Felsőházi irományok, 1927. VII. kötet • 172-234. sz.

Irományszámok - 1927-184

62 , 184. szám. a terület, amelyet a bíróság 278 község határában az alapítványi és tanítórendi birtokokból a novella 9. §-a alapján megváltás helyett hosszabb lejáratú kishaszonbérletek céljára igénybevett, — eltekintve itt az OFB. által alakított, 100.000 kat. holdat meghaladó egyéb kishaszonbérletektől, az OFB. ellenőrzésével foganatosított kb. 120.000 kat. hold magánparcellázásától stb., melyeket az ezekről időnkónt kiadni szokott hivatalos közlések részletesen felsorolnak. A megváltási eljárások keretében külön kiemelést érdemel a házhelyek juttatása. Ezek száma 1928. évi márcins végén már a 256.000-et meghaladta, amelyek néhány éven belül bizton remélhető beépítésével — egy-egy családra átlagosan négy családtagot számítva — az országnak egy millió lakosa jut saját fedél alá, akiknek túlnyomó része ezt nagyon szerény anyagi lehetőségei folytán egyébként sohasem érhette volna el. Az OFB. a megváltási eljárásokat (alapítéletekkel) a folyó év május haváig 3.308 községre nézve fejezte be s akkor már csupán 24 községre vonatkozólag volt ez a kérdés függőben, időközben pedig ez a szám is bizonyára csökkent. A megváltási eljárások ilyen általános lebonyolításával ez az akció bizonyos nyugvó s egyszersmind jelentős fordulóponthoz is jutott. Nevezetesen nyugvóponthoz jutott annyiban, hogy ekként az akciónak földhözjuttatási része — ami a reform által elérni kívánt szociális érdekekből különösen fontos — nagyban és egészben véve országszerte befejezést nyert. Ez a megállapítás általánosságban értendő, mert — eltekintve az ítéletek, vagyis az ítéleteknek megfelelő parcellázások fokozatosan történő tényleges keresztülvitelétől, ami rendben folyik, — nem hagyható figyelmen kívül, hogy május hóban összesen 393 községre nézve még megváltási póteljárás volt folyamatban, ebből azonban 158 község ügye már az OFB.-nál van elintézés alatt. De a megváltási ítéletek meghozatalával és a földhözjuttatások tényleges keresztülvitelével jelentőségteljes fordulóponthoz is jutott a szóbanforgó akció, mert most már mind erősebben előtérbe lépnek a földbirtokreform, illetőleg a megváltási akció még függőben lévő és megoldásra váró kérdései. Ezek között a kérdések közt a legelső és kétségkívül a legfontosabb helyet a földbirtokreform pénzügyi megoldásának problémája foglalja el. Az 1920. évben meghozott földreform alaptörvény — a magántulajdon szentségének feltétlen megóvásával ^~ a megváltást szenvedett földtulajdonosok teljes kártalanítását biztosította ugyan, de a pénzügyi rendezést az akkori viszonyok adta kényszerűségből tulajdonképen elodázta azzal, hogy a megváltási ármegállapításának s így természetesen megfizetésének is — bár időközi haszonbérfizetés kötelezettségével — tíz, sőt esetleg hosszabb időre való elhalasztását megengedte. Az 1924. évi földreformnovella ezt a kérdést valamivel előbbre vitte az által, hogy a megváltási árnak bármelyik érdekelt fél kérelmére azonnali megállapítását elrendelte, ennek a rendelkezésnek gyakorlati jelentőségét azonban a legkisebb mérvűre csökkentette az a másik — szintén kényszerűségből eredő — rendelkezése, mely szerint a földhözjuttatottak à megváltási árat hosszabb időtartamon át évi egyenlő részletekben törleszthetik. Ezek a hézagos rendelkezések tehát a földbirtokreform pénzügyi problémáját meg nem oldották, de nem is oldhatták meg, mert ennek a kérdésnek a végleges rendezése végeredményben pénzkérdés, ami mellett a jogszabályok csak másodrendű jelentőséggel bírhatnak. Nem igényel bővebb fejtegetést, hogy ennek a kérdésnek megfelelő ren-