Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.
Irományszámok - 1927-275
275. szám. 103 nem használja ki. Kisajátítható tehát az az ásvány- vagy gyógyvízforrás, amelynek vizét egyáltalában nem használják fel, hanem felhasználás nélkül engedik elfolyni. Ez a kisajátítás a külföldi jogokban hosszabb idő óta meghonosodott jogintézmény. Ha eltekintünk a legújabb francia és olasz törvényhozási intézkedésektől, reá kell mutatnom arra, hogy a kisajátítás hasonló kiterjesztése már az 1908. évi május 14-én kelt porosz Quellenschutzgesetz 29. §-ában, továbbá a szász vízjogi törvényben is megvan, holott a németbirodalmi polgári törvénykönyv a magánjogok védelme tekintetében a legkonzervatívabb egész Európában. A kisajátítási jog ilyen kiterjesztésére, ha gyógyfürdőügyünket ki akarjuk építeni, elkerülhetetlen szükség van. Csak a kisajátítási jog kiterjesztése fogja megszüntetni azt a tűrhetetlen helyzetet, hogy földbirtokosaink egy része nemtörődömségből a birtokán fakadó ásvány- és gyógyvizeket veszni hagyja akkor, amikor haz4nk megcsonkítása következtében természeti kincseink legnagyobb részét elvesztettük és amikor betegeink ezrei kénytelenek betegségük gyógyítása végett külföldi gyógyfürdőket igénybe venni. Nemcsak egészségügyi és humanitárius érdek kívánja az ásvány- és gyógyvízforrások kisajátítás útján való kény szerfeltárását, hanem az a közgazdasági érdekünk is, hogy fizetési mérlegünk fölösleges megterhelését elkerüljük. Kétségkívül ellenkezik a közérdekkel, hogy ásványva gy gyógyvíznek a fontos egészségügyi érdekek által követelt kiaknázását egyéni szeszély mellőzhesse, még oly esetben is, amikor arra megfelelő vállalkozó tőke jelentkezik. A tulajdonost a törvényjavaslat a kisajátítási jog túlzásba vitt alkalmazásával szemben védelemben részesíti, úgyhogy a méltányosságot a legmesszebbmenőén gyakorolja. így az ingatlan tulajdonosát kisajátítás előtt fel kell hívni, hogy a kitűzött határidőben a gyógyfürdő, illetőleg az éghajlati gyógyintézet vagy az ásványilletőleg gyógyvízforrás üzembehelyezése iránt intézkedjék vagy a forrás feltárását teljesítse. Csak ha a kitűzött határidő eredménytelenül telt le, lehet kisajátítási eljárást elrendelni. Védelemben részesülnek a már működő ásvány- vagy gyógyvízforrások tulajdonosai is. Ezekkel szemben, ha a közegészségügy érdekeinek meg nem felelő módon kezelik a forrást és ha a hiányokat a törvényhatóság által kitűzött határidőben nem pótolják, közegészségügyi érdekből a m. kir. minisztérium elrendelheti, hogy az ásvány- vagy gyógyvízforrás, illetőleg az ahhoz tartozó ingatlan és üzemi berendezés az üzem terhére hatósági kezelésbe kerüljön, ami azonnal megszűnik, amint a tulajdonos (vállalkozó) a hiányokat pótolja vagy a hiány megszüntetésére biztosítékot nyújt. Kisajátítás esetében a tulajdonosnak az 1881 : XLI. t.-c. alkalmazásával a teljes kártérítés jár. XXVII. Uj gyógyfürdők, éghajlati gyógyintézetek, gyógyhelyek, ásványvíz-, illetőleg gyógyvízüzemek üzembe helyezésére irányuló vállalkozási kedv felélesztésére a törvényjavaslat legfeljebb 15 évre terjedő ideiglenes adómentességet biztosít azoknak a vállalatoknak, amelyek e törvény életbelépése után jelentékeny beruházásokkal létesülnek. A gyógyhely, illetőleg üdülőhely területén emelt épületek adómentessége tárgyában külön törvény fog intézkedni, mert célszerűbb, hogy a házadómentesség egységes törvényben szabályoztassék. XXVIII. A gyógyfürdőkre, az éghajlati gyógyintézetekre, a gyógyhelyekre, az üdülőhelyekre, továbbá az ásvány- és gyógyvízforrásokra vonatkozó kérdések szakszerű tárgyalása végett a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter véleményező és indítványozó testületet szervez Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottság néven.
