Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.
Irományszámok - 1927-275
102 275. szám. érdekében alkalmazni akarja, módjában van az adott esetben annak gyógyszeres elkészítését orvosi vénnyel lehetővé tenni. A törvényjavaslat ezek alapján csak kivételesen engedi meg a mesterséges ásványvizek készítését, mégpedig a szerzett jogok tiszteletben tartása céljából, úgy hogy az, aki a törvény hatálybalépése idejében hatósági engedéllyel mesterséges ásványvizet előállít és forgalomba hoz, engedélyének megújítását kérheti. Ez az átmeneti engedély azonban legfeljebb öt év tartamára szólhat. Nem tekinthető mesterséges ásványvíznek a természetes ásványvíznek szénsavval telítése vagy pedig más megengedett megváltoztatása, pl. vastartalmának a kivonása. A közönség megtévesztésésnek elkerülése végett ezeket a változtatásokat is fel kell tüntetni a forgalomba hozatalra szolgáló palackokon. . . Ásványvíz, valamint gyógyvíz megnevezés használatához és forgalomba hozatalukhoz a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter engedélye kell. A forgalomba hozható ásvány- és gyógyvíz forrásának védelmére forrásvédterületet lehet megállapítani. A forrásvédterületet az illetékes elsőfokú bányahatóság javaslata alapján a m. kir. földmívelésügyi miniszter am. kir. népjóléti és munkaügyi, valamint a m. kir. pénzügyminiszterrel egyetértve állapítja meg. A f orrásvédterületen belül ásást és fúrást csak a bányahatóság engedélyével szabad kezdeni és azt megelőző engedélyezés esetében is be kell szüntetni, ha az ásványvagy gyógyvízforrást veszélyeztetné. XXVI. A gyógyhelyek fejlesztéséhez, az ásvány- és gyógyvízüzemek folytatásához, valamint új gyógyfürdők, ásvány- és gyógyvízüzemek létesítéséhez szükséges ingatlanok kisajátításának a biztosítása volt egyik legfontosabb rugója annak a mozgalomnak, amelyet az érdekeltség az új törvény meghozatala érdekében kifejt. A kisajátításról szóló 1881 : XLI. t.-c. 2. §-a a kisajátítást a községekben közfürdők javára, 3. §-a pedig törvényhatósági joggal felruházott városokban ezenfelül közegészségügyi intézmények létesítésére megengedte. Ezeket a rendelkezéseket azonban a gyakorlat nem alkalmazta az e törvényjavaslatban szabályozott egészségügyi intézményekre. A törvényjavaslat megengedi nemcsak a gyógyhelyek, valamint a gyógyhelyen levő gyógyfürdők és éghajlati gyógyintézetek fejlesztéséhez, továbbá az ásvány- és gyógyvízüzemek folytatásához szükséges ingatlanok kisajátítását, hanem új gyógyfürdő létesítése vagy új ásvány- és gyógyvízforrás üzémbehelyezése végett kisajátítást enged arra az ingatlanra is, amelyen még fel nem tárt vagy feltárt, de ki nem használt, egyszersmind pedig közegészségügyi szempontból közérdekű ásvány- vagy gyógyvízforrás van. A kisajátítás kétségkívül egyike a tulajdonjogot legerősebben korlátozó jogi intézményeknek, épp azért előfeltétele mindig a közérdek. A kisajátítás alapjául szolgáló fontos közérdeknek kell tekinteni a gyógyfürdők, éghajlati gyógyintézetek, gyógyhelyek, ásvány- és gyógyvízforrások működésének a biztosítását. Ezeknél olyan természeti kincsről van szó, amelyik nem pótolható, tehát éppúgy, mint a bányaüzemek engedélyezésénél, a természeti kincsek monopóliumszerű jellege teszi szükségessé a köz érdekében való felhasználás biztosítását. A kisajátítás ideiglenes, ha az ásvány- vagy gyógyvíz felkutatása vagy feltárása végett szükséges, ha pedig már feltárt forrásra van szükség, a kisajátítás végleges. A törvényjavaslat a kisajátítás körét kiterjeszti. T. i. nemcsak a fentebb felsorolt egészségügyi intézmények kiegészítése végett engedi meg a kisajátítást, hanem lehetővé teszi azt is, hogy valamely ásvány- vagy gyógyvízforrás közegészségi szempontból való kihasználás végett kisajátítható legyen, ha azt tulajdonosa
