egyéneknek a legmunkakepesebb korukban 12 éven át teljesített terhes katonai szolgálatát megfelelően jutalmazni kell. A jutalmazásra legmegfelelőbbnek mutatkozik a végkielégítés, mert az annak fejében birtokukba jutó elég számottevő összeg módot nyújt arra, hogy az életben megfelelően elhelyez­kedhessenek, maguknak biztos jövőt teremthessenek. Egyebekben bátor vagyok a részletes indokolásra utalni. II. RÉSZLETES INDOKOLÁS. Az 1. §-Tioz. Ez a §, az 1921 : XXXII. t.-c. rendelkezéseit, egyes kivételek­kel, az összes legénységi állományú egyénekre és azok hátramaradottaira ki­terjeszti. Az 1921 : XXXII. t.-c.-nek azok a rendelkezései, amelyek a legénységi állo­mányú egyénekre és azok hátramaradottaira alkalmazást nem nyerhetnek, a harmadik bekezdésben vannak felsorolva. Ezek közül a 2. §. c) pontját azért nem lehet az összes legénységi állományú egyénekre kiterjeszteni, mert az a hivatásos (önként továbbszolgáló) altiszteket kedvezményező különleges rendelkezés, amely alá csak azok a legénységi állomány­beli egyének juthatnak, akik a hivatásos altisztek közé felvétetnek. A 2. §. d) pontjának elejtését az indokolja, hogy az állandó nyugdíjra igényt nyújtó legkisebb szolgálati idő időközben, az 1924 : IV. törvénycikkben nyert felhatalmazás alapján kiadott kormányrendelettel valósággal eltöltött 5 évről 9 év hat hó beszámítható szolgálati időre emeltetett fel, amiért is magát a módo­sított rendelkezést kellett az 1. §. negyedik bekezdésében felvenni. A 4. §. kiterjesztését viszont azért kellett mellőzni, mert a §. ötödik bekezdé­sében a 9 év 6 hó beszámítható szolgálati idő eltöltése előtt szolgálatképtelen­ség miatt kilépő legénységi állományú egyének számára időleges nyugdíj helyett egyszersmindenkorra szóló ellátás, végkielégítés biztosíttatott. Természetesen 9 évi és 6 havi beszámítható szolgálati idő betöltése előtt is állandó nyugdíjra nyernek igényt azok a legénységi állományú egyének, akik az 1921 : XXXII. t.-c. 3. §-ában körülírt módon válnak szolgálatképtelenekké. A 8. §. kiterjesztését azért szükséges elejteni, mert a honvédség legénységi állományában való szolgálatot a végleg felvett (hivatásos) altisztek köze való fel­vétel előtt nem lehet életpályának tekinteni, nem volna tehát megokolt, hogy meg nem felelő legénységi egyéneknek a tényleges szolgálatból való eltávolítása révén az államkincstárt éveken át nyugdíj fizetésével terheljük. A 19. §. és ezzel kapcsolatban a 72. §. kiterjesztése több okból mellőztetett. Még pedig : a) a befolyható nyugdíjjárulékok összegével nem állna arányban az azok beszedésével, ellenőrzésével és általában kezelésével felmerülő költség ; b) igen sokáig tartana, amíg a legénység nyugdíjjárulékaiból olyan összeg gyűlne össze, amelyből a legénység részére — az 1921 : XXXII. t.-c. 72. §-ában foglaltak értelmében — olyan jóléti intézményeket lehetne létesíteni, amelyekben minden igényjogosult legénységi egyén és családtagjai (több ezer egyén) részesül­hetnének ; c) a legénységi egyének számottevő része végkielégítéssel válik ki a honvédség kötelékéből és így legnagyobb részük a befizetett összegekből létesített jóléti intéz­Felsőházi iromány. 1927—1932. IX. kötet. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom